Hirdetés:

Las Vegasban mutatta be legújabb fejlesztésű, következő generációs eDrive elektromos hajtását a Magna. Természetesen szó sincs szerencsejátékról!

Új mércét állít a hatékonyság, a teljesítmény-tömeg arány, valamint a méretéhez és tömegéhez viszonyított legnagyobb forgatónyomaték tekintetében a 800 voltos eDrive. A csupán 75 kilogrammos elektromos hajtás húsz százalékkal alacsonyabb az elődjénél. Ráadásul valós körülmények között tesztelve is akár 93 százalékos hatékonyságot mutat. Azonban valóban különlegessé az teszi, hogy igény esetén a hajtott tengelyhez képest 90 fokkal elforgatva is beépíthető. Ez lehetővé teszi a konstruktőrök számára, hogy járműveikben olyan helyekre integrálhassák a Magna eDrive elektromos hajtást, ahol erre korábban nem volt lehetőség. A teherautók és autóbuszok mellett pótkocsikban is otthon érzi magát a 250 kilowattos csúcsteljesítményű, 5000 newtonméteres csúcsnyomatékra képes eDrive.

Erős ajánlatokkal tér vissza a KIA
Bemutató

Erős ajánlatokkal tér vissza a KIA

Aki csak a kishaszonjárművek világából ismerte KIA márkát és az utolsó, Magyarországon is kapható Pregio, valamint K2500 óta nem követte a munkásságukat, azt nagyon meglepi majd a dél-koreai gyártó új kishaszonjármű-családja.

Kia EV3 e200 Long Range GT-Line: Van lelke az elektromos autónak?
Teszt

Kia EV3 e200 Long Range GT-Line: Van lelke az elektromos autónak?

Elődje egyértelműen a tudtodra adta a választ, hiszen a nevében hordozta, hogy van neki lelke. Igaz, az még eredetileg benzinmotorosnak készült – ám elég egyetlen pillantás, hogy meglásd, a hajtásláncnál is sokkal jelentősebb változtatásokat eszközöltek a dél-koreai mérnökök.

Íme, 2026 legjobb haszongépjárművei
Hírek

Íme, 2026 legjobb haszongépjárművei

Díjazták a lyoni Solutrans kiállításon az év kishaszonjárművét, az év pickupját, az év teherautóját és az év teherautó-innovációját is. Nem meglepő módon a villanymotoros modellek taroltak, a Bosch pedig egy hálózatba kapcsolt megoldással győzött.

Egy új korszakba visz az új Renault Trafic
Bemutató

Egy új korszakba visz az új Renault Trafic

Olyannyira több egy szimpla ráncfelvarrásnál, hogy teljesen új alapokra épít a legújabb Renault Trafic. Csakis tisztán elektromos kivitelben és számos izgalmas újdonsággal érkezik a jövő év második felében.

Az E.ON tervei túlmutatnak a csillagos együttműködésen
Zöld jövő

Az E.ON tervei túlmutatnak a csillagos együttműködésen

Ahogy arról beszámoltunk a Facebook-oldalunkon, nemrég egyedülálló együttműködést jelentett be a Mercedes-Benz és az E.ON energiaszolgáltató. A program kimondottan a vállalkozások támogatására született, mi pedig egy picit utánajártunk, mit foglal magában. Ha dióhéjban kellene összefoglalnunk, akkor arról van szó, hogy az elektromos Mercedes-Benz kishaszonjárművet vásárlók dedikált támogatást kapnak az E.ON szakembereitől az optimális töltési infrastruktúra […]