Akár a 11. parancsolat is lehetne a kamionosoknak szánt közlekedésbiztonsági ajánlási csokorban. Ha nem figyelünk oda a jelekre, akár el is ájulhatunk vagy meg is halhatunk vezetés közben a sok tonnás teherautó kormánya mögött, s akkor mi lesz?
Tudom, kicsit morbid ez így első hallásra, de nem is annyira ritka dolog, mint gondolnánk. Nekem is volt ilyen ügyem szakértői munkám során, a legutóbbi kapcsán jutott eszembe, hogy a korábbi témánkat kiegészítve erről is írni kell.
A konkrét esetben az útról jobbra letérő, majd egy fának ütközve megakadó teherautóban az életjeleket nem mutató járművezetőt a fülke padlóján fekve találták jó néhány perccel az eseménysor után. A kiérkező mentősök is már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Hogy pontosan mikor állt meg a szíve, vezetés közben vagy a pályaelhagyás után, az a téma szempontjából nem is lényeges. A hírekben is egyre többször megjelenik ez a vélelmezett baleseti ok: a járművezető rosszul lett a volánnál. Szeptemberben például Csepelen, egy buszsofőrrel fordult ez elő. Aki ráadásul középkorú volt, azaz még csak azt sem mondhatjuk, hogy ez az idős korral összefüggő veszély. Utasok is voltak szép számmal a járműben, amikor az az ütközéssel végződő megállásig irányítatlanul kígyózott az útpálya két oldala között. „Szerencsésebb” esetben a jármű csak kiköt valahol az út menti területen, nem találkozik aktív közlekedőkkel. De az is lehet, hogy a forgalommal szemben indul el. Képzeljük csak el magunkat egy ilyen szituációban, amikor megmagyarázhatatlanul szemben jön egy monstrum és esélytelen a kitérés. A buszban is nagy lehetett a riadalom, amikor az az út két oldala között bukdácsolt, majd végül egy masszív fa állította meg a mozgást. Sokan megsérültek.
Nem tudjuk a pontos kórelőzményeket, de azt igen, hogy az egészség, a jó közérzet, valamint a megfelelő teljesítőképesség, fizikai állapot nélkülözhetetlen feltétele a biztonságos járművezetésnek. Nagyon fontos, hogy a járművek vezetői minden esetben csak fizikailag és mentálisan megfelelő – a KRESZ szerinti megfogalmazásban: biztonságos vezetésre képes – állapotban üljenek a volán mögé. No de ki mondja meg, hogy ezek a feltételek az adott pillanatban adottak-e? Az esetek többségében csak a test tulajdonosa, a felelősségteljesen gondolkodó ember az, aki ezt mérlegelni tudja. Az apró, vagy nem is annyira apró jeleket figyelmen kívül hagyni kockázatot jelent. Tudom, hogy milyen sokféle az a motiváció, ami inkább a munkára ösztönöz. De gondoljunk ilyenkor arra is, hogy a világ egyik legveszélyesebb terepére, a közútra merészkedünk, ahol adott esetben minden tizedmásodperc számíthat egy probléma felismerésében. Betegen ezeket a tized-, vagy akár egész másodperceket is lekéshetjük jó eséllyel!
Idősebb korban a betegségek előfordulásának valószínűsége nem kétségesen nagyobb, mint fiatalabb korban. Ugyanakkor az egyes betegségek természete, jellege és hatása eltérő. Nem minden betegség korlátozza a biztonságos közlekedés és járművezetés képességét. Gyógyszerhasználat mellett tisztában kell lenni azonban azzal is, hogy számos készítmény tartalmaz olyan hatóanyago(ka)t, amelyek korlátozzák vagy akár ki is zárhatják a biztonságos járművezetés képességét.
Már a sokak által ártalmatlannak ítélt hőemelkedés is káros hatással lehet a vezetési képességre. S akkor csak ismételni tudom a kérdést, ki dönti el, hogy legyen? Az orvost javasolnám, mint fő tanácsadó. Ha ez a fázis valahogy mégis kimarad, emlékezzen mindenki az itt leírt intelmekre. S ne legyen ez titok, a család, kollégák, barátok, főnökök legalább tudjanak róla! Ezerszer is meggondolandó a könnyelmű döntés: Na ezt a fuvart még megcsinálom!
S eljön majd az a pont is, amikor azt is el lehet határozni, hogy egyáltalán nem való már valakinek a járművezetés – az életkor, a fizikai, az egészségi állapot miatt. Ilyenkor itt az ideje letenni a lantot. De ez már átvezet majd a következő témánkhoz, az időskori járművezetés problémaköréhez.
Írásunk az ORFK-OBB együttműködésével készült: Országos Balesetmegelőzési Bizottság