Már megrendelhető a Mercedes-Benz teljesen elektromos hajtású kisáruszállítója, az eVito. Ám egyelőre csak Németországban, ahol 2018 második felében érkeznek a megrendelőkhöz az első járművek.
Hirdetés:

Új elektromos járművével nem csupán a villanyfurgonok gyártására fókuszál a csillagos márka, hanem egy olyan „technológiai ökoszisztéma” kidolgozását tűzte ki célul, amely az ügyfelek érdekeit szolgálja. Stratégiájukat öt pontban határozták meg. Lényegében mindegyik pont az elektromos áruszállítás elterjedését segítené elő. Azonban mi most koncentráljunk arra, hogy mit tud az eVito, amely az első gyümölcse ennek az új stratégiának!

 

 -

Az első ezer megrendelő egy fali töltőt kap hozzá ajándékba

 

Az eVito akkumulátorának kapacitása 41,4 kilowattóra, amellyel körülbelül 150 kilométer a hatótávolsága. Villanymotorja 84 kilowatt teljesítményt nyújt 300 newtonméter nyomaték mellett. Viszont az ügyfelek két opció közül is választhatnak a megrendeléskor. Maximalizálhatják 80 kilométer/órában a jármű legnagyobb sebességét, így spórolva az energiával, vagy a másik lehetőség szerint akár 120 kilométer/óra sebességet is elérhet a furgon a hatótávolság kárára. Tartósan hideg időjárás mellett, illetve a rakteret teljesen megpakolva sajnos száz kilométerre csökkenhet a hatótáv.

 -

A Mercedes-Benz céljai között szerepel az elektromos haszonjárművek népszerűsítése is

 

Kezdetben az eVito két változata rendelhető meg. Az egyik a hosszú kivitel 5140 milliméter tengelytávolsággal, a másik pedig az extra hosszú 5370 milliméterrel. A raktér űrmérete 6,6 köbméter, amelyből egy picit sem foglal el az akkumulátor, amelyet a jármű alsó részére szereltek.

 

 -

A maximális terhelhetőség 1073 kilogramm. Az autó megengedett össztömege pedig 3200 kilogramm

 

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem az eVito az első teljesen elektromos kishaszonjármű a Mercedes-Benz kínálatában. A Vito E-Cell viselheti ezt a címet. A 2010-ben bemutatott modell akkumulátorainak kapacitása 36 kilowattóra, villanymotorjának teljesítménye pedig 60 kilowatt 280 newtonméter forgatónyomaték kíséretében. Az autó sebességét elektronika korlátozza 80 kilométer/órára, hogy biztosan elérhető legyen a körülbelül 130 kilométeres hatótávolság. A 900 kilogrammal terhelhető furgonokból 2010 végéig száz példány talált gazdára Berlinben és Stuttgartban.

 

 -

Összesen 2000 példány készült az E-CELL modellből

A Vito után a Sprinter kap elektromos hajtást 2019-ben, majd pedig a Citan következik. Eközben a Mercedes-Benz 500 millió eurót fektet be 2020-ig a fenntartható mobilitás kutatásába. Nem is igazán tehet mást, hiszen egyre nagyobb kihívás az urbanizáció, és az ezzel járó forgalomnövekedés közepette megfelelni a városok egyre inkább szigorodó környezetvédelmi előírásainak.
Nézzétek meg mozgás közben is az új eVito kishaszonjárműveket az alábbi videóban, illetve a képekre kattintva a galériát is végigböngészhetitek!