Hirdetés:

Bár azonos a műszaki fundamentum, mégis két eltérő karakterű modulegyterű született a francia-német együttműködésből. Ilyen az, amikor nemcsak átmatricázzák, hanem eleve egy adott márkához szabnak egy-egy terméket. Meg is érdemelték a díjat!

Megosztva az új Mercedes-Benz Citan és az alapjául szolgáló Renault Kangoo kapták az International Van of the Year 2022 díjat. Nem új a két gyártó együttműködése, már a modulegyterűek előző nemzedéke is egy tőről fakadt. Mennyire találó, hogy éppen mostanság elmélkedhettem a Suzuki Swace kapcsán az emblémafejlesztés különleges műfajáról. Azért jó teljesen véletlen egybeesés ez, mert itt nem ez a helyzet. Pontosabban ez a páros is annak született, ám továbbtanultak. A Kangoo harmadik, a Citan második generációja az eddigieknél határozottabban eltérő irányba mennek tovább.

Tojáshasonlóság

Eddig is egyértelműen különbözött a Renault Kangoo, és az abból származtatott Mercedes-Benz Citan utastere, ezt most teljesen új szinte emelték. Akinek esetleg kételye lenne, hogy valójában olyan egyformák, mint két tojás, az nézze meg a kesztyűtartókat. A Mercedes-Benz egy hagyományos, lefelé nyíló tárolót rajzolt, míg a kis Renault a márka egyik ismertetőjegyévé előlépett kihúzható fiókot tervezte a jobb oldalra. Remekül festenek az ülések a Citanban, ám itt a Kangoo elegánsabb ülőalkamatosságai viszik el a pálmát. Főleg azért, mert a csillagos vezetőülés sportosabbra szabott háttámlája sokaknak túlságosan szűk érzetet kelt majd. Újabb ékes példája annak, hogy nem csupán az emblémát dolgozták át. Felextrázva sokkal igényesebb a Mercedes-Benz, mint a Renault – ám ezt az érzést a különleges érintőpados kormánykerék, a műszeregység közepén a látványos színes kijelző, az MBUX modern felülete és a zongoralakk-fekete díszítések adják. Alapkivitelében a Renault kéttónusú műszerfala tűnik vizuálisan vonzóbb alternatívának.

Az új Citan csatlakozásával immár a márka minden kishaszonjárművében elérhető az MBUX információs és szórakoztató rendszer. Sokszor és joggal dicsértük már, valószínűleg fogjuk is még. Abszolút mércét jelent a szakmában vizuális megjelenés, sebesség és kezelési módok tekintetében is. Ráadásul az Android Auto viszonylag későn széles körben elérhetővé tett vezeték nélküli szabványát is támogatja, így indításkor vezetékdugdosás nélkül is azonnal tükrözi telefonunk képernyőjét. Ez az irányvonal csak folytatódik az alapáras fedélzeti kommunikációs egységnek köszönhetően, amivel távoli elérési szolgáltatások egész sorát kínálják Németországból. Nagyon szimpatikus és modern megoldás, hogy nem kapcsol ki felkapcsoláskor vagy visszaváltáskor a sebességtartó. Sőt, nem száguldunk fékevesztetten, mint sok más rendszerrel: akár aktív fékezéssel is tartja a beállított tempót lejtőn ereszkedéskor.

Ha már haladunk: A stop-start rendszer mindkettejük takarékoskodási eszköztárában megtalálható, ám csak a Renault fedélzetén érhető el gazdaságos menetmód. Nem is kérdés, hogy jelentős a különbség az 55 kilowattos alapmotor és a 85 kilowattos csúcsdízel között. A belépőszintű egységhez képest sokkal magabiztosabban mozgatja a járművet, nem erőlködik, hanem kényelmesen suhan. Míg a fogyasztásmérési ciklusunkat kényelmes melegben teljesítő Renault hozta a gyári értéket, addig az izmosabb igen megdöbbentő eredményt ért el. Igen, a forgalom a szokásosnál enyhébb volt, és a turbófeltöltésnek még kedvezhetett is a hideg időjárás, ám így is jócskán a gyári érték alatt teljesített a Mercedes-Benz. Nem találtunk egyértelmű magyarázatot arra sem, hogy mi okozza a Renault esetében 70-80 kilométer/óra környékén a fülünk szerint a szélvédő tövénél kialakuló, zavaró szélzajt.

Elegáns gombbal kelthetjük életre a franciát, és több évtized után rajzoltak egy új médiavezérlőt a kormány mögé

Egyes és kettes ajtó, nyílj ki!

Gyorsan essünk túl a leglátványosabb ponton, amiért mindenki megakadt a lapozásban vagy a görgetésben. Egyedül a Kangoo kínálja az Open Sesame by Renault kivitelt – ez a jobb oldalon B oszlop nélküli kialakítást fedőneve. Az utasajtót és a tolóajtót kinyitva feltáruló, egy méternél is szélesebb nyílás jóvoltából számos helyzetben és sok rakományt a forgalomtól védetten is pakolhatunk. Mondani sem kell, a biztonság mindig hatalmas plusz. Ráadásul számtalan alkalmazásnál lehet ez nagy előny, például a létrát nem kell a tetőn cipelni, hanem utazhat a raktérben. Az ilyen kategóriájú járműveket amúgy is kedvelő telekommunikációs szolgáltatóknak így nem kell félniük a könnyű préda láttán kísértésbe eső alkalmi alumíniumtolvajoktól.

Hoppá, itt aztán nagy a különbség! A B oszlop nélküli kialakítást csak a franciák kereskedéseiben rendelhetjük meg. Az amúgy nem túl tág nyílást jócskán megnöveli ez a megoldás, akár 780 centiméter széles tárgyakat is berakodhatunk így biztonságosan, a járda felől

Amúgy a nyitható válaszfal és a ledönthető utasülés mindkét típusban elérhető még tárulós szezám híján is, és 2,9 méter hosszúra növeli meg a bendőt egy akár fél méter széles sávban. Már ez önmagában is remek raktérbővítési lehetőség, például a heti bevásárlást biztonságosan hazaszállíthatjuk a ledöntött utasülésen. Nem kell félni, hogy a raktérben utazó fehér falfesték belemászik a tejfölös dobozba. Egyetlen „komoly” hibát sikerült azonosítani, nevezetesen a Renault fejtámlája túl magas, annak kiszedése nélkül nem dönthető előre az ülés. A mindennapi átalakítást feleslegesen megnehezíti ez a művelet. A Citanban kétszemélyes fix üléspad volt, így nem tudni, hogy ez ott is probléma-e. Ez a szélesebb ülés azonban valójában továbbra is inkább „jobb egy”, már két átlagos méretű felnőttnek is szűk – cserébe az ülőlap alatt egy további csempészrekeszt találunk. Hatalmas a kétszemélyesek középső könyöklője alatti doboz, nyilván ezzel próbálták ellensúlyozni, hogy a kartámaszt semmilyen irányban nem tudjuk állítani. A franciák a középkonzol tetején nyitott rakodófelületet alakítottak ki, a műszeregység fölött pedig mindkét nemzet gyermekébe egy zárt, töltési lehetőséget is kínáló tárolót rendelhetünk. Tágas térképzseb és palacktartó, kabátakasztók, valamint a szélvédő feletti polc segíti a fedélzeti rendszerezést.

Eleinte nem értettem, miért kellett felminősíteni a Dacia Dokker típust, a Renault Express árban és tudásban is sokkal közelebb került a Kangoo szintjéhez. Nos, a teszt alapján egyértelmű különbségekre derült fény. A középkonzolra felemelt váltó sokkal kényelmesebb használatot eredményez. A Kangoo sokkal nyugodtabban viselkedik az úton, érződik a két típus tervezése között eltelt majd egy évtized. Kezelhetőség, kifinomultság, aktív és passzív biztonság tekintetében egyaránt egészen más a két jármű. Ez azonnal látható az ex-Dacia filigrán A oszlopaiban, ami az újdonságoknál masszívan meghíztak az ütközésbiztonság érdekében. Így kereszteződésekben vagy körforgalmaknál sokat kell a nyakunkat tekergetni, hogy mindenkit észrevehessünk. Ám azon cégek, akik adott mennyiségű pénzből a lehető legtöbb eszközt kívánják beszerezni, valószínűleg továbbra is az Express felé tendálnak majd. Azonos a fogyasztásuk, és az expresszé előléptetéssel immár az olcsóbb típus is teljes joggal viselheti a nyugat-európai logót.

Árkérdés

Apropó, olcsóság. A Kangoo tesztautónkban is dolgozó, 55 kilowatt teljesítményű alapmotor Mercedes-Benz emblémával nettó 5,9 millió forint. Rombuszos, ám mindkét B oszlopát megőrző változatban pedig 6,8 millió forint. A legerősebb dízel pedig éppen az a 85 kilowattos variáns, amit a Citan orrába tuszkoltak a gyárban. Ez 6,1 millió német logóval, francia trikolórral pedig 7,3 millió forint általános forgalmi adó nélkül.

Alapáron mindkét márkánál motorosan állíthatók és fűthetők a külső visszapillantó tükrök, motorosak az ablakemelők, manuális a légkondicionáló és magasságban állítható a vezetőülés. Vezetőoldali légzsák, halogénfényszórók LED-technikájú nappali menetvilágítással, eső- és sötétedésérzékelő, menetstabilizáló, segélyhívó, visszagurulás-gátló szolgálják a biztonságot. Az acél keréktárcsák peremátmérője 15 col, és a 180 fokban nyíló kétszárnyú hátsó ajtón vagy a jobb oldali tolóajtón keresztül férünk hozzá a szállított rakományhoz. A Mercedes-Benz távfényasszisztenst, telematikai modult, éberségfigyelőt, utasoldali légzsákot és oldallégzsákot is ad. A Renault pedig a sebességtartóért, az utasoldali napellenző belső oldalába épített holttércsökkentő tükörért, a rádióért és a műszeregység színes kijelzőjéért nem kér pénzt.

A Citan két felszereltségi szinttel elérhető, a drágább felára nagyjából nettó félmillió forint a műszaki táblázatban és fent jelzett alapárhoz képest. Ezért megkapjuk a 16 colos könnyűfém keréktárcsákat, a LED-es belső és raktérvilágítást, a gerinctámaszos vezetőülést, a rádiót, a sebességtartót, a zseniális „tapipados” multifunkciós kormánykereket, a színes kijelzőt a műszeregységbe, és néhány külső díszítőelemet is a karosszéria színére fényeznek.

Felárkérdés

Mindkét jármű esetében 80 ezer forintot kell fizetni a megnövelt teherbírásért, a Renault tömegadatai már ezt tükrözik. Ha árként egy tartomány látható, akkor az a két márka opciós listája közötti különbséget mutatja, Az esetek többségében az olcsóbb extra a Kangoo tételét takarja. Természetesen mindkettőhöz kényelmi és biztonsági extrák egész sora rendelhető, amelyeket mindkét gyártó különbőz kedvező árú csomagokba rendezett. Körkörös parkolószenzorok, tolatókamera és parkolóasszisztens segítheti a kis tempójú manőverezést. Holttérfigyelő, táblafelismerő, aktív vészfékező és sávtartó a haladást. A feláras LED-technikájú fényszórók és ködfényszórók utat vágnak az éjszaka sötétjében. A személyzetet fűthető ülések, vezeték nélküli telefontöltő és a műszeregység fölötti tárolóhoz telepíthető okostelefon-tartó kényeztetheti. A Mercedes-Benz automatikus légkondicionálót is felírt az opciók közé, valamint a példaértékű MBUX rendszert akár navigációs funkcióval. Az önműködő klímaberendezés és nagy képernyő elvileg a Renault extralistáján is szerepel, legalábbis a csiphiánytól és ellátási nehézségektől nem sújtott időkben így volt. Ott az Easy Link rendszer érintőképernyője a képeken, becsszóra nem mi rajzoltuk oda. Amúgy a franciák exkluzív extráit a legnagyobb „sárga renault-s” testvérétől megörökölt belső visszapillantó kamera, illetve az automatikus nyitással és zárással kedveskedő Renault-kártya jelentik.

No, meg a szezám tárulj, aminek 300 ezer forintos felára már szerepel a táblázatban látható alapárban. Mindkét testvérbe kérhetjük a kétszemélyes utasülést 100-130k ezer forintért, ám ez nem kompatibilis a nyitható válaszfallal. Önmagában is megkívánhatjuk a rácsos, nyitható elválasztót és a lehajtható utasülést, azért legalább százezer forintot kérnek mindkét márka kereskedéseiben. Az átláthatatlan válaszfal helyett pár tízezer forintért kérhetünk üvegezett kivitelt is. A bal oldali tolóajtó felára nagyjából százezer, az üvegezett kivitelek oldalanként 30-50 ezerrel növelik a vételárat. Nagyságrendileg ugyanennyi, ha a hátsó kétszárnyú ajtókra kívánunk fénybeengedő felületeket. A Citan esetében felfelé nyíló csomagtérajtóra is cserélhetjük a hátsó nyílászárókat. A Citan rakterében látható félmagas oldalburkolat alapáras, ez 50-90 ezerért cserélhető ellenállóbbra. Ha a Kangoo puttonyában demonstrált teljes burkolatot sikerrel felülértékesíti nekünk a tanácsadó, akkor 100-120 ezerrel gyarapodik a számla végösszege. A műanyagpadló 30 ezer, a fából készült pedig 75-95 ezer forint pluszt jelent. A mindkét oldalon B oszloppal felvértezett Renault-k rakterébe kérhető gyári polcrendszer.

Áruszállítási képességek terén tehát lényegében csak a B oszlopok számában különbözhet egymástól a két autó. Ahogy feljebb demonstráltuk, a felszereltségben már találunk eltéréseket. Ha bőszen pipálgatunk az opciós listában, akkor a német szépen lassan ledolgozza árelőnye tetemes részét – igaz, egy vagy két tétel (jelenleg) csak Stuttgartból rendelhető. A felszereltséget tekintve „fapadosként” egyértelműen jobb vételnek tűnik a Mercedes-Benz, mondjuk ilyenkor a részletesen méltatott igényes részletekről le kell mondanunk, sötétebb belsejű munkásautót kapunk csak. Alapjaiban nagyon hasonlít a két tojás, ám a dolgos hétköznapokra picit eltérően díszítik, díszíthetjük fel azokat.

Technikai Adatok
Mercedes-Benz Citan 112 CDIRenault Kangoo Van 1.5 Blue dCi 75
Hajtáslánc, felépítés
Soros, négyhengeres, hengerenként négyszelepes, közvetlen közös nyomócsöves befecskendezésű, folyadékhűtésű, négyütemű dízelmotor változó geometriájú turbófeltöltővel. Euro 6d minősítés kipufogógáz-visszavezetéssel, részecskeszűrővel és SCR-rendszerrel.
Összlökettérfogat (cm3):1461
Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/1/min):85(116)/375055(75)/3000–3750
Legnagyobb nyomaték (Nm/1/min):270/1750230/1750–2000
Motor elöl, keresztben beépítve, elsőkerék-hajtás, hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó.
Felépítés:Önhordó dobozos acélkarosszéria, kétajtós, háromszemélyes fülke, raktér két oldalsó tolóajtóval és kétszárnyas hátsó ajtóvalÖnhordó dobozos acélkarosszéria, kétajtós, kétszemélyes fülke, raktér jobb oldali tolóajtóval és kétszárnyas hátsó ajtóval
Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, rásegítéssel, elektronikus menetstabilizáló blokkolásgátlóval, elektronikus fékerő-elosztóval, vészfékrásegítővel; elöl belső szellőzésű tárcsafék, hátul dobfék.
Kormánymű:fogasléces, elektromos rásegítéssel
Futómű elöl:csatolt hosszlengőkar, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító
Gumiabroncsok gyártmánya és mérete:Michelin Crossclimate 205/60 R 16Continental EcoContact 6 205/60 R 16 XL
Méretek, tömegek
Hosszúság/szélesség (tükrökkel)/magasság (mm):4498/1859 (2159)/19084486/1919 (2159)/1864
Tengelytáv (mm):2716
Nyomtáv elöl/hátul (mm):1585/16061584/1595
Szabadmagasság (mm):160/143
Fordulókör átmérője (m):11,75
Saját tömeg (kg):15691450
Hasznos teherbírás (kg):458786
Megengedett össztömeg (kg):20272236
Megengedett tengelyterhelés elöl/hátul (kg):1170/1070
Megengedett tetőterhelés (kg):100
Vontatható pótkocsi tömege fékkel/fék nélkül (kg):750/1500
Tüzelőanyag-/AdBlue-tartály térfogata (l):54/18,6

Raktér hosszúsága alul/felül (mm):1640/13001720/1330
Raktér szélessége alul/felül (mm):1535/11301490/1180
Kerékdobok közötti távolság (mm):12451240
Raktér magassága (mm):12551230
Raktér térfogata (m3):2,93,3–3,9
Rakodóperem magassága (mm):580580
Hátsó ajtónyílás szélessége/magassága (mm):1010–1250/11101010–1250/1100
Oldalsó ajtónyílás szélessége/magassága (mm):520–630/1050540–660/1050

Fülke szélessége könyökmagasságban/fejmagasságban (mm):1530/12101500/1030
Fülke hosszúsága (mm):820840
Fülkepadló magassága a talajtól (mm):350340
Vezetőülés magassága a talajtól/padlótól (mm):680–720/330–370680–740/340–390
Vezetőülés lapjának hosszúsága/szélessége (mm):500/490490/490
Vezetőülés támlájának magassága/szélessége (mm):620/520620/540
Vezetőülés állítási úthossza (mm):270200
Utasülés lapjának hosszúsága/szélessége (mm):440/680460/460
Utasülés támlájának magassága/szélessége (mm):620/440+300620/430
Fejtér (mm):960–1170950–1150
Lábtér (mm):800–980780–990
Kormánykerék átmérője (mm):370360
Kormánykerék állíthatósága tengelyirányban/arra merőlegesen (mm):50/5050/50
Kormányfordulatok száma végállástól végállásig:2,82,8
Kormánykerék távolsága a váltógombtól (mm):200180
Kapcsolási úthossz az I. és a II. fokozat között (mm):120130
Menetteljesítmények, költségek
Legnagyobb sebesség (km/h):175152
Fogyasztás WLTP-szabvány szerint, kombinált (l/100 km):5,55,4-5,5
Ciklusfogyasztás:4,45,4
A megengedett sebességhatárokat betartva fele részben lakott területen és fele részben lakott területen kívül, terhelés nélkül.
Mérési körülmények:1 személy, 1 Celsius-fok, nedves úttest, enyhe szél, enyhe forgalom, kikapcsolt légkondicionáló.1 személy, 25 Celsius-fok, száraz úttest, enyhe szél, közepes forgalom, bekapcsolt légkondicionáló, bekapcsolt takarékos menetmód.

A modell nettó alapára (Ft, áfa nélkül):6 674 6007 050 000
Garancia:2 év általános km-korlátozás nélkül2 év általános km-korlátozás nélkül, 3 év a fényezésre, 12 év az átrozsdásodás ellen
Országos szervizhálózat tagjainak száma:2449

Itt elmondhatod a véleményedet!