Hirdetés:

Finoman szólva is próbára tette a buszos szakmát az elmúlt néhány év. Idén két történelmi gyártó is bejelentette, hogy lehúzza a redőnyt lengyelországi gyárában, és ezzel a komplett buszok európai gyártásának véget vet. Mi vezetett ide, s mi jön ezután?

Gyárlátogatások előtt az autógyárak tisztaterekhez hasonlatossá válnak. Eltüntetnek mindent, ami nem illik a központban aprólékos munkával meghatározott arculatba. Mindenkin szabályosan feszül a tiszta munkaruha, sőt az összes előírt védőfelszerelés előkerül, semmi lazaság. Gyorsan megszokja ezt az újságíró, ezért különösen üdén hatott a kicsit a sarki szervizek hangulatát idéző lengyel buszgyár. A falakon feltűnően csinos hölgyeket ábrázoló naptárak lógtak. A padlón olajos nyomok bizonyították a munkavégzést, a szerszámok nem szabványos tárolókban, hanem kézközelben és kényelmes szögben lerakva várták a folyamat következő lépését. Érződött, hogy nem a hideg racionalitás, hanem a manufakturális gyártásban dolgozók személyisége határozza meg a tereket. Igaz, hogy ezek közel húsz évvel ezelőtti emlékek, de nem fakultak. Ugyanis Wrocław egykoron a Volvo Buses szinte teljes európai buszpalettáját gyártotta, ráadásul kontinensünk egyetlen komplett buszokat készítő üzemének számított. Ennek ellenére a lengyel gyárat 2024 első negyedévében bezárják, ez 1600 ember munkáját érinti, ebből 1500 pozíciót Wrocławban. Magát a telephelyet a svéd Vargas Holding veszi át, ez a befektetőcég olyan forradalmi projekteket valósított már meg, mint a Northvolt akkumulátorgyár vagy a zöld hidrogénnel acélt gyártó H2 Green Steel.

Lengyel helyett spanyol, egyiptomi

Két szándéknyilatkozatot is aláírtak a jövőről, mindkettő esetében az első járművek várhatóan 2025-ben kerülhetnek az ügyfelekhez. A spanyol cég 1987, az egyiptomiak pedig 1994 óta gyártanak autóbuszt, a jelenlegi portfóliójukat erősen emelni fogják a gyári karosszériák. A lépéstől azt várják, hogy nyereséges lesz a Volvo Group európai buszos tevékenysége. Az egyiptomi MCV (Manufacturing Commercial Vehicles) városi és helyközi karosszériákat épít majd a Volvo alvázaira a 7900 Electric szóló és csuklós elektromos buszok számára. Az elővárosi és helyközi nyolcezresek villanyos utódját közösen fejlesztik majd ki. Bár mifelénk kevéssé ismert ez a márka, a kairói központú MCV éves kapacitása hatezer busz! A távolsági buszok esetében összetettebb a helyzet, az emeletes 9700 DD karosszériáját továbbra is a finn Carrus Delta építi majd. A 9700 és 9900 típusokat pedig a spanyol Sunsundegui licenc alapján felépítményezi majd, ehhez megkapják a szükséges anyagokat és a technológiai hátteret is. Jövő év májusában kezdik az első példányok gyártását, és maximum egy év alatt szeretnék elérni a napi kétdarabos kapacitást. Ez az együttműködés 4-500 új direkt és indirekt munkatársnak ad majd munkát a navarrai autonóm tartományban. Így utólag visszagondolva érthető, hogy miért jelent meg a Volvo BZL Electric városi elektromos alváz, illetve a 9000-es széria új távolsági buszaira miért következetesen platformként hivatkoznak már évek óta. Jó ideje lóghatott a levegőben a gyár bezárásának lehetősége, hiszen alapvetően Európán kívül teremnek a babérjaik.

A Scania szintén egy lengyelországi gyárat zár be és szintén 2024 első negyedévében. Mindeddig Słupsk számított a Citywide városi és az Interlink helyközi buszok, valamint az alacsonypadlós alvázuk szülőhelyének. Első körben annyit mondtak csak, hogy eddig is jó részben a helyi felépítményezőkkel ápolt partneri kapcsolat dominált, most még szorosabban együttműködnek majd. A Busworld 2023 kiállításon az is kiderült, hogy a spanyol Castrosua a tettestárs a városi és elővárosi buszok tekintetében.

Helyzetkép

Az Európai Unióban tavaly nagyjából 28 ezer közepes és nehézkategóriás buszt adtak át. Ezen a piacon öt százalék alatti részesedést vívtak ki maguknak a griffes buszok és a vasemblémások is hasonló nagyságrendben szállítottak ki – vagyis kevesebb, mint 1500 darabról beszélünk márkánként az öreg kontinensen. A Daimler Buses tavaly összesen 24 ezer buszt adott át világszerte, az IVECO márkái közel 12 ezer buszt szállítottak ki tavaly a világ különböző pontjaira. A Volvo összesen közel hatezret adott át, a Scania pedig kis híján ötezret. Az MAN ettől nagyjából kétszáz darabbal elmaradt.

Miből származik a nyereség?

Nem meglepő módon vonzó hozam vagy legalább vállalható darabszám szükséges a sikeres üzletmenethez. Csillagos teherautóból a buszok darabszámának a hétszerese fogyott. Míg a teherautókkal 8,1 százaléknyi profitot sikerült betakarítani, addig a buszos üzletág 0,4 százalék nyereségességet könyvelt el. A Volvo Group teherautós üzletágának kilenc márkája tavaly 310 milliárd svéd korona bevételt termelt, ennek majdnem 11 százaléka volt a nyereség. A Volvo Buses és a Prevost márkák bevételei a 19 milliárdot sem érték el, ráadásul két százalék alatt maradt a buszok hozama. A Volvo Buses a bevételei egyharmadát köszönheti az öreg kontinensnek, ami amúgy az értékesített darabszám negyedét jelenti. Ebből gyorsan megsejthetjük, hogy itt jellemzően drága buszokkal szerepeltek – elegáns gyári felépítménnyel felvértezett távolsági buszokkal és az elsők között villamosított hajtásláncú városi autóbuszokkal. A Scania teherautók 100 milliárd svéd koronás forgalma mellett „mindössze” nyolcmilliárdot szedtek be a buszok értékesítése kapcsán. A müncheniek a buszaikhoz képest több mint tízszerannyi teherautót adnak el.

Kis darabszámok és még kisebb nyereség jellemezte a svédek európai buszgyártását. Ha ehhez hozzácsapjuk, hogy a turizmusra a világjárvány, az ellátási lánc problémái, a háború és az infláció közül egyik sem pozitívan hatott, akkor gyorsan belátható, miért jutottunk el idáig. A licencátadások és a bejelentett szoros fejlesztési együttműködések egyértelműen jelzik, hogy nem kihátrálnak, csupán kiszerveznek. Kíváncsian várjuk, hogy a felépítményezők miként nőnek fel a feladathoz, és miként hatnak ezek az intézkedések a svédek piaci helyzetére.

A Mercedes-Benz és Setra buszok újdonságai: Biztonsági játékosok
Teszt

A Mercedes-Benz és Setra buszok újdonságai: Biztonsági játékosok

Részlegesen önvezető turistabusszal faltuk az autópályás kilométereket, míg a szűk ügyességi pályán kamerák egész hada segítette a manőverezést. Kézzelfoghatóan bizonyította a vezetésbiztonsági rendszerek terén úttörő szerepét a Daimler Buses.

Fogmaker automatikus tűzoltórendszer: Automatikus életmentő
Technika

Fogmaker automatikus tűzoltórendszer: Automatikus életmentő

Évente 10-15 autóbuszt megment itthon a pusztító lángoktól a Fogmaker tűzoltórendszere. Döntő részben a belső égésű motor környékén kap valami lángra, ez ellen hatékonyan véd több mint 2500 hazai buszt a svéd megoldás.

Szikrázó szépség
Hírek

Szikrázó szépség

Bemutatta legújabb elővárosi és helyközi villanybuszát a Volvo Buses.

Öntudatos alagutas
Hírek

Öntudatos alagutas

Kontinensünkön első alkalommal szorgoskodik alagutat is érintő fordában egy önvezető városi autóbusz.

Fellélegeznek
Hírek

Fellélegeznek

Szolgálatba állt az ezredik elektromos autóbusz Londonban, egy Wrightbus StreetDeck Electroliner.