Villamossal menjünk vagy autóbusszal? Menjünk villamos autóbusszal! Meg is tehetjük, ha sorozatgyártásba kerül az Iveco elektromos hajtású busza, az Ellisup. Emellett persze más újdonságokat is bemutatott az Iveco Bus a Busworld 2013 kiállításon.
Hirdetés:

Kétségkívül egy abszolút világújdonság, az Iveco Bus és partnerei által összehozott Ellisup elektromos autóbusz koncepciója volt a Kortrijkben megrendezett Busworld 2013 egyik legérdekesebb járműve. A cél egy olyan alacsonypadlós városi busz kifejlesztése volt, amely a trolik „vizuálisan szennyező”, azaz városképrontó felsővezetéke nélkül közlekedhet, és a végállomásokon néhány perc alatt újratölthető. Üzemköltsége pedig legyen a dízelmotorosé és a trolibuszé között. Amennyire merész az elképzelés, annyira hagyománytörő a megvalósítása is, hiszen a húsztonnás jármű felépítése hasonlít ugyan a megszokott típusokéhoz, de újszerű megoldásai mintegy húsz százalékkal növelték a férőhelyek számát.

 -

Az oldalfalra kifelé nyíló ajtók is helyet takarítanak meg az Ellisup belsejében

Agymotor

Mi foglal el teret az utasoktól? Hát a vezető és a motortér. A sofőrt persze nem lehet kiiktatni, és hajtóerőre is szükség van, de motor mintha nem is lenne az Ellisupban. Pedig van, mégpedig négy darab, de ezeket, a Michelin gyártmányait, a szokatlanul kis méretű kerekekben agymotorként helyezték el, szinte észrevehetetlenül. Sebességváltót persze szintén hiába keresnénk – fölöslegessé teszi a mindkét irányban működni képes villanymotor nagy indítási nyomatéka. Az persze egy külön kérdés, hogy a rugózatlan tömeg megnövekedésének hatására miképp püfölné szét egymást a busz és a hepehupás budapesti úthálózat, de egyelőre nincs is szó arról, hogy ilyeneket rendelne a BKK…
Megjegyzendő, hogy maga a kerékagymotor koncepciója nem egészen új, és ha minden igaz, szép jövő előtt áll. Hiszen kisméretű villanyautóktól a jelen példában bemutatott autóbuszig terjed a használhatósága, és nem lenne meglepő, ha nagyobb arányban elterjedne. E mellett szól az is, hogy a dízelnél könnyebben kapcsolható hálózatba a vezetőtámogató és járatvezérlő elektronikával.
Az elektromos energiát nagy energiasűrűségű és sok töltés-kisütés ciklust elviselő lítiumion-akkumulátortelep és a teljesítményt nagyon gyorsan leadni képes nagy kapacitású szuper-kondenzátor tárolja. Feltöltésre a végállomási dokkolóra felnyújtható, egyébként a jármű tetejébe simuló áramszedő szolgál. Az ilyenre mondják, hogy tiszta munka.

 -

Kicsit katonás az elhelyezés: a szokottnál nagyobb utasszám volt a lényeg. Csupa fény, zavartalan körkilátás, zajtalan működés ennek az elektromos busznak az előnyei

Tágas, világos

Az alacsony tető alatt az első szélvédőtől a hátsóig szinte az egész járműtérfogat az utasok rendelkezésére áll tehát, innen adódik az említett húszszázalékos növekedés. A belső teret úgy alakították ki, hogy gyors legyen az emberek áramlása be- és kiszálláskor. Az persze igaz, hogy az ülések elég spártainak tűnnek, és sokan a jármű középvonala felé fordulva foglalhatnak helyet, kockáztatva, hogy mások ráléphetnek a lábukra, akárcsak nálunk a metrón. Valamit valamiért… Kárpótlásként derűs színek és könnyed dizájn uralják az Ellisup belsejét, amelyet fényben fürdetnek a zavartalan kilátást biztosító hatalmas panorámaablakok.
Apropó, látás: a vezető munkáját két támogatórendszer segíti. A Vision Systems sztereo-kamerái a külső tükörházakból figyelik a környezetet, a pilóta pedig már a képelemző rendszer feldolgozásában látja a monitoron a közeli embereket és járműveket. Ha pedig mozgó jármű lép a holttérbe, a műszerfalon villogó vörös fénydiódák figyelmeztetnek.

 -

Szokatlan: négy tengely, elöl-hátul szimpla kerekek, végig alacsony padló. A nyolc kerékből négyben helyeztek el elektromos agymotort, gépház nincs. Az áramszedőre csak a végállomásokon van szükség, gyors akkutöltésre

Együttműködés

Ez most itt nem a reklám helye: csupán azért említjük meg a projektben együttműködő partnereket, hogy érzékeltessük, mekkora és milyen szerteágazó szakértelmet követel meg egy ilyen projekt, és elképzelhessük az összefogás érdekében végzett szervezőmunkát is.
Szóval az Iveco Bus mellett hozzátette a maga részét az évek óta tartó munkához a francia ADEME környezetvédelmi és energiagazdálkodási ügynökség, a korántsem csak gumiabroncsokat, hanem járműtechnikai rendszereket is fejlesztő és gyártó Michelin, a francia Atomenergia és Alternatív Energia Hivatal, az IFP-Energies Nouvelles, a francia Közlekedés-, Út- és Hálózatépítési Kutatóintézet, az elektromosság és az elektronika kereskedelmi és műszaki hasznosításával foglalkozó ERCTEEL intézet, valamint az akkumulátorok és stratégiai fémek innovatív újrafeldolgozására szakosodott RECUPYL. Már így felsorolásra is eléggé komoly szellemi és anyagi kapacitásnak tűnik.
Az Ellisup természetesen még csak tanulmányterv, de már olyan stádiumban, hogy egy szakkiállításon bemutatható volt a közönségnek, és nagy érdeklődést keltett, jó fogadtatásra talált. Még nem tudni, mekkora továbbfejlesztés után és mikor állhat forgalomba, de mindenképpen egy lépést láthatunk benne a jó irányban: a zéró emissziójú, kulturált városi közösségi közlekedés felé.

 -

 

 

Iveco Bus a kortrijki Busworld 2013 kiállításon

Az autóbuszos szakma nagy seregszemléjén 1200 négyzetméteres stand sorakoztatta fel az Iveco Bus termékeit. Ott volt az Urbanway 12 méteres városi busz (cikkünket lásd a Rolling Tons 2013. augusztusi számában), a Crossway 13 méteres, alacsonypadlós városi és városközi busz, a Crossway Pop városközi iskolabusz, a Magelys Pro távolsági turistabusz, kerekesszék-emelővel, valamint jelen bemutatónk főszereplője, az Ellisup koncepciójármű.
A sokoldalú Crossway-sorozat városi, városközi, iskola- és kirándulóbuszként népszerű. Háromféle hosszúsággal (10,8 m, 12 m and 13 m), öt változatban készül: az alacsonypadlós LE (Low Entry) közösségi közlekedésre való, a Line verziót városközi és rövid távú utasszállításra optimalizálták, a HV (High Value) magas színvonalú berendezéssel fokozza az utasok kényelmét, a Pro pedig átmeneti típus a városközi és a turistabusz között, gyors be- és kiszállással, de azért jó komforttal. A Crossway-családon belül most a Pop volt az újdonság, amely az újszerű üléskoncepciójának köszönhetően 13 méteren belüli járműhosszúsággal kínál férőhelyet 63 személynek. Elsősorban iskolai kirándulásokra szánják.
Az Iveco Bus zászlóshajója, a tetőre ráforduló oldalablakaival panorámakilátást nyújtó Magelys Euro VI turistabusz két változatban készül, a Line átlagos távolságokra, a Pro pedig hosszú, nemzetközi utazásokra. Utasait kerekesszék-emelővel, Wi-Fi internetkapcsolattal, 220 voltos és USB-csatlakozókkal, valamint három LCD-képernyővel kényezteti. Különlegessége az átrendezhető ülésezés, amelynek jóvoltából például kerekesszéket vagy rendes asztalt lehet elhelyezni a járműben. A Cursor 9 Euro VI motorú Magelys – hasonlóan az Urbanway és Crossway típusokhoz – fénydiódás nappali menetvilágítást és hátsó lámpát kapott, biztonságát a szokásos fedélzeti rendszereken kívül adaptív, radaros sebességtartó automatika és a vezetőülést bizsergető sávelhagyási figyelmeztetés fokozza – ez utóbbi felrázza a sofőrt, ha álmosan elszunnyadna a volánnál.

 -

Gyors utasáramlásával rövid ideig áll a Crossway Low Entry a megállóban

Az Iveco Bus új Euro 6-os motorjai

Az eddigi Tector és Cursor Euro V EEV motorokat leváltotta az új Tector 7 és Cursor 9Euro VI nevű család, megnövelt lökettérfogattal (Tector: 5,9-ről 6,7 literre, Cursor: 7,8-ről 8,7-re). Ezáltal nagyobb a teljesítmény és a nyomaték, miközben csökkent az üzemanyag-fogyasztás. A Cursor 9 Euro VI legújabb generációs közös nyomócsöves befecskendező berendezését a szelepfedél alá, tehát a hengerfejen belülre helyezték, jelentősen mérsékelve a zajszintet az utastérben.
Az Euro 6 norma követelményeit az FPT Industrial által szabadalmazott Hi-eSCR (High Efficiency SCR) szelektív katalitikus redukcióval teljesítik. Lényege, hogy a minden eddiginél hatékonyabb SCR-rendszernek köszönhetően nem kell hozzá kipufogógáz-visszavezetés (EGR), a motor tiszta levegőt szív be, és a füstgáz káros összetevőit kizárólag utólagos kezeléssel távolítják el. Ez a megoldás különösen előnyös autóbuszokban, amelyek motorjának hűtése amúgy is nehéz feladat, de az EGR ráadásul mintegy 30 százalékkal növeli a hűtési igényt, azonos teljesítmény mellett. Jól beválik a lassan közlekedő és gyakran megálló városi buszokban is. Nem kellenek hozzá bonyolult szerelvények, csökkenti a motor hőterhelését és tömegét, fokozza megbízhatóságát.
A motor tökéletesítése mellett optimalizálták az erőátvitelt és lefaragtak a járművek tömegéből, így az új Euro 6-os buszok 5-10 százalékkal kevesebbet fogyasztanak az Euro 5-ösöknél, tehát gyorsan megtérülhet a nagyobb vételár.

 -

Messze földre utazóknak nyújt szuper kényelmet a Magelys távolsági busz