Egyre fontosabb helyet foglal el a közlekedésbiztonsági kérdések között az okostelefonok és a járművek összekapcsolása. Már a Mercedes-Benz is kínál erre megoldást teherautóiban.
Hirdetés:

Nem meglepő, hogy egyre több járműgyártó fejleszt olyan rendszereket, amelyeken keresztül az okostelefonok összekapcsolhatók a gépkocsik infotainment rendszerével, így ugyanis megelőzhető, hogy a járművezető figyelmét a telefon elterelje a vezetésről. A jövőben számos baleset elkerülhető lesz azáltal, hogy a telefon funkciói az autó erre kijelölt felületén jelennek meg és lesznek kezelhetők. Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Scania tehergépkocsikban júniustól válik elérhetővé az okostelefont a járművel összekötő infotainment rendszer. A Mercedes-Benz azonban egy lépéssel előrébb jár. A német gyártó kínálatában, egész pontosan a Mercedes-Benz Actros, Antos és Arocs tehergépkocsikba már most rendelhető a Multimedia Radio Touch rendszer, amely az Apple CarPlay technikát felhasználva lehetővé teszi, hogy az iPhone-tulajdonosok a telefon némely alkalmazását vezetés közben is elérjék. Ugyanakkor a Mercedes-Benz az Android rendszerű okostelefonok használóira is gondolt, a MirrorLink segítségével ők is tükrözhetik a telefon tartalmát a teherautó képernyőjére. Ahogy a járművezető USB-kábel segítségével csatlakoztatja készülékét, a CarPlay vagy a MirrorLink segítségével a telefon tartalma elérhetővé válik a jármű multimédia-rendszerében. A biztonságos vezetés érdekében azonban csak azok a programok használhatók, amelyek nem vonják el a pilóta figyelmét legfontosabb feladatáról, a vezetésről. iPhone esetén hangvezérléssel is irányítható a telefon, míg androidos készülékeknél az érintőképernyő segítségével érhetők el a funkciók.
Ezzel a fejlesztéssel a Mercedes-Benz két fontos lépést tett meg. Egyrészt a tehergépkocsivezetők munka közbeni komfortját fokozta, másrészt a közlekedésbiztonság szintjét emelte. 

 -

iPhone alkalmazások egy Mercedes-Benz tehergépkocsi infotainment rendszerében