Hirdetés:

Természetesen nem az egy négyzetméterre eső faragatlan tuskók feljegyzésére szolgál a tachográf, hiszen az a haszonjárművek menetíró készüléke. Hogyan vált ez az egykor papírkorongra körmölő, mechanikus mérőműszer digitálisan intelligenssé?

Talán egyetlen műszer sem fejlődött annyit a teherautók és buszok fedélzetén, mint a tachográf. Aligha nevezhetjük a legújabb kor hívságának, hiszen a menetírót eredetileg a híres zeneszerző fia, Max Maria von Weber vezette be a vasúti pontatlanságok dokumentálására a XIX. század közepén. A ma is ismert tachográf közvetlen előfutárának tekinthető, a menet- és várakozási idők feljegyzésére alkalmas Autorex mérőórát dr. Herbert Kienzle a Fekete-erdő határán fekvő, festői szépségű Villingen-Schwenningen városkában mutatta be 1923-ban. Alig három esztendő múlva a Kienzle óragyár továbbfejlesztette innovatív találmányát, az Autograph már a megtett távolság feljegyzésére is alkalmasnak bizonyult. Azonban ahhoz, hogy valódi menetírónak nevezhessük, még hiányzott a sebesség rögzítésének képessége. Nem kellett rá sokat várni, hiszen 1927-ben megérkezett a legelső valódi tachográfjuk, a TCO 1. A szakadásbiztos papírkorongot viaszréteggel látták el, amit működés közben az írótű belenyomott a papírba, láthatóvá varázsolva annak színét. Egy precíz óramű gondoskodott a korong forgásáról, így a sebesség, a menet- és pihenőidők, valamint a megtett távolság feljegyzései egybefüggő diagramokká álltak össze. Az 1933-ban bemutatkozott, immár hitelesíthető és zafír írótűvel felvértezett TCO 2 már mindent tudott, amit a tachográfoktól a digitális technika érkezéséig elvártak. Bizonyára ennek is köszönheti, hogy meglepően hosszú ideig, egészen 1963-ig gyártották. A formavilágán viszont még sokat kellett csiszolni, azonban 1936-ra a TCO 6 és 7 már eléggé kikerekedtek ahhoz, hogy felkerülhessenek a műszerfalra.

Kötelező!

Németországban a nem menetrend szerint közlekedő autóbuszok számára már 1939-től előírták a tachográf használatát. A teherautósok azonban még számottevő pihenés nélkül, két vödör kávéval és táskás szemekkel szelhették át a kontinenst. Az ötvenes évek első felében a forgalom és a halálos kimenetelű balesetek számának növekedése miatt a törvényalkotók elejét vették a zombijáratoknak. Előírták minden 7,5 tonna feletti össztömegű teherautónak és a legalább 14 utas szállítására alkalmas autóbusznak, valamint a 25 lóerőnél erősebb mezőgazdasági vontatóknak a tachográf használatát. Ezt a korszakot a TCO 8 vezette be, amely már akár egy teljes hetet és az azalatt történt vezetőváltásokat is fel tudta jegyezni a korongra. A hatvanas években a TCO 11 és 14-es modellekkel a menetírásra alkalmazott centrifugális erőt felváltotta az elektromágnesesség. Az 1970-ben debütált TCO 15 elektronikus óraszerkezettel, valamint az ügyfelek igényeit rugalmasan kiszolgáló modularitással nyugdíjazta elavult felmenőit. Első alkalommal vált lehetővé a menetadatok elektronikus kiértékelése is. Az évtized közepére az Európai Gazdasági Közösség egységes szabályozást léptetett életbe, erre reagálva alkotta meg 1973-ban a legelső „európai” tachográfot, a TCO 1311 típust a Kienzle. Az ebben bemutatkozó szenzor a mai napig jó szolgálatot tesz.

Kerekből szögletes

A nyolcvanas évek közepén mutatkozott be a kompakt méretű KTCO 1318, amely már teljes mértékben elektronikus vezérlést kapott és a bejövő jelek esetleges manipulációjának ellenőrzésére is lehetőséget biztosított. A következő évtized elején az FTCO 1319 leváltotta a kerek műszereket és bevezette a szögletes és lapos formát. Az IAA 1997 kiállításon prezentált moduláris MTCO 1324 veszélyt jelentett a rakoncátlankodó rádiók számára, hiszen befért a szabványos, DIN-méretű helyükre. Elkezdődtek a papírkorong végnapjai. Kis lépéssel az emberiségnek, azonban óriási ugrással a tachográfok számára, az ezredforduló után megérkezett a digitális korszak. A 2006 óta „jegyzetelő” és mai napig elterjedt DTCO már közelebb áll a számítógéphez, mint egy klasszikus tachográfhoz. Egy évig őrzi belső memóriában a járművel kapcsolatos emlékeit. Végleg búcsút intett a papírkorongnak, 28 napos kapacitású csipkártyára menti ki a járművezetők tevékenységével kapcsolatos összes releváns paramétert – a gyermekkori oltási könyv kivételével. Túlzásnak tűnhet, de tegyük a kezünket a szívünkre! Az analóg tachográf korongját az alsó tagozatos kisiskolások is kedvükre tudták módosítani egy 2H keménységű ceruzával! A digitálishoz már jóval komolyabb előképzettség kell. Az Autorex mérőóra után száz esztendővel, 2023 augusztus 21-től kötelezővé vált, második generációs DTCO 4.1 okostachográfokat pedig gyakorlatilag lehetetlen manipulálni. Most még csupán a 3,5 tonna össztömeg feletti, újonnan forgalomba helyezett haszonjárművekbe költözik be. Azonban a tachográf több mint százéves történelme során elsőként egy többlépcsős folyamattal kötelezővé teszik azt is, hogy utólag beépítsék a legtöbb már forgalomban lévő haszonjárműbe a legújabb digitális nemzedéket.

Nem összekeverendő!

Tachométer nélkül nincs tachográf! Aki látott már teherautót belülről, találkozott a VDO felirattal is. A hárombetűs rövidítés a Vereinigte DEUTA-OTA, vagyis a Deutsche Tachometer-Werke GmbH (DEUTA) és az Offenbacher Tachometer-Werke GmbH (OTA) egyesüléséből 1929-ben létrejött vállalatot jelzi. Habár a kezdetektől önállóan szorgoskodtak, szorosan együttműködtek a tachográfok mágusának számító Kienzle céggel. Útjuk a kilencvenes évek derekán fonódott össze, és 2007 óta a Continental égisze alá tartoznak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEKTOVÁBBIAK A SZERZŐTŐL