Hirdetés:

Valóságos termékoffenzívával várja a Goodyear-csoport az idei téli szezont a teherabroncsok terén. A Goodyear mellett ugyanis a Dunlop, a Fulda és a Debica is fontos újdonságokkal rukkolt ki a hideg időre és csúszós utakra készülve.

Kifejezetten a legkeményebb körülmények közötti használatra fejlesztette ki a Goodyear az Omnitrac Heavy Duty családot. Főként olyan billencsek és egyéb nehézkategóriás tehergépjárművekhez kínálják, amelyek döntően építkezéseken vagy bányákban dolgoznak. Így jól megfelelnek az éles kövek, sáros terepek, meredek emelkedők és nagy kátyúk által támasztott kihívásoknak, továbbá hidraulikus elsőkerék-hajtással felszerelt járművek kormányzott tengelyén is kitűnően helytállnak. Elődeikhez, az Omnitrac MSS II és MSD II típushoz képest nemcsak a kőkivető képességük javult, hanem a gördülési ellenállásuk is csökkent. Sőt, három hegycsúcs és hópihe jelöléssel is rendelkeznek, vagyis téli abroncsként is használhatók. Ráadásul a Heavy Duty modellekhez is társítható a Goodyear TPMS abroncsnyomás-figyelő rendszer. Ezenkívül az abroncsba épített mikrocsipen keresztüli rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) szintén elérhető ezekhez a termékekhez.

A Goodyear Omnitrac Heavy Duty abroncsok a DuraShield technika különleges külső övének köszönhetően jól ellenállnak a sérüléseknek, ami az újrafutózhatóságukat is javítja

Ugyancsak az Omnitrac család újdonsága a három hegycsúcs és hópihe jelöléssel ellátott T pótkocsiabroncs. Ezáltal már a teljes szerelvény felszerelhető a téli abroncsok legszigorúbb jogszabályi követelményeinek is megfelelő gumikkal. Az új Omnitrac T kedvezőbb fékezési tulajdonságokat nyújt, jobban teljesít nedves útfelületen, ellenállóbb a becsípődéssel és a kivágással szemben, tartósabb a karkasza, mintázatából pedig könnyebben távozik a sár és a kavicsok.
A cégcsoport másik prémiummárkája, a Dunlop is kínál újdonságot. A három hegycsúcs és hópihe minősítéssel szintén ellátott SP247 típusú pótkocsiabroncs mindenféle időjárási körülmények között még jobban teljesít, nagyobb futásteljesítmény elérésére alkalmas és kisebb kilométerköltségeket nyújt az üzemeltetőjének, mint elődje, az SP246. Sokoldalúsága révén hosszú távú fuvarozásban, regionális elosztásban és városi forgalomban is alkalmazható.

A Goodyear Omnitrac Heavy Duty S abroncs hidraulikus elsőkerék-hajtással ellátott járművek kormányzott tengelyére is ideális, ugyanis mintázata a vonóerő átvitelét is segíti

A Fulda háza tájáról szintén egy pótkocsiabroncs számít újnak a piacon. A három hegycsúcs és hópihe minősítéssel rendelkező Regiotonn 3 nevével ellentétben nemcsak regionális feladatokra, hanem hosszú távú vagy éppen városi fuvarozásra is bevethető. Masszív karkasza nagy futásteljesítményt és jó újrafutózhatóságot tesz lehetővé, öt vagy hat bordából álló futófelülete jól ellenáll a sérüléseknek és a kopásnak, mély lamellái javítják a tapadását nedves úton, míg keverékanyagának összetétele kis gördülési ellenállást biztosít.

A Debica DRS2 és DRD2 közúti teherabroncsok is megkapták a három hegycsúcs és hópihe minősítést

Végül, de nem utolsósorban a Debica új DRS2 kormányzott és DRD2 hajtott tengelyre való közúti abroncsa is megkapta a három hegycsúcs és hópihe besorolást, miközben csökkent a gördülési ellenállásuk elődjeikhez, a DRS és a DRD modellekhez képest. Így a Goodyear-csoport kínálatában jóformán bárki megtalálhatja az alkalmazási területének és pénztárcájának, továbbá a téli gumik jogszabályi követelményeinek is megfelelő teherabroncsot.

Itt elmondhatod a véleményedet!