Hirdetés:

Idén ünnepli az IVECO a Pegaso örökségének 75. évfordulóját, amely többek között innovációs erejével és kiváló járműgyártási szaktudásával járult hozzá az olasz vállalat sikereihez.

A legendás spanyol márkát 1947-ben alapította az Empresa Nacional de Autocamiones (ENASA) vállalat, nevét pedig a görög mitológiában az erőt és a könnyedséget jelképező szárnyas lóról kapta. Járműgyártási tevékenységét a Hispano Suiza egykori barcelonai üzemében kezdte meg, majd 1955-ben egy új létesítménybe költözött át Madrid mellé, amely jelenleg is az IVECO egyik fontos bázisa. A Pegaso első két típusa olyannyira népszerűvé vált a bulldogfülkéjük révén, hogy sokáig csak Pegaso-típusú tehergépkocsiként emlegettek minden ilyen felépítésű teherautót.

A spanyol gyártó úttörő szemléletét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy már 1952-ben elkészítették egy elektromos hajtású tehergépjármű prototípusát. Ez öt óra töltés után 75 kilométert is megtehetett. Szintén fontos mérföldkőnek számított az 1989-ben bemutatott Solo 500 tanulmányjármű a GPS-rendszerével, tolatássegítő kamerájával, követési távolságot mérő radarjával és egyéb vezetéstámogató megoldásaival. A Pegaso szellemisége pedig a mai napig tovább él az IVECO szervezetében és termékeiben.

Előző cikkKimaxolt hatékonyság
Következő cikkRonda és finom!
Kisgyermekkorom óta rajongok a tehergépkocsikért, ezért már a gépészmérnöki tanulmányaim alatt örömmel elkezdtem írni a Rolling Tons magazinba. 2002-től a nyomtatott kiadvány főszerkesztőjeként dolgozom, és azóta nem szűnő lelkesedéssel tesztelem a legújabb haszonjárműveket.

Itt elmondhatod a véleményedet!