Hirdetés:

Két fontos részvényvásárlást is bejelentett a TRATON-csoport. A TuSimple céggel kötött megállapodás célja az önvezetés piacra vitelének felgyorsítása, míg a Navistar megszerzésével az észak-amerikai piacon erősítheti jelenlétét a cégcsoport.

Közösen bejelentette a TRATON-csoport és a San Diego-i székhelyű, nehéz-tehergépjárművek önvezető technikájára szakosodott TuSimple cég, hogy világszintű partneri együttműködésbe kezdenek önvezető tehergépkocsik kifejlesztése terén. Európában a maga nemében egyedülálló ez a partnerkapcsolat, hiszen egy világméretű járműgyártó és egy SAE-szabvány szerinti négyes szintű önvezetési technikával foglalkozó vállalat között jött létre. Sőt, a két fél már el is indított egy fejlesztési programot, amelynek keretében Svédországban elsőként négyes szintű önvezetésre képes Scania tehergépjárműveket üzemeltetnek majd Södertälje és Jönköping között. Az együttműködés részeként pedig az MAN, a Scania, a Volkswagen Caminhões e Ônibus és a RIO márkát felölelő TRATON-csoport kisebbségi részvénytulajdont is szerzett a TuSimple cégben.

Számos kamera pásztázza a jármű környezetét a négyes szintű önvezetés biztonságos megvalósításához

A TRATON döntésében bizonyára nagy szerepet játszott, hogy a TuSimple már 2015 óta fejleszti a négyes szintű önvezetés technikáját, és több millió tesztkilométert tettek meg a járművei közutakon. A környezetérzékelés és az éjszakai látás terén különösen élenjárónak számít ez a cég. A TuSimple számára pedig azért előnyös az új partneri viszony, mert így gyorsabban vezetheti be új nemzetközi piacokra a nehéz-tehergépjárművek önvezető rendszerét.
Ezek a meghatározott feltételek mellett teljesen automatizáltan, vagyis emberi beavatkozás nélkül közlekedő teherautók számos előnyt nyújtanak majd a hosszú távú fuvarozásban tevékenykedő üzemeltetőknek. Javítják a közlekedésbiztonságot és növelik a járművek kihasználtságát, miközben csökkentik a tüzelőanyag-fogyasztást, vagyis mérséklik az üzemeltetési költségeket. Sőt, a TRATON célja, hogy járművezető nélküli tehergépkocsi-flottákat teszteljen Svédország, Németország és akár további országok útjain, amellyel később a sofőrhiány problémája is enyhíthető lenne. A becslések szerint egyedül Németországban mintegy hatvanezer hivatásos gépkocsivezető hiányzik a szakmából.

A jármű sarkaira szerelt lézeres távolságérzékelők (LIDAR) is támogatják a négyes szintű önvezetést

Mindeközben a TRATON-csoport más irányban is igyekszik terjeszkedni. Ennek jegyében elvi megállapodást kötött az Egyesült Államokban működő Navistar International Corporation tehergépjármű-gyártóval, hogy a már eddig is birtokolt 16,8 százaléknyi részvénye mellé az összes többit is megveszi darabonként 44,50 dolláros áron. Ezáltal a Navistar teljesen beleolvadna a TRATON-csoportba. Az ügylet véglegesítéséhez azonban még meg kell várni a szükséges jóváhagyásokat, illetve a tranzakció feltételeinek elfogadását a TRATON, a Volkswagen AG és a Navistar igazgatótanácsai, valamint egyéb vezetőségi testületei részéről. Ha megvalósul az egyesülés, akkor a TRATON még erősebben képviseltetheti magát Észak-Amerikában, a világ egyik legerősebb haszonjármű-piacán.

A TRATON-csoport két stratégiai fontosságú partnerbe is bevásárolta magát a TuSimple és a Navistar személyében