Muzeális tűzoltóautóval és poliglott klarinétművésszel ered őseink és a világ titkainak nyomába egy maroknyi mindenre elszánt raliversenyző. Történetüket éppúgy írhatta volna Rejtő Jenő, mint Lőrincz L. László, Jules Verne vagy Gottfried August Bürger.
Balázs János és Jójárt András évtizedek óta összeszokott párost alkotnak. Olyan legendás, hosszútávú versenyeken szerepeltek sikerrel, mint a 24 ezer kilométeres London–Sydney Marathon, a 22 500 kilométeres London–Mexico Rally, a húszezer kilométeres Panama–Alaska Rally, valamint a „csupán” 18 000 kilométeres Shield of Africa Rally. Eddig 83 országban versenyeztek együtt egy Porsche 911 RS versenyautóval. Nem újkeletű a kapcsolatuk a Renault-fivérek rombusz- vagy gyémántemblémás márkájával sem, hiszen Jójárt András egy méregzsák Renault 5 Turbo küzdőterében lett abszolút magyar ralibajnok 1986-ban. Csapatuk két további tagja is bizonyította már kalandtűrő képességét. Míg Kövi Péter a szervizhátteret biztosította a korábbi raliversenyeken, addig a Zeneakadémiát végzett, és öt nyelven tárgyalóképes Ács Ferenc az adminisztrációért, valamint kommunikációért felel. Mindannyian vonzódnak a nehéz helyzetekhez, szeretik a kihívásokat. Lesothóban kitört körülöttük a polgárháború, a vörös kontinensen pedig a reggeli kávé helyett skorpiók vártak rájuk a sátorban. Egyszer kis híján a szváziföldi királlyal mosatták le a kilenctizenegyest. Szerencsére az utolsó pillanatban elkerülték a nyilvános akasztással büntetett felségsértést, miután a színes népviseletbe burkolózott őfelségét felismerték egy gyűrött bankóról.
Magyarok útja
Kalandoraink évekig tanulmányozták a 24 hun törzs szövetségének történelmét. Az augusztusban induló, közel 24 ezer kilométeres, Pekingig vezető útjuk során a hun vonatkozású településeket keresik fel. Mindenhová a Mátyás-templom régi, sorszámozott tetőcserepeit viszik ajándékba, természetesen a guanótól megtisztítva, díszcsomagolásban. A következő négy évben egy-egy három hónapos, 20-30 ezer kilométeres túrából álló, összesen 100-150 ezer kilométeres Földkerülő expedíciósorozatot terveznek. Jövőre Tűzföld (Argentína) legdélibb csücskéből, Ushuaiából startolnak Alaszkáig, majd Afrika és Ausztrália következik. Végül Pápua Új-Guinea, Celebesz, Borneó, Jáva, Szumátra, Malajzia érintésével szeretnének eljutni Nepálba. Onnan India, Pakisztán, Irán és Törökország érintésével jönnek majd haza. Az ősi kultúrákból erőt merítve kalandjaikat nyomtatott, valamint mozgóképes formában kívánják közkincsé tenni. Utóbbi reményeik szerint a National Geographic csatornán is látható lesz. Ezt a tortúrát nem egyszerre kell elviselnie a francia tűzoltóautónak, hiszen minden expedíció között hazalátogatnak vele egy nagyszervizre a Renault Trucks Magyarország műhelyébe. Ők vállalták magukra a lakófelépítményes teherautó műszaki felkészítését is.

Rendíthetetlen világjáró
Sokáig fürkészték az ideális típust, a lehető legegyszerűbb konstrukciót keresték. Olyat, ami az örmény zakuszkáról leöntött, megavasodott étolajjal is vígan elszaladgál. Amit még a gyári továbbképzésekről rendszeresen hiányzó jereváni szakember is pozitív kimenetellel javíthat meg. Ezért vettek két darab ZiL–131 teherautót, de azokat nem tudták az igényeiknek megfelelően duplafülkésre alakítani. Kiesett a rostán az egyik legjobb, legmozgékonyabb katonai teherautó, a 6×6-os hajtásképletű MAN KAT I is. Ezt követően ráfókuszáltak az elsőre bátor választásnak tűnő, ám terepjáró képességét tekintve titkos befutónak is tekinthető, 6,8 tonna saját tömegű Renault JP2 110.150 4×4 teherautóra. Ezek a galloknál egykor szinte minden bozóttűz közelében megjelenő, mozgékony járművek lassan leszivárogtak Szenegál, Burkina Faso és Togo irányába. A megmaradt példányokra pedig lecsaptak a szabad szellemű kalandvágyók. Szinte a csodával határos, hogy csapatunk rálelt erre a pompás, 19 ezer kilométert futott, 34 esztendősen is újszerű veteránra egy francia tűzoltóság árverésre szánt kacatjai között.
Camion de pompiers
A svájci Doxa órák finom járása jutott eszembe, amikor meghallottam az 5,5 literes, hathengeres, 113 kilowattos (154 lóerő) turbófeltöltéses dízelmotort. Akár bérszántást is vállalhatnak útközben az ötfokozatú ZF S5-35/2 sebességváltó 7,65:1 áttételű első fokozatával felvértezett lakóautóval. De felesleges is a sietség. Még az ötödik, direktfokozattal sem lesznek az autópályák ördögei, hiszen a rövid áttételű tengelyek ezt megakadályozzák. A kapcsolható összkerékhajtás, a kétfokozatú osztómű, valamint az egymástól függetlenül aktiválható első és hátsó differenciálzár mellett kevés akadály tűnik legyőzhetetlennek. Bár a gumiabroncsnyomás nem változtatható menet közben, az egyenként leeresztett terepgumik bármikor felfújhatók a légtartályról. Ha mégis sikerül elsüllyeszteni a szibériai lápvilágban, akkor kihúzhatják magukat a 5,5 tonna teherbírású Ramsey hidraulikus csörlővel. A 460 literes tüzelőanyag-tartály tartalmával a legpesszimistább becslések szerint, még terepen is legyűrhetnek ezer kilométert. Amikor az életbevágó feladatok megoldásához fontos a gyorsaság, akkor nem a legfeljebb tíztonnás teherautóba ülnek be, hanem a pótkerekek alá lógatott vörös Gilera enduróra pattan fel valaki. Vélhetően akkor sem jönnek zavarba, ha árvíz, folyó, tó vagy tengeröböl állja útjukat, ilyenkor a tetőlégterelő alá rejtett gumicsónakkal indulnak el a folyékony életelixírért. A tágas és jó kilátást biztosító fülke a hetvenes évek elején négy gyártó összefogásából született. A Saviem, a Volvo, a DAF és a Magirus Deutz neve fémjelezte ezt a klubot. Egészen a közelmúltig kitartott, utolsó mohikánként a Sherpa 5 katonai teherautók személyzetét óvta az elemektől. Világutazóink az átalakítás során újrahasznosították és zártszelvényekkel megmagasították a tűzoltóautó eredeti segédalvázas felépítményét. Ami az extrém terepjáró képességű, expedíciós és katonai járműveknél szokásos hárompontos felfüggesztéssel ellentétben mereven kapcsolódik a járműhöz. Ezzel nehéz terepen még meggyűlhet a bajuk, mivel nem engedi, hogy a Renault az alváz csavarodásával is kövesse a terep egyenetlenségeit. A bő hét négyzetméteres lakótérben a négy ágy mellett a főzősarok és a zuhanyzós WC is elfért. Még a gondolat is elborzaszt, hogy a személyiségemet látens skizofréniába taszajtó, szűk gyermekszobámnál alig nagyobb területen kell hónapokig elviselnie egymást négy férfiembernek. Pedig a 350-400 literes víztartály jó dezodorral egy hétig is elég. Mindenesetre én már az út előtt nekik ítélem a Nobel-békedíjat. Valójában ők sem akarnak minden éjszakát benne tölteni, csak azokat, ahol nincs más megoldás. Ez van, a rövid, 2,8 méteres tengelytáv és a nagyobb duplafülke nem tette lehetővé ennél hosszabb és tágasabb felépítmény kialakítását. Azonban pont ez, a megközelítőleg hat méter hosszú és 3,55 méter magas kompakt méret kölcsönöz a Renault számára annyira ellenállhatatlan, mokány kisugárzást. Kalandra fel, jó utat, izgalommal várjuk az élménybeszámolókat!