Hat díjazott négy kategóriában, azaz kiosztották a 2019-es Év Haszonjárművei kitüntetéseket. Újabb kategóriával bővült idén a felhozatal, hiszen a legjobb innovációt is elismerték.
Hirdetés:

Francia-német triumvirátus kapta a 2019-es Év Kishaszonjárműve kitüntetést. A Citroën Berlingo, Opel Combo és Peugeot Partner hármasikrek többek között az új Mercedes-Benz Sprintert utasították maguk mögé. A 4,4 és 4,75 méter hosszú kivitelben elérhető új generációs kishaszonjárművek sikerének titka a zsűri méltatása szerint például a jó kilátás, amelyet csak fokoz az utasoldali visszapillantó tükörbe épített, a holtteret csökkentő kamera. Ezentúl dicsérték vezetői segédrendszereiket is, így a túlterhelést jelző érzékelőt, illetve az oldalfalvédelmet. Egyik márka sem első ízben vihette haza ezt a trófeát. A franciák már az első generációs Citroën Berlingo és Peugeot Partner modellekkel is arattak 1997-ben. Emellett három további díjat vihettek haza: a Citroën Nemo és Peugeot Bipper típusokkal 2009-ben, a Citroën Jumpy és Peugeot Expert furgonokkal 2008-ban, illetve a Citroën Jumper és Peugeot Boxer modellekkel 1994-ben. A PSA-csoport új tagja két trófeát tart a vitrinben: az elsőt az Opel Astra Van kapta 1999-ben, a másikat pedig 2002-ben a Opel Vivaro nyerte el. Szegről-végről az Opel Combo előző nemzedéke is győztes, hiszen a 2011-es bajnok, a Fiat Dobló Cargo ikertestvére volt. Az új generációs járművek bemutatása jövő héten megjelenő októberi lapszámunkban olvasható majd.

 -

A 2019-es Év Kishaszonjárművei: Citroën Berlingo, Opel Combo és Peugeot Partner

A frissen bemutatott új Ford Trucks F-Max a 2019-es Év Tehergépkocsija cím birtokosa. Ezzel a Ford a második ilyen díjat zsebelte be, ugyanis az F-Max közvetlen elődjének eredeti nemzedéke, a Ford Cargo már elhódította ezt a címet 1982-ben. A zsűri kiemelte az újdonság esetében a 12,7 literes Ecotorq motor és a ZF Traxon automatizált váltó már általunk is dicsért hatékonyságát, amelyet ezentúl a „nagyok” kínálatában már évek óta szereplő kigurítási funkció és előrelátó hajtásláncvezérlés is segít. Ezenkívül kihangsúlyozták az 500 lóerős motor csendességét is. Méltatták az új, 2,16 méter belmagasságú fülke tágasságát, remek tárolóhelyeit és modern digitális képernyőit. A Ford Trucks igen erős konkurencia közül kerekedett ki győztesen: a Scania új városi nemzedékét és az LNG-üzemű új Volvo FH és FM teherautókat előzte meg. Ha ennek az erős kezdésnek megfelelően alakulnak az értékesítések is, akkor a „hét nagy gyártó” kifejezést lassan le kell cserélnünk a nyolcasra.

 -

A 2019-es Év Tehergépkocsija: Ford Trucks F-Max

Idén első ízben kiosztották a Tehergépkocsi-innovációs Díj kitüntetést is. A meghatározása szerint ezt olyan legalább 3,5 tonna össztömegű járműveknek szánják, amelyek jelentős innovációt képviselnek az alternatív hajtásláncuk vagy valamilyen műszaki megoldásnak köszönhetően. Az új elismerés első birtokosa az MAN aFAS. Ez egy négyéves kutatás-fejlesztési projekt eredményeképpen, egy MAN TGM alapjaira megszületett megoldás. Neve a funkciójára utaló rövidítés: a német autópályákon végzett munkákhoz kifejlesztett önvezető biztosító jármű. A rendszer lényege, hogy az elöl haladó és a tényleges karbatartási munkát végző járművet automatizáltan követi a leállósávban a mozgó munkaterületre figyelmeztető biztosító jármű. Ezzel elkerülhető, hogy ebben egy vezetőnek kelljen tartózkodnia, ugyanis a ráfutásos balesetek rendkívüli kockázatot jelentenek számukra a hatalmas sebességkülönbség miatt. A 4-es szintű önvezető képeségekkel rendelkező rendszert eddig már 4000 kilométer éles üzemben tesztelték. A zsűri a méltatásban kiemelte a megoldás egyszerű kezelhetőségét, valamint azt, hogy jelentős részben már most elérhető komponensekből épült. Olyan innovációknál találták jobbnak, mint a Mercedes-Benz eActros villanymotoros áruterítő, a Renault Trucks új generációs villanyteherautói, vagy éppen a Volvo Trucks FL és FE Electric.

 -

Tehergépkocsi-innovációs Díj: MAN aFAS automatizált biztonsági jármű

Idén a városi autóbuszok között keresték a legjobbat, a 2019-es Év Autóbusza címet a Mercedes-Benz Citaro hybrid kapta. Az indoklásban többek között az elérhető változatok széles körét emelte ki a zsűri, ugyanis a már általunk is bemutatott Mercedes-Benz Citaro hybrid esetében a villamosított hajtáslánc dízel-, illetve gázmotorral felszerelt városi autóbuszok egész sorához választható. Az elektrohidraulikus kormányberendezéssel együtt ez akár 8,5 százalékkal csökkenti a típus fogyasztását. Fontos megjegyezni, hogy tisztán villanymotoros vetélytársakat utasított maga mögé a Citaro, ezzel bizonyítva az azonnal bevethető hibridek létjogosultságát. A Citaro típus már két ízben, 2007-ben és 2013-ban is elnyerte ezt a trófeát. Ám a Mercedes-Benz három másik alkalommal sem távozott üres kézzel: 1992-ben az O 404 turistabusz, 2001-ben a rövid életű Cito városi midibusz, 2010-ben pedig az előző generációs Travego hódította el a hőn áhított címet.

 -

A 2019-es Év Autóbusza: Mercedes-Benz Citaro hybrid