Nagy szavakból nincs hiány, hiszen népszerűnek és erősnek is tartja új járművét az utólagos átalakításokat kínáló Heero.
Saját bevallásuk szerint elkápráztatta a NUFAM 2023, Németország legnagyobb haszonjármű-kiállításának látogatóit a Heero E-Transporter. Az E-Works Mobility GmbH. egyenesen Germánia legerősebb elektromos kishaszonjárművének kiáltotta ki az általa villamosított Mercedes-Benz Sprinter furgont. Ismereteink szerint erre a címre a 198 kilowattos Ford E-Transit azért esélyesebb. Kétségtelen, hogy az ötszáz kilométeres hatótáv, a 3,5 vagy 5,5 tonnás össztömeg, valamint a kivitel függvényében 3,5 tonnás vontatási képesség kecsegtető. Ám a 180 kilowattos teljesítménye azért elmarad a kékoválos konkurenciától. Állításuk szerint a teljes egészében Németországban tervezett átalakítókészletükkel, München mellett gyártott E-Transporter modellek minősége és paraméterei minimum egyenértékűek a tömeggyártók termékeivel, mégis kiemelkedő ár-érték aránnyal büszkélkedhetnek. A gazdag alapfelszereltség ellenére a konkurencia belépőmodelljeinek vételára alatt tudtak maradni húsz százalékkal. Ezt részben úgy érték el, hogy felépítménytől függetlenül minden Heero ugyanazt az elektromos hajtásláncot és akkumulátorcsomagot kapja. Mivel az alapot jó állapotú használt, dízelmotoros Sprinter modellek szolgálják, ezért egyúttal a körforgásos gazdaság felé is tesznek egy fontos lépést.

A Farizon nosztalgia-üzemmódja: Neked is hiányzik a dízel?!
Azonnal visszarepít a régi szép időkbe a Farizon furgonok legújabb megoldása! Lustított gázreakció, gyorsulásfüggő motorzaj, az egész fülkét átható „gázolajillat” és haptikus ülésrázó motorok stimulálhatják minden érzékszervünket az SV volánja mögött.

2025-ös forgalomba helyezési adatok: Mi történt a haszonjárműpiacon tavaly?
Alaposan átrágtuk a 2025-ben Magyarországon újonnan forgalomba helyezett haszonjárművek adatait, hogy összefoglalhassuk neked a legfontosabb tanulságokat.

Erős ajánlatokkal tér vissza a KIA
Aki csak a kishaszonjárművek világából ismerte KIA márkát és az utolsó, Magyarországon is kapható Pregio, valamint K2500 óta nem követte a munkásságukat, azt nagyon meglepi majd a dél-koreai gyártó új kishaszonjármű-családja.

Volkswagen Transporter-találkozó 2025: Együtt bul(l)iztunk a szállítókkal
Tavaly a típus hetvenötödik születésnapját ünnepelték a Transporter szerelmesei, akikkel még tavaly nyáron forgattunk videót. Most viszont a téli hidegben jó feleleveníteni ezeket a pillanatokat.

Renault Trafic Van E-Tech electric: Furgon, ami egy guruló számítógép
Teljesen új alapokon érkezik a Renault Trafic következő, tisztán elektromos generációja. A lyoni világpremier kapcsán körbenéztünk a francia márka standjain, beszélgettünk egyet a haszonjárműves üzletág vezetőjével, és azt is megtudtuk, mit ajánlanak a flottakezelés megkönnyítésére.

Ford Tourneo Custom E L2 160kW teszt: Megéri villanyos személyszállítót venni?
Csak erős idegzetűeknek! Tudományos alapossággal és magas szintű matematikai számításokkal igyekszünk választ adni több fontos kérdésre, amely miatt eddig nem tudtál aludni. Alaposan körbejárjuk, mit tud a típus, milyen messzire jutsz vele, mennyire gyorsan töltheted.











