Valószínűleg keveseknek tűnik fel, hogy másik sapkát hord a fején a megújult lengyel csuklós busz. A nagy titkok tudói észrevehetik, hogy harmonikusabb a tetővonal, ám szokás szerint sokkal több az újdonság annál, mint amit szemmel láthatunk.
Háromezer fölött jár az eddig megrendelt vagy kiszállított, helyileg zéró károsanyag-kibocsátású Solaris járművek száma. Több mint egy évtizede építenek elektromos buszt, a „nullások” a 2023-as év első kilenc hónapjában a teljes gyártási kapacitásuk 77 százalékát alkották. Bár ismerős a típus, az új Solaris Urbino 18 electric kapcsán nagyon kell mereszteni a szemünket, hogy meglássuk, mi az újdonság. Pedig komoly változásokat rejt az új tető, nevezetesen új, nagy kapacitású Solaris akkumulátorokat. Immár egyetlen folytonos egység a kocsitestek tetején a gépészet, hiszen felköltöztek ide az akkumulátorok. Nehéz nem kihangsúlyozni, hogy ez milyen jó hatással bírt a belsőépítészetre, hiszen így eltűnt a motortorony az utastér végéből. A fart jellemzően domináló és besötétítő monstrum helyett dobogóra telepített ülésekkel és szokatlanul világos térrel találkozhatunk itt.
Érdekes módon a saját márkás energiatárolók kapcsán nem írnak se pontos kapacitást, sem cellakémiát, nagy a titkolózás. Azt azonban elárulták, hogy saját akkufejlesztési csapatot alkottak, amelynek a munkája során az energiasűrűség és az élettartam növelése egyaránt prioritást jelentett. Az új energiatárolók először a csuklós városi buszban mutatkoznak be, a 800 kilowattórát meghaladó összkapacitás akár 600 kilométerre elegendő a közepes kereskedelmi sebességű e-SORT 2 ciklus alapján. Azt is tudjuk, hogy a központi villanymotor egy aszinkron gép, és ezek az újdonságok az akár 145 fős utaskapacitású 18 méteres után az alacsonypadlós szólóba is lecsordogálnak majd.
Már-már közhely, hiszen mostanság minden új jármű kapcsán elhangzik: nem is kérdés, hogy a megújult Urbino megfelel a nyártól kötelező általános jármű-biztonsági rendeletnek (GSR) és a kiberbiztonsági elvárásoknak is. Ez utóbbi különös jelentőségű a flottamenedzsment és a távoli töltésvezérlés korában, hiszen már nem csupán annyi a veszély, hogy átírják a viszonylatjelzőn a végállomást. A kibervédelem itt nemcsak szoftveres megoldásokat jelent, hanem hardveres változásokat és módosított protokollokat, eljárásokat is magával hoz a fejlesztéstől a gyártáson át egészen az üzemeltetésig és a karbantartásig. Új adatkapcsolati architektúra biztosítja be a járművel való kommunikációt. Ez a közösségi közlekedésben létszükséglet, hiszen a buszok egy-egy település esetében egyedi hibapontot jelentenek. Erre csak egy példa: egy adott típus sérülékenységét a több száz járműből álló flottán kihasználva egy egész város élete megbénítható. Nem véletlen tehát, hogy a Solaris is komolyan veszi a járművek védelmét.
![Bus Euro Test 2024: Csendet kérünk!](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/07/bet2024_010-768x432.jpg)
Bus Euro Test 2024: Csendet kérünk!
Öt új, helyileg kibocsátásmentes városi, városközeli buszt tettünk próbára Csehországban, hogy megtaláljuk a legjobbat közöttük. Haladó szellemiségű hajtásláncok, modern filozófiák és légies könnyedség csaptak össze egymással. Ki lesz a bajnok?
![Támadnak a hidrogénesek!](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2023/12/humda_010a-768x432.jpg)
Támadnak a hidrogénesek!
December közepétől a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. jóvoltából az utazóközönség egy éven át, hét helyszínen teheti próbára két 12 méteres, üzemanyagcellás busz kényelmét, valamint képességeit.
![2022-es forgalomba helyezési adatok: Akkor most ki is nyert tulajdonképpen?](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2023/01/2022_nyito-768x432.jpg)
2022-es forgalomba helyezési adatok: Akkor most ki is nyert tulajdonképpen?
Nem a legsikeresebb márka adta a piac legnépszerűbb típusát. Ráadásul nem is egy kategóriában, hanem egyenesen négyben született egyszerre két győztes is. Íme, a haszonjárművek 2022-es magyarországi forgalomba helyezési eredményei.
![Solaris Urbino 18 hydrogen menetpróba: 51 kiló útravaló](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2022/10/solaris_010-768x432.jpg)
Solaris Urbino 18 hydrogen menetpróba: 51 kiló útravaló
Senki sem tudja megmondani, hogy a jelenlegi kaotikus energiahelyzet után milyen irányt vesz majd az iparág. Eddig úgy gondoltuk, hogy a tisztán akkumulátoros buszoké a jövő, de egyre többen fognak bele az üzemanyagcellás városi buszok fejlesztésbe.
![Az üzemanyagcellás hajtás jövőbeli kilátásai: Zsákutca a hidrogén?](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2022/04/hidrogen_010-768x432.jpg)
Az üzemanyagcellás hajtás jövőbeli kilátásai: Zsákutca a hidrogén?
Egy friss tanulmány szerint nem túl rózsás a hidrogénnel működő üzemanyagcellás hajtás jövője a gépjárműiparban – különösen az akkumulátoros elektromos hajtás rohamos fejlődésének tükrében. Mégis sok jelentős piaci szereplő hisz benne és küzd érte.
![Hibrid trolik jönnek](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2022/01/solaris_010-768x432.jpg)
Hibrid trolik jönnek
Újabb 48 darab Solaris Trollino trolibusz érkezik hamarosan Budapestre a 2014-ben kötött keretmegállapodás következő ütemeként, így összesen 108 lengyel-cseh troli jár majd fővárosunk utcáin.