Többek között a sajátos fuvarfeladatokra a standard kialakításon túlmutató megoldásokat felvonultató pótkocsik gyártásában jeleskedik az európai piacon a Schwarzmüller. Az IAA Transportation haszonjármű-kiállításon számos ilyen terméket mutatott be.
Általánosságban elmondható a Schwarzmüller kiállított járműveiről, hogy az anyagok innovatív társításával, a nagyobb rugalmassággal és rakodási kapacitással, valamint az egyszerűbb, kényelmesebb vagy biztonságosabb használattal tűnnek ki társaik közül. A cégcsoport teljes termékkínálatát a rendkívül könnyű építési mód jellemzi, így számos szegmensben a legkisebb saját tömegű járműveket biztosítja. Továbbá most már minden egyes Schwarzmüller pótkocsi alapfelszerelése a telematikai rendszer, amelyet két évig ingyenesen használhatnak az ügyfelek.
A hibrid billencsfélpótkocsi egyik különlegessége, hogy az alumíniumból készülő teknőjének belső felületét vastag, kopásálló fóliával vonják be
A stand egyik kiemelt újdonságaként jelent meg a hibrid teknővel ellátott billencsfélpótkocsi. Ennek különlegessége, hogy a hat milliméter vastag alumíniumszegmensekből készülő teknő belső felületét öt milliméter vastag kopásálló fóliával vonják be. Az 5,36 tonna saját tömegű jármű alváza azonban acélból készül, hogy kellően masszív legyen. Hidraulikus motorokkal mozgatott tetőponyvája pedig távirányítással nyitható és csukható.
Építőanyagok szállítására a gyártó egy új nyitott platós félpótkocsit kínál, amelynek alváza négy méterrel széthúzható, sőt hátul egy kihúzható tartórendszer is segíti a túlnyúló rakományok rögzítését. A jármű hátsó tengelye kényszerkormányzott a jobb fordulékonyság érdekében. Ezenkívül forgózárakkal is ellátták húsz-, harminc vagy negyvenlábas konténerek rögzítéséhez.
A három méter belmagasságú Power Line Mega függönyponyvás félpótkocsit egyre többféle rakományrögzítési tesztnek veti alá a gyártó, hogy a speciális minősítések megszerzésével még sokoldalúbban alkalmazhassák az üzemeltetők. A papírszállító modell pedig immár 8,3 tonna tengelyterhelésű targoncával is rakodható. Az alváz különleges gyártási eljárásának köszönhetően a jármű saját tömege nem éri el a hét tonnát.
A cégcsoporthoz tartozó Hüffermann láncos konténerek szállítására alkalmas, kéttengelyes pótkocsit állított ki. A jármű rakfelületén két, akár 12 köbméteres konténer is elfér, amelyek a gyártó szabadalmával védett Multi-Fix rendszernek köszönhetően láncok nélkül is rögzíthetők.
A szabadtéren bemutatott négytengelyes, mélyágyas tréler rakfelülete csupán 0,87 méter magasan húzódik, míg a munkagépek kerekeinek kialakított vályúk további 0,4 méterrel csökkentik a teljes rakodási magasságot. A kotrók kanalának is kialakítottak egy bemélyedést a pótkocsi hátsó részén. Ezáltal még 3,53 méter magas gépeket is külön engedélyek nélkül szállíthat. Természetesen hidraulikusan mozgatható rámpák is rendelkezésre állnak.
A Schwarzmüller alumíniumalvázzal gyártja a mozgópadlós félpótkocsikat, ami nagyjából 150 kilogrammal csökkenti a tömegüket az acélhoz képest. A Quick TOP tetőponyva pedig távirányítással működtethető, ami lényegesen gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb, mint a platóról manuálisan elvégezni ezt a műveletet.
A TP22 központi tandemtengelyes billencspótkocsit kifejezetten nehéz terepen való használatra tervezték, ezért extraszéles, 650 milliméteres abroncsokkal szerelik fel. Alvázát azonban úgy alakították ki, hogy a jármű szélessége még így se haladja meg a 2,55 métert. Billenőteknőjének kapacitása 13,5 köbméter, amihez kedvező saját tömeg társul.
A Schwarzmüller tehát ezekkel a pótkocsikkal is kiválóan alátámasztotta az IAA Transportation 2022 kiállításon, hogy mennyire sokféle alkalmazási területre kínál célirányos, különleges megoldásokat, miközben kínálatában több mint 150 különféle modell szerepel.