Hirdetés:

Automatikusan azt gondolhatnánk, hogy feljebb, vagyis magasabb fokozatba kapcsolt a Fiat az új Ducato kishaszonjárművel. Hiszen immár egy nyolcfokozatú automatikus sebességváltóval is elérhető.

Ahogy vesszük, hiszen tudásában minden bizonnyal valóban ez a helyzet. Azonban csupán a fokozatok számát tekintve aligha, hiszen eddig egy kilencfokozatú ZF 9HP automatikus sebességváltó teljesített szolgálatot mindazoknál, akik szabadságra küldték bal, tengelykapcsolót taposó lábukat. Mindenesetre, ahogyan ilyenkor szokás, a Fiat Professional marketingesei a komfort, a vezetési élmény, valamint a hatékonyság növekedését ígérik. A károsanyag-kibocsátásra egyenesen azt jósolták, hogy akár tíz százalékkal is csökkenhet az új sebességváltónak köszönhetően. Ugyanis azt tartják róla, hogy az eddigi, kilencfokozatú automatikus váltóhoz képest az új „nyolcas” gyorsabban reagálva és optimálisabban osztja be az erőforrások forgatónyomatékát. Beleértve a 2,2 literes, 132 kilowattos (180 lóerő) dízelmotor immár 450 newtonméteres, főtengelyropogtató forgatónyomatékát is.

Születésnapi bringázás
Hírek

Születésnapi bringázás

Idén 130 éves a Škoda márka, amelynek történelme kerékpárok gyártásával indult 1895-ben. A cég nem felejti a múltat, hosszú évek óta támogatja a kerékpársport legmagasabb szintjét, a világ legjelentősebb versenyeit – hazánkban is.

Preventív akkumulátorcsere
Technika

Preventív akkumulátorcsere

Azzal talán nem mondunk nagy újdonságot, hogy a tél első hidegebb napjaiban hirtelen megnő a gépjármű-akkumulátorok iránti kereslet a forgalmazóknál. A szükség nagy úr, mégis érdemes odafigyelni, hogy jól válasszunk!