Fokozatváltás

Automatikusan azt gondolhatnánk, hogy feljebb, vagyis magasabb fokozatba kapcsolt a Fiat az új Ducato kishaszonjárművel. Hiszen immár egy nyolcfokozatú automatikus sebességváltóval is elérhető. Ahogy vesszük, hiszen tudásában minden bizonnyal valóban ez a helyzet. Azonban csupán a fokozatok számát tekintve aligha, hiszen eddig egy kilencfokozatú ZF 9HP automatikus sebességváltó teljesített szolgálatot mindazoknál, akik szabadságra küldték bal, tengelykapcsolót taposó lábukat. Mindenesetre, ahogyan...

DAF Trucks nemzetközi eredményei 2016-ban: Tovább erősödött a DAF

Sikeres évet tudhat maga mögött a DAF Trucks. Európában minden kategóriában növelte piacrészét 2016 folyamán, sőt, több országban is piacvezető lett a nehézkategóriában. Az Európán kívüli piacokon is aktív évet zárt a gyártó.

DAF XF tüzelőanyag-fogyasztási teszt: Belföldön is bizonyított

Nemzetközi teszten már megmutatta az új generációs DAF XF, hogy mennyivel hatékonyabban dolgozik elődjénél. Itt volt hát az ideje egy hasonló, belföldi tesztnek is, amely során ismét remekül szerepelt a jármű.

Van Hool hidrogénnel működő városi buszok: Hidrogénes flották

Összesen negyven hidrogénnel működő üzemanyagcellás városi busz leszállítására kapott megrendelést Németországból a Van Hool.

DAF vontatók a Szuro-Trade Kft.-nél: Bekerült a flottába a DAF

Meggyőzte a tesztjármű Szurovcsák Andrást, a Szuro-Trade Kft. ügyvezető igazgatóját, így a vállalkozás öt új DAF vontatót szerzett be 2018 őszén.

DAF 2019-es eredmények: Ismét erősített a DAF

Kiváló eredményekkel zárta a 2019-es évet a DAF Trucks. Európában a nehéz-tehergépkocsik piacán 16,2 százalékos részesedéssel dobogós helyen végzett, és ezzel történelme második legnagyobb piacrészét érte el a holland gyártó. Amellett, hogy a teljes európai piacon ennyire szépen szerepelt a DAF, több országban is piacvezető helyet szerzett, például hazánkban, ahol 11 éve töretlenül őrzi az elsőségét. A kontinensen a középkategóriás tehergépkocsik szegmensében pedig...

Drónnal a közlekedésbiztonságért: Látják, ha szabálytalankodsz!

Nincs menekvés az égből rád figyelő szemek elől, ha nem tartod be a KRESZ előírásait, bármikor tetten érhetnek immár hazánkban is! Mostantól tényleg nem éri meg fél perc előnyért a tilosba tévedni. Nem elég csak akkor szabálykövető módon közlekedni, ha éppen látod az út szélén parkoló gyanús fehér autót. Legalábbis a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása nem úgy rendelkezik, hogy csupán...

A villany a nyerő

Pár éve a hagyományos hajtásláncú változatai elől a Volkswagen elhappolta a trófeát, azonban most nem hagyták magukat a franciák, elsöprő fölénnyel hódították el a 2021-es Év Kishaszonjárművei kitüntetést. Tegnap óta nyilvános az eredmény: a 2021-es Év Kishaszonjárművei a Citroën ë-Jumpy, az Opel/Vauxhall Vivaro-e és a Peugeot e-Expert. A francia PSA-csoport öt járműve egymástól lényegében csak apró formai elemekben tér el,...

Fenntartható felépítményesek

Válaszolva a piaci igényekre már dobozos, platós és három irányba billenthető platós felépítménnyel is készül az eddig csak zárt furgonként és minibuszként gyártott MAN eTGE elektromos kishaszonjármű. A Spier Fahrzeugwerk által gyártott dobozos felépítmény 3,28 méter hosszú, 2,06 méter széles. Belmagassága 2,0 vagy választhatóan 2,2 méter, így akár bútorok kiszállításához is ideális. A 13,5 köbméteres rakterének rakodópereme a talajtól 1,05...

Kézbesítésre született

Napjaink meghatározó trendjeihez igazodva, kifejezetten a városi kézbesítést végző kishaszonjárművek által támasztott követelményekre fejlesztette ki a Continental az új VanContact A/S Ultra négyévszakos abroncsát. Ennek megfelelően az új termék masszív, hosszú élettartamú, ugyanakkor kiváló irányíthatóságot és kis gördülési ellenállást kínál, elősegítve a fenntartható fuvarozást. Ehhez a mérnökök új keverékanyagot, mintázatot és oldalfalat fejlesztettek ki. Az alapanyag új adalékai csökkentik a...
Hirdetés:
error: Védett tartalom