Egyszerre jelent meg három gyártó kompakt furgonjának új generációja. A járművekkel egyesítette tudását és fejlesztési költséget takarított meg a Citroën, az Opel és a Peugeot, mégis mindenki olyan márkájút vásárolhat, amelyik legjobban tetszik neki.
Hirdetés:

Réges-régen, a hagyomány szerint, azt találta felhozni egy nőjogi gyűlés szüfrazsett szónoka a nemek megkülönböztetése ellen, hogy voltaképpen egész kicsi a férfi és a nő közötti különbség. Mire egy férfi hallgató közberikkantott: Éljen a kis különbség! Ugyanezt kiálthatná emberünk az új kisáruszállító-trió láttán, hiszen egyformák, amennyire célszerű, és különböznek annyira, hogy mindenkinek vonzók lehessenek. A Berlingo és a Partner eddig is kétpetéjű ikreknek számítottak, és most, hogy a PSA-csoporthoz került az Opel, harmadikként csatlakozott hozzájuk az anno önállóan kihozott, majd az előző generációban a Fiat Doblòval rokonított Combo. Éppen ezért nincs abban semmi meglepő, hogy a 2019-es Év Kishaszonjárműve díjat sem valamelyik kiválasztott márka kapta, az elismerést a triónak ítélte oda a zsűri.
A piacon persze verseng majd a nyílfogaskerekes, az oroszlános és a villámos változat, valódi testvérküzdelem bontakozik ki a szemünk előtt, amelyet a mögöttes szolgáltatások dönthetnek el.
Az alap a nagyobbacska kombit idéző felépítés (mindháromnak van személyszállító kivitele is), a mostani nemzedék legfőbb újdonsága a korszerű vezetőtámogató és hálózatba kapcsolhatósági berendezések megjelenése.

 -

Partner – nagy felületű műanyag elemek védik a karosszériát apró sérülésektől

 

Raktér, teherbírás, praktikum
Egy áruszállító lényege mégiscsak az áruszállítás, nem az állandó interneten lógás, ezért kezdjük a hátsó résszel! Az EMP2 platformra épülő jármű alapváltozatának hossza 4,40 méter, ezen belül a raktéré 1,81 méter, a raktérfogat pedig, változattól függően 3,3–3,8 köbméter. A kerékdobok között elég széles ahhoz, hogy két darab Euro-raklapot szállítson el. A hosszú verzió megfelelő adatai 4,75 méter, illetve 3,9 (Citroën 3,8)–4,4 köbméter. A válaszfal nyitható részének és a kísérőülés előredönthető támlájának köszönhetően háromméteres (hosszú kivitel: 3440 milliméter) létra, csőanyag vagy szőnyegguriga is befér, ha pedig ez sem elegendő, a kétszárnyú hátfalajtós alapváltozathoz meg lehet rendelni a felnyitható hátsó részű tetőt, azaz zsiráftetőt, amelyet 100 kilogrammal terhelhet a lejtősen elhelyezett rakomány. Előnyös, hogy a rakodóperem magassága mindössze 557 milliméter. A szállított áru vagy szerszámok az alapfelszereléshez tartozó hat gyűrűhöz rögzíthetők, extraként pedig további négy rendelhető az oldalfalakra. A rakteret fénydiódák világítják meg, elektromos eszközöket 12 voltos aljzatra lehet csatlakoztatni. Mivel az ilyen járműveket előszeretettel használják iparosok, tehettek volna bele 220 voltost is.

 -

Berlingo – sokat nem lehetett egyénieskedni, csak a lámpákkal és az orral

Nem lehet panasz a szegmensben egyik legjobbnak számító teherbírásra sem, amely alapból 650 kilogramm, de egyes változatoké eléri az ezret, az XL hosszúságúé 950 kilogramm. A hátfalajtó felnyíló vagy kétszárnyú, azt viszont rosszallóan látjuk, hogy a tolóajtókért felárat kérnek – legalább a jobb oldali beleférhetne az alapárba.

 -

Combo – középen nem lehet kényelmes ülni, de rakodóhely van az ülés alatt

Motorok, sebességváltók
Ahhoz képest, hogy évtizedeken át a teherautókénál kisebb dízelmotorok pionírja volt a Peugeot, „öngyújtós” személyautóival és furgonjaival felállította a hosszú élettartam és a gazdaságosság etalonját, az új generációs kishaszonjárművekbe eléggé kihegyezett fajlagos teljesítményű turbómotorok kerültek, persze minimális károsanyag-kibocsátásra hangolva. Hogy ezek meddig bírják majd, azt nem tudni, mert még nem telt elég idő a megjelenésük óta, mindenesetre reméljük a legjobbakat.

 -

Combo – nyolccolos, színes érintőképernyő a tájékoztató és szórakoztató berendezés kezelőfelülete

A benzines kínálat az 1.2 Pure Tech két változata, részecskeszűrővel felszerelve, 110, illetve 130 lóerős teljesítménnyel. Az előbbihez hatfokozatú manuális sebességváltó jár, az utóbbihoz a japán Aisinnel közösen kifejlesztett, kormányoszlop-billentyűkkel is kapcsolható nyolcfokozatú automatikus váltó csatlakozik (2019 második felétől lesz rendelhető). Magyarországon bizonyára nem ez lesz a volumenmodell…

 -

Combo – összesen 113 liternyi rakodóhely várja az apróbb holmit és eszközöket

A minél tisztább működés érdekében részecskeszűrőt és SCR-rendszert felvonultató BlueHDi dízelmotor háromféle kivitelének teljesítménye 75, 100 és 130 lóerő, a két elsőhöz öt-, a harmadikhoz hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltót adnak. Alighanem sokan látják úgy, hogy főképp városi és városkörnyéki mozgáshoz tökéletesen megfelel a legszerényebb modell is, de a döntést nyilván nagyban befolyásolja majd a három márka egyelőre ismeretlen árjegyzéke.
A fentiek a Citroën és a Peugeot sajtóinformációjából származnak, az Opel megelégszik annak közlésével, hogy „élénk és hatékony” a Combo hajtáslánca, ami iránt amúgy sem lett volna kétségünk.

 -

Partner – a négymillió példányban eladott i-Cockpit került át ide a személyautókból

 

Fülkevariációk
Az alapkivitel kétszemélyes, de rendelhető háromüléses változat is, amelynek neve a Citroënnél Extenso, egyébként a másik két márka is kínál ilyet. A középső ülés alatt zárral ellátott rakodóhely várja a biztonságban tartani akart holmit, a lehajtható támla természetesen íróasztalként szolgál, és át lehet rendezni a jobb oldalit is, hogy a nyitható válaszfallal együtt maximum 4,4 köbméteresre növelje meg a rakodóteret. Aki próbált már elöl középen utazni furgonban, tudja, hogy van annál kényelmesebb a világon, de verhetetlenül célszerű megoldás ez például egy háromfős villanyszerelő vagy szobafestő brigádnak, illetve hétvégére az egygyerekes kisvállalkozó családjának.
Ez azonban még nem minden: az áruszállító jármű kapható ötszemélyes utastérrel is, ennek megint csak a Citroën adott külön nevet: Crew Cabként kínálja. A Peugeot üléspadját az új Rifterből vették át. A második sorban kényelmesen nagy a lábtér, egyenlő a személyszállító kivitelével, de persze, ha úgy hozza a szükség, ezt az ülést is össze lehet hajtani, és a válaszfalat előrébb lehet csúsztatni (Combo) hogy nagyobb legyen a rakodótér.

 -

Partner – a fedélzeti navigátor valós időben tájékoztat forgalmi torlódásokról

Ügyes újítással úgy tudták 113 literre növelni a rakodóhelyek összesített térfogatát, hogy az utasoldali frontlégzsák helyett második kesztyűtartót, amely hűthető, és belefér egy 15 colos laptop, süllyesztettek a műszerfalba. A biztonságról ehelyett tetőlégzsák (Bag-in Roof) gondoskodik.
A fülkére általában személyautós kényelem, és nívós berendezés jellemző. A Peugeot i-Cockpitjét például már négymillió kocsiba építették be, és most először jelenik meg haszonjárműben. Kormánykerékgombok, szélvédőre vetített kijelzés, finom anyagok, mutatós dizájn – nem panaszkodhat, akinek ebben a környezetben kell lehúznia naponta nyolc órát. A fázósakat fűthető kormánykerékkel és első ülésekkel csábítja a Combo, de nem hiányzik a felszerelési listájából a kétzónás légkondicionáló sem.

 -

Berlingo – jó minőségi hatást keltő anyagok és személyautós kidolgozás a fülkében

Biztonsági segédeszközök
Akár címre siető iparos, akár csomagpostás vagy a boltjába friss árut szállító kereskedő ül a volánnál, rémálma egy bagatell koccanás, amely miatt órákat késhet. Pedig milyen könnyű manőverezés közben nekimenni valaminek, egy lemezelt oldalú, vagy tetőig pakolt furgonnal! Ezt a veszélyforrást küszöbölik ki a jármű környezetét figyelő kamerák. A jobb oldali tükörházból figyelő elektronikus szem parkolóházban, raktárban, szűk udvarokon ér aranyat, megszüntetve a holtteret. Neve az Opelnél Flank Guard. Hasonlóan hasznos a hátfalajtó fölül állandóan hátranéző kamera: afféle digitális visszapillantó tükörként mutatja a műszerfal közepén álló képernyőn, hogy mi történik mögöttünk.
Mennyit lehet még berakodni a megengedett össztömeg túllépése nélkül? Vége a veszélyes saccolásnak: a túlterhelésjelző motorindítástól automatikusan méri a jármű tömegét, illetve gombnyomásra közli a tengelyterheléseket. A határérték 80 százalékának elérésekor fehér LED gyullad ki, a limitnél pedig piros, felkiáltójellel kiegészítve.

 -

Combo – a válaszfal ajtaja lehetővé teszi háromméteres tárgyak elhelyezését is

Magától értetődően kapta meg az új kisfurgon-generáció az ismert biztonsági arzenál elemeit is. A két elő ülés között elektromos rögzítőfék takarítja meg a kézifékkar helyét, ami különösen a háromszemélyes változatban előnyös. Rendelkezésre áll a követési távolságot automatikusan tartó adaptív sebességszabályozó, amely automatikus sebességváltó esetén megállásig képes fékezni, jelzőtábla-felismerés, sávtartó és holttérfigyelő asszisztens, éberségfigyelő, vontatmánystabilizáló, valamint automatikusan tompító fényszóró.

 -

Combo – széles a hely a kerékdobok között, két Euro-raklap fér el a raktérben

Állandó kapcsolatban
Lehet, hogy a terményeivel a piacra igyekvő kistermelőnek nem hiányzik a folytonos internetkapcsolat, de bizonyos szakmákban, flották esetében nélkülözhetetlen. Ezért többféle szintű szórakoztató-tájékoztató rendszer, illetve szolgáltatások közül választhat az ügyfél. A csúcs a nagy, színes érintőképernyős rendszer, állandó hálózatba kapcsolhatósággal, és beépített háromdimenziós navigátorral, amely valós időben veszi figyelembe a forgalmi viszonyokat, torlódásokat. Ezen aztán a márkától függő kapcsolódási és segélykérési lehetőségek vehetők igénybe, de a főnök is mindig rálát, hogy éppen merre járnak a járművei, mikor állnak vagy mennek, vagy lépnek be egy kijelölt zónába, a Peugeot Geolocation Pack csomag segítségével. A nyomkövető csomag pedig az ellopott jármű megtalálásában segít a rendőrségnek.

 -

Partner – mennyit lehet még berakni? Megmutatja a túlterhelésjelző berendezés

 

Lesz nagy különbség?
Milyen egyszerű volt anno a Barkas és a Nysa korában – ez van, kell, vagy nem kell? Most három márka kínálja lényegében ugyanazt a járművet, más-más kereskedői hálózatban és szervizháttérrel, eltérő szolgáltatási csomagokkal, sok-sok változatban, még több felszerelési kivitelben, alapfelszerelések és extrák garmadájával, amelyek egy részét ravaszul összeállított csomagokba rendezték. Éljen a sok kis különbség!
Mi az, amire tényleg szükség van, mi esne egyszerűen csak jól, és mi fölösleges? Mekkora szám jelenik meg majd végül az ár rubrikájában? Elvégre haszonjárműről van szó, amelynek mindenekelőtt ki kell fizetődnie, hogy aztán nyereséget termeljen. Közben persze titokban arra vágynánk, hogy mivel jó sok fejlesztési költséget megtakarítottak a hármas ikrekkel, nem a konkurenciára sandítva szabják majd meg az árakat, hanem jóval alájuk mennek. Ekkor kiáltanánk fel a legnagyobb örömmel: éljen a nagy különbség!

 -

Combo – praktikus az aszimmetrikusan osztott hátfalajtó, opcionális az oldalsó tolóajtó