Hirdetés:

Négyéves restaurálás után újra teljes pompájában ragyog a „Csipkerózsika” névre keresztelt DAF Torpedo, méltó a mögé kapcsolt buszfélpótkocsihoz. Íme, a DAF-múzeum legújabb büszkesége!

Igazi ikonnak számított ez a jármű az 1960-as években, ugyanis nagyvállalatok alkalmazottainak munkába és hazaszállítása volt a feladata. E munkáját a VIPRE kezdeményezés kereteiben végezte, a betűszó magától értetődően a „Vervoer Industrieel Personeel Regio Eindhoven” rövidítése, ami az eindhoveni régió ipari személyszállítását jelenti. A nyerges vontató állapota igencsak leromlott az évek során, így komoly kihívás elé állította az önkénteseket, amikor 2020-ban megérkezett az eindhoveni múzeumba.

Négy év kemény munkájának és lelkesedésének köszönhetően azonban „Csipkerózsika” felébredt hosszú álmából és szebb, mint új korában. Ehhez azonban az utolsó csavarig szét kellett szedni és felújítani. A DAF Torpedo újjáélesztése nemcsak technikai bravúr, hanem történelmi jelentőségű siker is. Az eindhoveni múzeum ezzel a projektjével megmentett egy ikonikus járművet az utókornak, és egyben egy egész korszaknak is emléket állított.

Nissan S-Cargo menetpróba: Csigabiga gyere ki!
Történelem

Nissan S-Cargo menetpróba: Csigabiga gyere ki!

Hazánkban, sőt kontinensünkön sem ismeri szinte senki. Hogy lehet ez, hiszen egy ilyen formát nem lehet elfelejteni?! Az ok prózai, hiszen a Nissan S-Cargo a japán belpiacra készült, JDM típusnak számított.

Kögel történelem: Nem százas!
Történelem

Kögel történelem: Nem százas!

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Franz Xaver Kögel maradandó értéket hagyott az utókorra. Franz sem gondolta 1934-ben, hogy egykori tanítómesterének szerény bognárműhelyét sikerül Európa egyik legjelentősebb pótkocsigyártójává varázsolnia.

Repülőkkel táncoló
Történelem

Repülőkkel táncoló

Főszereplőnk a hazai ipar egyik fénypontja, mégsem hallott róla szinte senki, és még kevesebben láthatták élőben munka közben.

Értünk fényeskedik
Hírek

Értünk fényeskedik

Idén júniusban ünnepli fennállásának 125. esztendejét a Hella. Természetesen ezen idő alatt nem ragaszkodtak görcsösen ahhoz az 1908-ban bemutatott, automobilok számára fejlesztett acetilénlámpához, ami elhozta számukra a legelső sikereket.