Hirdetés:

Két új mérettel készül a Volta Zero az emissziómentes áruszállításra, és már az otthonát is megismertük.

Az elektromos teherautó 16 tonnás modellje immár a fejlesztésének végső fázisában jár, és az ügyféltesztelésre még idén sor kerül. Picit nagyobb, 18 tonnás testvérét jövő év közepétől gyártják majd az MAN tavaly eladott steyri gyárában. Most pedig a nagyok után bemutatták a „zsugorított” 7,5 és 12 tonna össztömegű változatokat is, amelyek ugyanúgy legalább 150-200 kilométeres hatótávot ígérnek. A kisebbeket is az az alacsony üléspozíció és jó kilátás jellemzi majd, amely maximális minősítést érdemelt ki a londoni közvetlen rálátási értékelésben. A középen elhelyezett vezetőállásból bármelyik irányba kényelmes a kiszállás, a tolóajtónak köszönhetően a kerékpárosokra sem jelent veszélyt ez a művelet. Kamerák és segédrendszerek hada segíti a sűrű városi forgalomban a biztonságos közlekedést. A két új kivitel várhatóan csak 2025-ben kerül majd sorozatgyártásba.