Hirdetés:

Explore Without Limits – szól az Arctic Trucks mottója. A felfedezés örömét nagyvonalúan meghagyják nekünk, a járművek határait azonban az ügyfelek igényeinek legjobban megfelelő szintre tornásszák. A megújult Toyota Hilux is a kezeik közé került.

Izland a tűz és jég országa – kietlen, mégis lenyűgöző. A zord táj leginkább a Holdra hasonlít, ezért ott gyakorlatoztak az Apollo–11 asztronautái is. Miután Neil Armstrong visszatért a Földre, megkérdezték tőle, hogy milyen érzés volt a Holdon sétálni, amire huncut mosollyal csak úgy felelt, hogy pontosan olyan, mint Izlandon. Ezzel szerettem volna érzékeltetni, hogy egy ennyire „űrbéli” tájon a szokványos megoldásoknál több szükséges, ha optimális járművet szeretnénk alkotni. Ilyet kínál az izlandi Arctic Trucks, amely immár harminc éve az ilyen sallangmentes járművek mestere. Az északi mágneses sarkot első alkalommal meglátogató szárazföldi járművek – kettő, 38 colos abroncsokon gördülő Hilux és egy Land Cruiser – éppúgy a lelkes izlandi csapat hírnevét öregbítik, mint az Antarktiszt átszelő első személyautó, a Hyundai Santa Fe Arctic Trucks AT38. Vagy említhetnénk a Déli-sarkot rekordgyorsasággal elérő, 44 colos ballonokon himbálózó Toyota Hilux-expedíciót is. A kiváló tuningcég nem kötelezte el magát egy márkánál, habár a Toyota preferált státusznak örvend, mégis kis túlzással bármit átalakítanak, amit kifizetünk. Bele sem merek gondolni, mennyire vagány „manókergetőt” varázsolhatnának egy szőrös abroncsú ARO 320 platósból. Viccet félretéve, az izlandiak több mint fele valóban hisz a mesebeli lényekben! Sokan találkoztak is velük, de szerintem ezt nyugodtan a Brennivín számlájára írhatjuk.

Természetesen az Arctic Trucks tevékenysége nem merül ki abban, hogy hatalmas, ballonos gumiabroncsokat dobnak a pickupokra és terepjárókra. Az átalakítás során mindent harmonikusan összekomponálnak. Optimalizálják a futóművet, rugózást, szükség esetén a hajtásláncot, közben pedig a külcsínre és használhatóságra is ügyelnek

Már születése előtt megpecsételődött az új duplafülkés Toyota Hilux Invincible X sorsa. Az Arctic Trucks úgy fente rá a fogát, mint a „No, megállj csak!” rajzfilm farkasa a szelíd nyuszikára. Miután végre megkaparintották, nemcsak a kerékjáratokat és a karosszériát, hanem az alvázat is átalakították. Viszont nem nyúltak a 2,8 literes, 150 kilowattos (204 lóerő) dízelmotorhoz, ami az 1600–2800 fordulat/perc tartományban 500 newtonméterrel teszi próbára a hatfokozatú automatikus sebességváltó állóképességét. A differenciálművek áttételén azonban rövidítettek, hogy kompenzálják a nagyobb átmérőjű kerekekkel járó forgatónyomaték-csökkenést. Elöl a Bilstein Performance lengéscsillapítókkal és csavarrugókkal ízesített kettős keresztlengőkaros felfüggesztésen 40 millimétert emeltek.
Hátul meghagyták a gyári laprugót, de nagyobbra cserélték a lengőkengyeleket, ami 20 milliméteres emelést eredményezett. A csillapítást itt is a míves német alkatrészekre bízták. Az Arctic Trucks könnyűfém keréktárcsákra húzott 35 col átmérőjű, LT315/70 R 17 méretű BFGoodrich All-Terrain T/A KO2 gumiabroncsok izlandi mércével a kisebbek közé tartoznak. Mégis csupán ezeknek köszönhetően 65 milliméterrel magasabb akadályokon is flegmán átsiklik a Hilux, miközben javultak a terepszögei is. A szélesség és magasság egyaránt 90 milliméterrel növekedett. Az első és hátsó nyomtáv 110 milliméterrel szélesebbre terpeszkedik. A saját tömeg 72 kilogrammal, a terhelhetőség pedig 43 kilogrammal haladja meg a gyári értékeket. A széles abroncsok kis fajlagos talajnyomását tovább redukálhatjuk a gumiabroncsnyomás csökkentésével. Ez szabdalt terepen lágyabb, egyúttal gyorsabb haladást tesz lehetővé. Gondoljunk gyermekkorunk hótaposójára! Kétségtelenül jobban hasonlított Neil Armstrong holdjáró csizmájára, mint Marilyn Monroe tűsarkújára, nem is süllyedtünk térdig a porhóba.

Kétféleképpen növelhető a szabadmagasság: nagyobb átmérőjű gumiabroncsokkal vagy utólagos portálátépítéssel. Az Arctic Trucks az első, viszonylag olcsó és bármelyik járműnél alkalmazható megoldást választotta

Számos további mazsolát csipegethetünk az Arctic Trucks extralistájáról, ha megtaláltuk nagyi rég elfelejtett, lekvár helyett pénzzel feltöltött dugi befőttesüvegét a kredencben. Kérhetünk első differenciálzárat, a tető magasságába kivezetett levegőbeömlőt, teljes haspáncélzatot, hűtőrácsba épített kiegészítő LED-szúrófénycsíkot vagy míves platófedelet. Esetleg durvább BFGoodrich Mud-Terrain T/A KM3 papucsokra cserélhetjük a vegyes terepre szánt gumiabroncsokat és egy motortérbe szerelt 12 voltos kompresszorral felvértezett gumiabroncsnyomás-szabályzó rendszert is beikszelhetünk. Jól szemlélteti az Arctic Trucks profizmusát, hogy a gyári garancia megmaradt. Ennek a szaktudásnak természetesen ára van, a Hilux AT35 átalakítása nettó 18 780 font sterlinget kóstál, ami jelenleg nagyjából nyolcmillió forint. Nyugodt szívvel ajánljuk mindazoknak, akik megengedhetik maguknak, garantáltan nem fognak csalódni az izlandi holdjáróban.