Hirdetés:

Nincs mit tenni, a villamosítás terén eddig háttérbe szoruló pickupok sem kerülhetik el sorsukat.

Már jövőre bemutatkozhat kontinensünkön az Isuzu D-Max teljesen elektromos változata, ami egyben a dízelmotorjairól is nevezetes japán gyártó egyik első elektromos járművének tekinthető. A valóban állandó összkerékhajtási rendszert két e-tengellyel érték el. Megmaradt a D-Max robusztus alváza, így a jövőbeli felhasználóknak sem kell lemondani a méltán népszerű japán platós praktikumáról. Olyannyira nem, hogy az egytonnás terhelhetőség mellett megőrizte olajmotoros testvérei vontatási képességét is, így könnyedén elbánik egy 3,5 tonnás pótkocsival is. Ebben az elöl 40, hátul 90 kilowattos villanymotorok együttműködve sem kevesebb, azaz 130 kilowattos rendszerteljesítménye, valamint 325 newtonméteres forgatónyomatéka segíti az Isuzu jelenleg még prototípus-stádiumban leledző platósát. A végsebességet szerényen 130 kilométer/óra felettinek kommunikálták, de ennyivel vagy még ennél is gyorsabban úgysem bölcs közlekedni egy villanyautóval. Még akkor sem, ha történetesen egészen tisztességes, 66,9 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomag táplálja.

  • Teszt

    Két fronton támadnak egyszerre

    Vadonatúj dízel- és gázmotorral, valamint teljesen megújított elektromos teherautókkal készül a következő évre a Volvo Trucks. Tarts velünk, hogy gyorsan megízleljük a belső égésű platform nyalánkságait és kipróbáljuk az új villanyos szerelvényeket.

  • Háttér

    Interjú Koós Adrienn-nel, a Budapesti Tea Séták megálmodójával: Időutazás Budapesten egy csésze teával

    Hogyan ismerkedhetünk meg Budapest történelmével egy csésze tea mellett? Milyen legendákat és kulturális érdekességeket tartogatnak nekünk a város ikonikus teaházai, kávézói és cukrászdái, ha nem csupán fogyasztó vendégként térünk be oda? A Budapesti Tea Séták megálmodójával, a DAF kötelékeiből ismert Koós Adrienn-nel beszélgettünk a Budapesti Tea Séták megalapításához vezető útról, kihívásokról és Budapest múltjának fontosságáról.

  • Pihenőidő

    DAF Emerald vontató átadása: Szerencsehozó drágakő

    Amikor egy gyártó limitált szériás vontatót készít, azt általában komoly figyelem övezi a haszonjármű-üzemeltetők körében. Egyfajta presztízs birtokolni egy ilyen járművet, főleg egy olyan kis piacon, mint a magyar, ahová többnyire egy-egy darab érkezik csak.

  • Teszt

    Setra S 516 HDH teszt: Nem túlzás ez?

    Gyere, merüljünk el a filozófia legégetőbb aktuális kérdéseiben a Coach of the Year 2026 tesztjében! Megvizsgáljuk, méltó-e egyáltalán a nevére, és mit is jelent a fényűzés a mindennapokban.

  • Teszt

    Toyota Hilux 2.8 D-4D MHEV 48V A/T teszt: Újra elérhető, mégis igyekezni kell, ha valaki ilyet akar

    A Toyota Hilux nem véletlenül olyan népszerű a pickup kishaszonjárművek kategóriájában. Tavaly szinte teljesen eltűnt a kerekedésekből, köszönhetően annak, hogy a Toyota erősen korlátozta az Európába jutó példányok darabszámát a környezetvédelmi normák szigorítása miatt. Most viszont itt van és elérhető, sőt nagyszerű készletakciókkal kínálja a Toyota. Hogy mégis miért kell akkor sietni, ha valaki a […]