Volkswagen Caddy 2.0 TDI 90 kW: Nem feltétlenül hétköznapi

Valahogy úgy alakult szerkesztőségünk és a Volkswagen Caddy közös története, hogy csupa furcsaság történt, ha útjaink keresztezték egymást. És ha az eddig történtek nem lettek volna elegendőek, az élet megint megpróbált kibabrálni velünk. Amikor kiderült, hogy az importőr flottájába megérkezett a tesztautó, önként jelentkeztem a feladatra. Tettem mindezt azért, mert a Caddy és én régóta tartoztunk egymásnak. Az előző generáció...

Nissan e-NV200 XL Voltia: Ronda és finom!

Minden bizonnyal sokan emlékeznek még a zseniális csokireklámra, ahol a gyártó is elismerte terméke rútságát, így inkább annak ízletességét hangsúlyozta. Fényképet nélkülöző prospektusra lenne szüksége a Nissan puttonyos villanyfurgonjának is. Valójában egész gyermekkoromat átszőtték az elektromos járművek, hiszen édesanyámmal hetente ellátogattunk a Központi Vásárcsarnokba, ahol a trógerek „Vigyáztam!” felkiáltással, hosszában félbevágott marhákkal és disznókkal rakodva száguldoztak a platós Balkancar targoncáikkal....

Volkswagen Multivan 2.0 TDI 4Motion DSG: Maximalistáknak ajánlott

Felesleges kertelni, a Volkswagen Multivan szinte minden szempontból az élvonalat vagy a maximumot képviseli kategóriájában. Egyetlen kérdést vet csak fel: megéri, kifizetődik mindez? Sokszor elhangzik a kisebb áruszállítók kapcsán, hogy személyautós a vezethetőségük. Német vagy skandináv nyerges vontatók esetén pedig a luxusautók kényelmét szokás emlegetni. Ezek az összehasonlítások sok szempontból megállják a helyüket, egy modern furgon valóban könnyen vezethető, egyedül...

Opel Zafira Life L Innovation 2.0 130 kW: Jófajta átcímkézés

Nem a termék számít, hanem a logó rajta! Az Opel Vivaro és személyszállító változata a sikeres „emblémafejlesztés” egyik villámfényesen tündöklő példája. Még az sem von le az értékéből, hogy a jelkép mögött aktuálisan lapuló járgány sem rossz. Nehezen tudom eldönteni, hogy sajnáljam vagy dicsérjem a franciákat. Egyrészről a PSA-FCA egyesüléssel létrejött gigakonszern a világ negyedik legnagyobb járműgyártójává lépett elő. A...

IVECO Daily 70C21HA8 menetpróba: Óriás törpe

Mi az? Amikor vezeted, olyan, mint egy 3,5 tonnás kishaszonjármű. Amikor rakodod, olyan, mint egy 7,5 tonnás teherautó. Egyértelmű a megfejtés: ez a „héttonnás” IVECO Daily! Már csak azért is egyértelmű a fenti találós kérdés megfejtése, mert több mint negyven évvel ezelőtti bemutatása óta az IVECO Daily egy igen alapvető tulajdonságban egyedülálló a piacon. Ez az egyetlen nem bulldogfülkés, zárt...

Ssangyong Musso Grand 2.2 e-XDI Premium: Hol a cégér?

Kizárólag szabadidő-autókból és pickupokból áll a Ssangyong termékpalettája. Elviekben tehát épp ideálisan illeszkedik az aktuális piaci igényekhez. Mi vezethetett oda, hogy a gyártó 2020 decemberében mégis ismét csődvédelem alá került?! Kepes András nemrégiben megjelent „A boldog hülye és az okos depressziós” című könyvében hivatkozik egy ENSZ-adatok felhasználásával készült tanulmányra, amelyben teszt segítségével mérték, mennyire reális és aktuális a bennünket körülvevő...

Ford Transit Custom Trail és Ford Tourneo Custom Active menetpróba: Aktív nyomon

Keménykötésűnek és aktív életmódúnak látszó modellekkel bővítette a Ford a Transit Custom és a Tourneo Custom kínálatát. A tanyasi csomagszállító és a lovardaexpressz jól példázzák, mitől sikeresek a márka közepes kishaszonjárművei. Alapvetően a Trail és az Active felszereltség is a járművek megjelenését módosító számos külső és néhány belső tételből áll. Formáról, stílusról objektív magazinunkban általában nem formálunk véleményt. Ráadásul már...

Ford Ranger Raptor: Sivatagi gyorsnaszád

Built Ford Tough – hirdeti indításkor a frappáns üzenet a Ford Ranger Raptor kerek műszerei között látható kijelzőn. Tény, hogy olyan érzés vezetni, mintha egy fazekasbodai gránitból faragott elefántszobor nyergében ülnénk. Ilyennek láthatták visszapillantó tükrükben azok is, akiket utolértem, mert habozás nélkül, udvariasan lehúzódtak. Nyöszörgésnek, nyikorgásnak nyoma sincs, még földúton, tempósan haladva sem. Ennek a masszivitásnak persze ára van, nem...

Volkswagen Transporter 6.1 RT 2.0 TDI: A szállító

Márciusban lesz 71 éves a kishaszonjárművek kategóriájának alapítója, névadója, a Volkswagen Transporter. Legújabb generációja a 6.1-es, s azt hiszem, nem tévedünk, ha azt mondjuk, ez az utolsó klasszikus nemzedéke. S hogy miért? Bár a Transporter 6.1 csak szűk két éve van a piacon, nemsokára annál is markánsabb változás jön az életében, mint a T3-T4 között, vagyis a farmotoros és az...

DAF XF 480 8×4 FAW menetpróba: Fordulékony óriás

Nagyon precízen kell specifikálni a távolsági fuvarozásra tervezett járműveket is. De hol jön mindez egy kommunális felhasználásra gyártott géphez képest? Ez a DAF teherautó remekül példázza, milyen nagyok a különbségek két hasonló konfiguráció között. Nem meglepő, hogy a nehézkategória gerincét a hosszú távú fuvarozásra szánt nyerges vontatók adják. Ennél sokkal kisebb szelet, mondhatni elhanyagolható a piacon a kommunális és egyéb...
Hirdetés:
error: Védett tartalom