Hirdetés:

Jelentős hatást gyakorolt a koronavírus-járvány miatt Európában kialakult helyzet a magyar haszonjárműpiacra is. Jól látható ennek eredménye az új haszongépjárművek forgalomba helyezési adatain. Azonban már javuló tendencia figyelhető meg.

Idén márciusban a koronavírus-járvány miatt néhány hét leforgása alatt teljesen a feje tetejére állt, pontosabban leállt az európai haszonjárműipar. A gyárak bezártak, a termelés megszakadt, a dolgozókat kényszerszabadságra küldték, az ügyfelek a rendelések jó részét visszamondták és a közúti fuvarozás is vészüzemmódba kapcsolt. Akkor még csak találgatni lehetett, hogy vajon meddig tart és milyen piaci, illetve gazdasági következményekkel jár majd ez az állapot.

A fuvarozás kezdi újból növelni a fordulatszámát

Szerencsére nem a legborúsabb és legpesszimistább forgatókönyvek valósultak meg. Egyrészt Európa legnagyobb részén, beleértve hazánkat is, sikerült viszonylag hamar megfékezni és visszaszorítani a koronavírus terjedését, másrészt az iparág szereplői néhány hét alatt meghozták a szükséges óvintézkedéseket. Új biztonsági szabályokat vezettek be, átszervezték a munkafolyamatokat, átalakították a munkahelyeket, illetve a munkaállomásokat és felkészültek az újraindulásra. Így május-június folyamán a legtöbb vállalatnál újraindult a termelés, még ha csökkentett kapacitással is, és visszatérhettek az emberek a munkahelyükre. Közben Európa-szerte fokozatosan újraindult az élet, megnyíltak a határok, éledezni kezdett a turizmus és a kereskedelem, ezzel együtt pedig a fuvarozás is elkezdhette növelni a fordulatszámát. Mindez már az üzemeltetők járműrendelési kedvét is kezdi visszahozni.
Lássuk hát, hogy számokban kifejezve mekkora csapást mért a koronavírus-járvány tavasszal a magyarországi haszongépjármű-piacra!

Kishaszonjárművek

A legkisebb, azaz 2,5 tonna össztömeg alatti kategória forgalomba helyezési adatai közel 27 százalékos visszaesést mutatnak. A ranglista élén továbbra is a Dacia áll a Dokker típussal. Az Opel látványosan növelte a részesedését, míg a Renault jelentősen veszített az övéből. A 2,5–3,5 tonnás kishaszonjárművek piaca nem egészen húsz százalékkal gyengült. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan toronymagasan vezet a Ford, a furgonok körében a Transit, a pickupok szegmensében pedig a Ranger típussal.

2,5 tonnáig
2,5 tonnáig
2019. I. f.év db (piacrész %)2020. I. f.év db (piacrész %)
Citroën203 (6,2)177 (7,4)
C3 Van43 (1,3)30 (1,3)
C4 Van2 (0,1)0 (0,0)
Berlingo158 (4,8)147 (6,1)
Dacia862 (26,3)521 (21,7)
Duster Van34 (1,0)32 (1,3)
Dokker Van828 (25,3)489 (20,4)
Fiat464 (14,2)265 (11,0)
Panda Van3 (0,1)15 (0,6)
Fiorino Van142 (4,3)70 (2,9)
Doblò Cargo319 (9,7)180 (7,5)
Ford546 (16,7)464 (19,3)
Fiesta Van29 (0,9)85 (3,5)
Transit Courier263 (8,0)163 (6,8)
Transit Connect254 (7,8)216 (9,0)
Lada 4×4 Pack28 (0,9)1 (0,0)
Mercedes-Benz Citan36 (1,1)24 (1,0)
Opel199 (6,1)364 (15,2)
Corsa Van10 (0,3)0 (0,0)
Combo189 (5,8)364 (15,2)
Peugeot246 (7,5)219 (9,1)
208 Van56 (1,7)80 (3,3)
Partner190 (5,8)139 (5,8)
Piaggio Porter0 (0,0)9 (0,4)
Renault372 (11,4)82 (3,4)
Clio Sociéte176 (5,4)0 (0,0)
Kangoo Express196 (6,0)82 (3,4)
SsangYong Musso Van2 (0,1)0 (0,0)
Volkswagen Caddy316 (9,7)273 (11,4)
Összesen32722399
−26,7%
2,51–3,5 tonnáig
2,51–3,5 tonnáig
2019. I. f.év db (piacrész %)2020. I. f.év db (piacrész %)
Caselani Type-H0 (0,0)1 (0,0)
Citroën612 (6,4)391 (5,1)
Jumpy251 (2,6)52 (0,7)
Jumper361 (3,7)339 (4,4)
Fiat827 (8,6)921 (11,9)
Fullback4 (0,0)0 (0,0)
Talento35 (0,4)26 (0,3)
Ducato788 (8,2)895 (11,6)
Ford3529 (36,7)2857 (36,9)
Ranger1505 (15,6)1221 (15,8)
Transit Custom556 (5,8)481 (6,2)
Transit1468 (15,2)1155 (14,9)
Giotti Victoria Gladiator0 (0,0)1 (0,0)
Goupil G40 (0,0)1 (0,0)
Hyundai H35020 (0,2)0 (0,0)
Isuzu234 (2,4)99 (1,3)
D-MAX216 (2,2)73 (0,9)
N-sorozat18 (0,2)26 (0,3)
IVECO Daily169 (1,8)127 (1,6)
MAN TGE42 (0,4)46 (0,6)
Mercedes-Benz290 (3,0)311 (4,0)
X-osztály78 (0,8)77 (1,0)
Vito49 (0,5)49 (0,6)
Sprinter163 (1,7)185 (2,4)
Mitsubishi L20086 (0,9)159 (2,1)
Nissan496 (5,2)171 (2,2)
Navara413 (4,3)118 (1,5)
NV20021 (0,2)1 (0,0)
E-NV20035 (0,4)29 (0,4)
Cabstar27 (0,3)23 (0,3)
Opel330 (3,4)423 (5,5)
Vivaro212 (2,2)243 (3,1)
Movano118 (1,2)180 (2,3)
Paragan0 (0,0)1 (0,0)
Peugeot550 (5,7)374 (4,8)
Expert71 (0,7)53 (0,7)
Boxer479 (5,0)321 (4,1)
Ram 15001 (0,0)0 (0,0)
Renault (Trucks)907 (9,4)678 (8,8)
Trafic172 (1,8)102 (1,3)
Master734 (7,6)569 (7,4)
Maxity1 (0,0)7 (0,1)
SsangYong Musso Grand0 (0,0)23 (0,3)
Toyota734 (7,6)813 (10,5)
Proace City0 (0,0)52 (0,7)
Hilux572 (5,9)656 (8,5)
Proace162 (1,7)105 (1,4)
UAZ12 (0,1)6 (0,1)
Patriot Pickup2 (0,0)0 (0,0)
Van10 (0,1)6 (0,1)
Volkswagen789 (8,2)336 (4,3)
Amarok103 (1,1)50 (0,6)
T6443 (4,6)104 (1,3)
Crafter243 (2,5)182 (2,4)
Összesen96287739
−19,6%
Az Opel több mint duplájára növelte a részesedését a 2,5 tonna össztömeg alatti szegmensben

Középkategória

A középkategóriában éppen a felére csökkent a forgalomba helyezések száma. A 3,51–5,0 tonna össztömegű járművek szegmensében a Mercedes-Benz Sprinter került az élre, az 5,01–10,0 tonnásoknál szokás szerint az IVECO Daily viszi a prímet, míg a 10,01–15,0 tonnások körében az MAN TGL az irányadó.

3,51–5 tonnáig
3,51–5 tonnáig
2019. I. f.év db (piacrész %)2020. I. f.év db (piacrész %)
Ford Transit5 (4,8)5 (10,2)
MAN TGE1 (1,0)1 (2,0)
Mercedes-Benz Sprinter35 (33,7)32 (65,3)
Opel Movano0 (0,0)1 (2,0)
Renault Master50 (48,1)10 (20,4)
Volkswagen Crafter13 (12,5)0 (0,0)
Összesen10449
−52,9%

5,01–10 tonnáig
5,01–10 tonnáig
2019. I. f.év db (piacrész %)2020. I. f.év db (piacrész %)
DAF LF3 (2,4)0 (0,0)
Fuso Canter0 (0,0)1 (2,2)
Isuzu N-sorozat39 (31,2)12 (26,7)
IVECO65 (52,0)23 (51,1)
Daily58 (46,4)17 (37,8)
Eurocargo7 (5,6)6 (13,3)
MAN4 (3,2)3 (6,7)
TGE1 (0,8)0 (0,0)
TGL3 (2,4)3 (6,7)
Mercedes-Benz13 (10,4)5 (11,1)
Sprinter7 (5,6)3 (6,7)
Atego0 (0,0)2 (4,4)
Unimog6 (4,8)0 (0,0)
Volkswagen Crafter0 (0,0)1 (2,2)
Összesen12545
−64,0%

10,01–15 tonnáig
10,01–15 tonnáig
2019. I. f.év db (piacrész %)2020. I. f.év db (piacrész %)
DAF LF12 (13,2)2 (3,0)
Isuzu F-sorozat4 (4,4)1 (1,5)
IVECO Eurocargo20 (22,0)11 (16,4)
MAN31 (34,1)42 (62,7)
TGL27 (29,7)41 (61,2)
TGM4 (4,4)1 (1,5)
Mercedes-Benz11 (12,1)8 (11,9)
Atego10 (11,0)8 (11,9)
Unimog1 (1,1)0 (0,0)
Renault Trucks D13 (14,3)2 (3,0)
Volvo FL0 (0,0)1 (1,5)
Összesen9167
−26,4%

Nehézkategória

A nehézkategóriát sújtotta legerősebben a járványhelyzet, ugyanis itt több mint hatvan százalékkal zuhant az új járművek forgalomba helyezésének mennyisége. A DAF megtartotta vezető helyét, azonban igen szorosan felzárkózott mögé a Volvo Trucks, a képzeletbeli dobogó harmadik foka pedig a Scaniáé.

15 tonna fölött
15 tonna fölött
2019. I. f.év db (piacrész %)2020. I. f.év db (piacrész %)
DAF842 (26,9)276 (22,5)
LF14 (0,4)2 (0,2)
CF32 (1,0)8 (0,7)
XF796 (25,4)266 (21,7)
Demag0 (0,0)1 (0,1)
Ford Trucks153 (4,9)57 (4,6)
Cargo103 (3,3)17 (1,4)
F-Max50 (1,6)40 (3,3)
IVECO164 (5,2)24 (2,0)
Eurocargo9 (0,3)4 (0,3)
Stralis/S-Way93 (3,0)10 (0,8)
Trakker62 (2,0)10 (0,8)
Kamaz0 (0,0)0 (0,0)
Komondor0 (0,0)3 (0,2)
MAN329 (10,5)149 (12,1)
TGM57 (1,8)33 (2,7)
TGS95 (3,0)42 (3,4)
TGX177 (5,6)74 (6,0)
Mercedes-Benz313 (10,0)104 (8,5)
Atego4 (0,1)9 (0,7)
Unimog0 (0,0)0 (0,0)
Actros225 (7,2)67 (5,5)
Arocs84 (2,7)28 (2,3)
Rába H14-H2524 (0,8)0 (0,0)
Renault Trucks277 (8,8)139 (11,3)
D44 (1,4)12 (1,0)
C42 (1,3)2 (0,2)
T174 (5,6)121 (9,9)
K17 (0,5)4 (0,3)
Scania629 (20,1)209 (17,0)
P-széria27 (0,9)16 (1,3)
G-széria46 (1,5)6 (0,5)
R-széria386 (12,3)127 (10,3)
S-széria170 (5,4)60 (4,9)
Tatra T5 (0,2)2 (0,2)
Volvo Trucks396 (12,6)264 (21,5)
FL1 (0,0)1 (0,1)
FE2 (0,1)0 (0,0)
FM/FMX32 (1,0)27 (2,2)
FH361 (11,5)236 (19,2)
FH162 (0,1)0 (0,0)
Összesen31341228
−60,8%
A DAF még a nehéz időkben is megőrizte piacvezető helyét

Autóbuszok

Az autóbuszok piaca közel tíz százalékkal húzta szorosabbra a nadrágszíjat a tavalyi első félévhez képest. Az idei első hat hónapban a Credobus uralta a forgalomba helyezéseket, ezt követte a Mercedes-Benz és a Ford.

Autóbuszok
Autóbuszok
2019. I. f.év db (piacrész %)2020. I. f.év db (piacrész %)
BYD K7U0 (0,0)2 (0,7)
Credobus36 (10,6)102 (33,2)
Econell0 (0,0)50 (16,3)
Inovell35 (10,3)52 (16,9)
Optinell1 (0,3)0 (0,0)
Currus Aries25 (7,4)0 (0,0)
evopro Modulo2 (0,6)0 (0,0)
Ford Transit5 (1,5)71 (23,1)
Güleryüz3 (0,9)0 (0,0)
Ikarus 1250 (0,0)1 (0,3)
ITK MB REFORM 500/501 LE0 (0,0)9 (2,9)
IVECO14 (4,1)23 (7,5)
Daily13 (3,8)15 (4,9)
Crossway1 (0,3)8 (2,6)
Lenco Bearcat0 (0,0)6 (2,0)
MAN24 (7,1)2 (0,7)
TGE3 (0,9)2 (0,7)
Lion’s Intercity10 (2,9)0 (0,0)
Lion’s Coach11 (3,2)0 (0,0)
Mercedes-Benz64 (18,9)71 (23,1)
Sprinter3 (0,9)3 (1,0)
Atego2 (0,6)0 (0,0)
Conecto55 (16,2)66 (21,5)
Tourismo1 (0,3)0 (0,0)
410 02 RHD3 (0,9)2 (0,7)
Mercus MB Sprinter1 (0,3)1 (0,3)
Neoplan Tourliner51 (15,0)1 (0,3)
Otokar Sultan Mega0 (0,0)1 (0,3)
Renault Master1 (0,3)0 (0,0)
Scania2 (0,6)2 (0,7)
Touring0 (0,0)1 (0,3)
Irizar I62 (0,6)1 (0,3)
Irizar I81 (0,2)0 (0,0)
Setra108 (31,9)0 (0,0)
S 415 LE Business100 (29,5)0 (0,0)
S 515 HD2 (0,6)0 (0,0)
S 516 HD4 (1,2)0 (0,0)
S 431/531 DT2 (0,6)0 (0,0)
Swimbus0 (0,0)1 (0,3)
VDL Futura FHD23 (0,9)0 (0,0)
Volvo Buses0 (0,0)14 (4,6)
Aries0 (0,0)4 (1,3)
89000 (0,0)10 (3,3)
Összesen339307
−9,4%
A Credobus uralta a hazai buszpiacot az első félévben

Az idei év első féléveben összesen 11 834 új haszonjárművet helyeztek forgalomba hazánkban, a tavalyi év azonos időszaka 16 693 új járműnek osztott rendszámot, ami összességében 29,1 százalékos csökkenést jelent. A kishaszonjárművek teljes kategóriáját tekintve az áprilisi és májusi mélyrepülést követően júniusban már ismét az év első két hónapjának szintjére tért vissza a görbe. Míg a kicsiknél jellemzően készletről viszik a járműveket, addig a nagyoknál az egyedi specifikáció miatt rendelésre gyártják az eszközöket. Ezért bár a nehézkategória júniusban már enyhén növekedett, és ezzel megközelítette a januári teljesítményét, a tavaszi rendeléskiesések a következő hónapok eredményében még visszaköszönhetnek.

Adatok forrása: DATAHOUSE
A táblázatokban minden darabszám mellett az arra vonatkozó és egy tizedesig kerekített százalékérték áll, így az egyes piaci részesedések nem összeadhatók.

Itt elmondhatod a véleményedet!