Hirdetés:

Racionális családi jármű azoknak, akiknek nem státuszszimbólum az autó. A típus egyetlen Nissan-alkatrészével, a benzinmotorral is kipróbáltuk az őszinte praktikummal jellemzett, japán egyenruhába bújtatott francia idegenlégióst.

Különösen sok szakmai rendezvényen került elő az alábbi téma az elmúlt időszakban. Mindegy, hogy kishaszonjárművek, teherautók vagy autóbuszok gyártóinak képviselője állt vagy ült a párbeszéd másik oldalán, elég gyorsan a felhasználói élményre terelődött a beszélgetés. Írtuk már többször, valószínűleg fogom is még, hogy aki akart, a járműgyártás elmúlt több mint száz éve alatt megtanulhatta már ezt a mesterséget. A közös platformok, a kiváló beszállítói háttér által biztosított apró alkatrészek vagy akár komplett főegységek korában a termékek többsége közel azonosan teljesít a legfőbb kérdések tekintetében. Például kevés kivételtől eltekintve egyik sem borul fel vagy esik le az útról magától. A biztonsági felszerelések jó része immár minden kategóriában kötelező, a kényelmi tételeket pedig a vásárlói elvárások hasonlóan alakítják minden pénzügyi osztályon. Ha már pénz, a számla alján található összeg vagy havi díj pedig olyan tétel, ami minden cégnek a saját elbírálása alá esik, mi maximum összehasonlítást tudunk adni a konkurensekhez képest.

Így különösen fontos felismerni azokat az apró vagy égbekiáltó különbségeket, amelyek a mindennapi használat során örömteli módon megkönnyítik vagy feleslegesen megkeserítik az életünket. Talán senkinek nem árulunk el titkot azzal, ha felfedjük, hogy a Nissan Townstar valójában egy Renault Kangoo és így a Mercedes-Benz Citan, illetve T-osztály testvére is egyben. Nem meglepő módon e kettő közül jóval közelebb áll az eredetihez, a belsőtérben például valóban igaz az átmatricázott jelző. Vájtfülű a javából az, aki a kormány közepére ragasztott logót letakarva megmondja, hogy a kettő közül melyikben ülünk. Még a középső képernyőn is a franciák rendszere fut, egy saját bőrt sem kapott a kezelőfelület. Kívülről már nagyobb a különbség, ugyanis a japán változatnak legalább az orra eltér a francia példaképtől. Éppen ezért jó részt erre is igazak a hivatkozott tesztekben leírtak.

Változatlan praktikum

Például a B oszlop nélkül is rendelhető francia áruszállítók jóvoltából kilencven fokban nyílnak az első ajtók, így könnyen segíthetünk idős anyósunknak be- vagy kiszállni. Hátrafelé haladva eljutunk a típus egyik legnagyobb fegyvertényéhez, a tolóajtókhoz. Sok helyen mostohán kezelik ezeket, például kiszúrják a szemünket apró tolóablakokkal. Ezért különösen remek, hogy majdnem teljesen leereszthető motoros mozgatású ablakokat kapunk ide. Sőt, még tárolózsebre is futotta a tervezők fantáziájából.

Ha megfelelő és szakszerű jelzőt szeretnénk a felfelé nyíló ötödik ajtóra aggatni, akkor a bitang nagy lenne a megfelelő szókapcsolat. Szülői felügyelet híján egy kisebb gyermeket egyenesen a világűrbe röpít nyitáskor. A röppálya, legalábbis a csomagtérajtó esetében, lefelé is ugyanilyen dinamikus. Ha a lelógó szalagot ügyesen megrántjuk, a saját súlyánál fogva bezáródik. Egyszerre előny és hátrány, hogy csak a válogatott kosárlabdázók verik bele a fejüket a nyitott ajtóba. Így nagy eséllyel apának nem kell féltenie a férfiasan magas homlokát a bibiktől, azonban a figyelmetlenség folytán űrhajóssá avanzsált csemete a visszatérése után egyedül nem tudja lecsukni az ajtót miután a földi haladásához nélkülözhetetlen nyuszimotort előbányászta.

A kemény kalaptartó kétrészes, felhajtható a hátsó része a kisebb rakodási munkálatokhoz. Nagyobb feladatok és szállítmányok előtt viszont ki kell szedni. A csomagtérben két kis rekeszt találunk az oldalfalakban. Látszik, hogy nem bűnözőknek való ez a típus, ugyanis ott elég minimális mennyiségű drogot csempészhetnénk. Ha találunk a boltban lapos és széles csomag csokis kekszet, akkor viszont a vészhelyzeti elemózsia tárolására pont megfelelő. A tudatmódosító hatás biztosítva! Ha tovább kívánjuk bővíteni a lehetőségeinket, akkor a háttámlák ledöntése után nem kapunk mértani síkot, de legalább folytonos az így keletkező rakfelület. Azonban oda kell figyelni a felelőtlen variálgatás közben. Állíthatjuk olyan pozícióba az első üléseket, ami megakadályozza, hogy felhajtsuk a hátsókat. Nem megugorhatatlan a megoldás ilyenkor, ám a családi béke megőrzése érdekében érdemesebb az indulás előtti pakolás közben is megőrizni a hidegvérünket.

Alaphelyzetben is hatalmas a csomagtartó, ám a hátsó sort lehajtva több mint háromszorosára bővül a kapacitás. Az egyenes oldalfalak akasztókat, pöttöm csempészrekeszeket és 12 voltos csatlakozót rejtenek

Ebben remek partner a Townstar, ugyanis telis-tele remek apró figyelmességekkel. A második sor szélső öveit az oldalfalba bújtathatjuk, hogy ledöntéskor ne legyenek útban. A tüzelőanyag-betöltő nyílás sapkáját felakaszthatjuk az ajtóra, nem csüng vagy leng bután. A szélvédő felett annak teljes szélességében polc húzódik. A Kangoo fegyvertárának régi oktató-nevelő eszközeként köszön vissza itt is a belső tükörnél elrejtett rendetlengyerek-figyelő tükör. Nem hiányoznak az alaptípusból egy az egyben átemelt, szoftveres okosságok sem. Kiválaszthatjuk, hogy a kulcs nélküli ajtónyitás és -zárás automatikusan működjön-e a járműhöz közeledve, illetve attól távolodva. A mosás utáni törlés kikapcsolása mellett talán már kevesebb érv szól. Ugyanígy valószínűleg kevesen akarnak lemondani arról a kényelemről, hogy aktív első ablaktörlő mellett kapcsolt hátramenet esetén automatikusan aktiválódjon a hátsó ablaktörlő is.

Hamisítatlan japán

Dízelmotorral próbáltuk már a testvéreit, így remek lehetőséget jelentett végre a benzines erőforrást is tesztelni. Az öngyulladósokat előbb-utóbb kizárják a városokból, ezért a használtpiacon a Nicolaus August Otto emlékét őrző motorok felé tolódik majd a kereslet. Ezzel el is érkeztünk a „nem is Nissan ez” felkiáltással próbálkozók ellen bevethető tényhez. Az 1,3 literes, soros, négyhengeres motor eredeti gyári kódja HR13DDT. Bizony, ez egy vérbeli Nissan-motor! Modern, kis összlökettérfogatú egység, e két jellemző minden előnyével és hátrányával. Közvetlen befecskendezéses és változó szelepvezérlésű. A megszokott, körülbelül két milliméter vastag öntöttvas hengerpersely helyett egy mindössze 0,2 milliméter vastag, vasbevonatot hordanak fel a hengerek falára. Ez csökkenti az erőforrás tömegét, jobb hőelvezetést biztosít és jelentősen mérsékli a belső súrlódást. A takarékosság érdekében továbbá változó szállítási kapacitású olajszivattyút és stop-start rendszert is alkalmaz. Igaz, ez utóbbi a harmincfokos nyári-őszi forróságban jóformán alig tudta leállítani a motort városban. A légkondicionáló működtetéséhez, a hatalmas belsőtér hűtéséhez muszáj volt járatnia azt a vezérlésnek.

Ha töltőnyomással megáldott állapotban autózunk, akkor minden oké, akkor remekül halad a városok csillaga. Ha mellényúlunk, akkor viszont beleesünk a hatalmas turbólyukba. Ezt a problémát amúgy valószínűleg a hosszú váltó hozza elő vagy erősíti fel. Gyakorlott rókáknak biztos evidens, hogy pusztán arra kell odafigyelni, hogy sok helyzet csupán a szokásosnál eggyel kisebb fokozatban teljesíthető. Racionális családi autóról beszélünk már a cikk eleje óta, ezért remélhetőleg értelemszerű, hogy nem teljes terheléssel autópályán előzgetésre találták ki. Egyenletes, 100-120 kilométer/óra környékén való haladásra való, ahol még nem száll el a légellenállás.

Ha már a tempónál tartunk, akkor érdemes szót ejteni a futóműről is. Alapvetően feszes a hangolása, ám azért annyira nem, hogy kirázza a fogunkból a tömést. Nem nagy titok, hogy így sikerült elérni, hogy ne boruljon fel az első kanyarban a magasépítésű szerkezet. Miután reggel az emberiség következő generációját a megfelelő oktatási intézményben letéteményeztük, gyorsan ki is derül, hogy mindez valóban csak és kizárólag a biztonságot szolgálja. Ugyanis olyan értelmezhetetlen a vezetőülés oldaltartása, hogy már az első körforgalomban kiesünk abból, ha akár egy kicsit is forszíroznánk a tempót.

A Townstar hamisítatlan japán a felszereltség tekintetében is, hiszen a német és francia testvérei esetében egyesével válogathatjuk össze a tételeket az extralistáról. Itt két felszereltség, az olcsóbbhoz egyetlen extracsomag, a fényezések és a kiterjesztett garancia jelentik a teljes választékot. Digitális műszeregységet csak az elektromos változathoz kínálnak, a testvérekben elérhető, kevesebb pedállal operáló váltót sem választhatunk a benzineshez.

Racionális ajánlat

A Townstar személyautó nagy előnye a jól pakolható dobozos forma és a tolóajtók. A modell testvére, a Renault Kangoo és féltestvérük, a Dacia Dokker haszongépjárműként szerepelnek flottánkban a 1,5 literes dízelmotorral. Költséghatékony céljárműként beváltak, ugyanis a kötelező szervizen túl csak a korai AdBlue-adagolókat kellett cserélni. Ezeket a gyermekbetegségeket természetesen garanciában megoldották. Az 1.3 DIG-T motorral más típusokban találkozunk az MHC Mobility flottájában, elsődlegesen a Qashqai modellekben, illetve az X-Trail pár éve leköszönt előző generációjában. Az eddigi tapasztalatok semlegesek, esetleg kicsit pozitív irányba húznak a szervizelést illetően. A kötelező karbantartásokon túl nem jöttek elő motorikus problémák az első 30-60 ezer kilométeren. A Townstar benzinmotorral jó választás lehet annak, aki mellékutas 90-110 kilométer/órás utazásra vagy főként városi használatra keres járművet.
Hollós Norbert, az MHC Mobility műszaki specialistája

A táblázatban jelölt alapkivitelnél drágább felszereltség 600 ezer forintos feláráért cserébe jár többek között a kulcs nélküli ajtónyitás, a parkolási asszisztens, a távfényasszisztens, a digitális légkondicionáló, a navigációs rendszer és a fűthető első ülések. A sok tetőoszlop miatt a körkörös kamerarendszer segítségéért például különösen gyakran adhatunk hálát – még annak ellenére is, hogy a képminősége igencsak idejétmúlt. Már alapáron is jár az éberségfigyelő, az oldalszél-asszisztens, a táblafelismerő, a holttérfigyelő, az automatikus vészfékrendszer és az utánfutó esetleges szitálását megszelídítő vontatmánystabilizáló. A szériaként kínált sávtartó jól működik, ám a követési távolságot kijelző rendszer nehezen értelmezhető. Vajon a folyton vészesen rövid közt tartókat leszoktatja a folyamatosan vörös jelzés a műszerfalon? Kötve hiszem, hogy az aprócska színes folt ilyen hatalmas hatással bírna rájuk. Fontosabb kérdés, hogy ha benne van a radar, akkor miért nem adunk adaptív sebességszabályzót még a drágábbhoz sem? Tudom, tudom, az első típusfrissítés idejére is kell még hagyni jobbítani valót.

Közvetlen ellenfele a gyártók weboldalainak aktuális tanúsága szerint nincs sok. A Kangoo nem elérhető idehaza személyautóként, a Stellantis négyese – a Citroën Berlingo, az Opel Combo, a Peugeot Rifter és a Toyota Proace City Verso – pedig csak villanymotorral választható. Legközelebbi vetélytársa ezért a stuttgarti testvére, ám a Mercedes-Benz T-osztály árlistája nagyobb összegekkel indul. Ugyanezen motor 75 kilowattos (102 lóerős) változatának alapkivitele ugyanúgy 11,7 millió, mint a gazdag felszereltséggel az amúgy erősebb Nissan. Ha a Townstar teljesítményét szeretnénk, ám csillaggal az orrán, ahhoz legalább 12,2 milliónyi zöldhasút kell bezsákolni és leadni a kereskedésben. A Volkswagen Caddy a japán alapkivitelénél kétmillió forinttal drágább, 13,1 millió forintos alapáron indul. Fontos szempont lehet, hogy a felszereltség és a belső égésű hajtásláncok tekintetében egyaránt nagyobb ott a választék. A Caddy amerikai ikertestvére, az új Ford Tourneo Connect pedig 13,5 milliónál kezdődik. A Nissan Townstar nem árul zsákbamacskát, a magas építésű látszatterepjárók érájában egy kedvező árú, tágas és praktikus családi autó.

Hajtáslánc, felépítés
Soros, négyhengeres, hengerenként négyszelepes, közvetlen befecskendezésű, folyadékhűtésű, négyütemű benzinmotor turbófeltöltővel. Euro 6 minősítés részecskeszűrővel.
Összlökettérfogat (cm³):1497
Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/1/min):116(158)/4600
Legnagyobb nyomaték (Nm/1/min):250
Motor elöl, keresztben beépítve, elsőkerék-hajtás, hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó. Önhordó acélkarosszéria, ötajtós, ötszemélyes utastér
Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, rásegítéssel, elektronikus menetstabilizáló blokkolásgátlóval, elektronikus fékerő-elosztóval, vészfékrásegítővel; elöl belső szellőzésű tárcsafék, hátul dobfék
Kormánymű:fogasléces, elektromos rásegítéssel
Futómű elöl:alsó háromszöglengőkar, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító, keresztstabilizátor
Futómű hátul:csatolt hosszlengőkar, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító
Gumiabroncsok gyártmánya és mérete:Continental EcoContact 6 205/60 R 16
Méretek, tömegek
Hosszúság/szélesség (tükrökkel)/magasság (mm):4486/1860 (2159)/1893
Tengelytáv (mm):2716
Nyomtáv elöl/hátul (mm):1578/1590
Fordulókör átmérője (m):11,8
Saját tömeg (kg):1475
Hasznos teherbírás (kg):587
Megengedett össztömeg (kg):2062
Megengedett tengelyterhelés elöl/hátul (kg):1070/1140
Megengedett tetőterhelés (kg):80
Vontatható pótkocsi tömege fékkel/fék nélkül (kg):1500/750
Tüzelőanyag-tartály térfogata (l):54

Csomagtér térfogata alaphelyzetben/ledöntött üléstámlával (l):775/2800
Csomagtér szélessége (mm):1110–1210
Csomagtér magassága kalaptartóig/mennyezetig (mm):570/1175
Csomagtér hosszúsága alul/felül (mm):920/715
Hossza előredöntött hátsó üléstámlával (mm):1690
Rakodóperem magassága (mm):565
Rakodónyílás szélessége/magassága (mm):975–1180/1120
Nyitott csomagtérajtó alsó szélének magassága a talajtól (mm):1920

Szélesség fejmagasságban elöl/hátul (mm):1190/1105
Szélesség könyökmagasságban elöl/hátul (mm):1520/1525
Utastér hosszúsága (mm):1670
Padlómagasság a talajtól (mm):340
Ülésmagasság elöl a talajtól/padlótól (mm):320–400/660–740
Ülőlap hosszúsága/szélessége elöl (mm):480/500
Háttámla magassága/szélessége elöl (mm):610/540
Vezetőülés állítási úthossza (mm):160
Ülésmagasság hátul a padlótól (mm):420
Ülőlap hosszúsága/szélessége hátul (mm):420/870+450
Háttámla magassága/szélessége hátul (mm):590/840+420
Lábtér elöl/hátul (mm):870–1050/170–410
Fejtér elöl/hátul (mm):950–1145/1095–1125
Kormánykerék átmérője (mm):360
Kormánykerék állíthatósága tengelyirányban/arra merőlegesen (mm):50/50
Kormányfordulatok száma végállástól végállásig:2,75
Kormánykerék távolsága a váltógombtól (mm):200
Kapcsolási úthossz az I. és a II. fokozat között (mm):120
Menetteljesítmények, költségek
Legnagyobb sebesség (km/h):183
Fogyasztás WLTP-szabvány szerint, kombinált (l/100 km):6,7–6,8
Ciklusfogyasztás (l/100 km):6,1
A megengedett sebességhatárokat betartva fele részben lakott területen és fele részben lakott területen kívül, terhelés nélkül.
Mérési körülmények: 2 személy, 30 Celsius-fok, száraz úttest, enyhe szél, enyhe forgalom, bekapcsolt légkondicionáló.

A modell bruttó alapára (Ft, áfával):10 599 000
Garancia:5 év vagy 160 000 km általános
Olajcsere, szervizintervallum (km):30 000 km vagy 2 év
Országos szervizhálózat tagjainak száma:33
Kindred Chevy 3100 Pick-up Truck: Drágán add az életed!
Pihenőidő

Kindred Chevy 3100 Pick-up Truck: Drágán add az életed!

Veterán járművekkel közlekedni sokunk számára életforma, míg másoknak csupán kényszerűség. Azonban, ahogy a macska sem foghat egyszerre künn s bent egeret, úgy az aggastyánok éltetése is bizonyos lemondásokkal jár. Biztosan így kell lennie?

A Mercedes-Benz és Setra buszok újdonságai: Biztonsági játékosok
Teszt

A Mercedes-Benz és Setra buszok újdonságai: Biztonsági játékosok

Részlegesen önvezető turistabusszal faltuk az autópályás kilométereket, míg a szűk ügyességi pályán kamerák egész hada segítette a manőverezést. Kézzelfoghatóan bizonyította a vezetésbiztonsági rendszerek terén úttörő szerepét a Daimler Buses.

MAN eTruck: Tápos Leó
Zöld jövő

MAN eTruck: Tápos Leó

Találós kérdés következik! Oroszlán, mégsem harap, középmotoros, mégsem versenyautó és „elemről” megy, mégsem gyerekjáték. Mi lehet ez? Természetesen az MAN legelső nehézkategóriás elektromos teherautó-családja, az eTGX és eTGS testvérpáros.

Szívóskodik!
Hírek

Szívóskodik!

Filigrán háziasszonyok rémálma, egyúttal a kétbalkezes ezermesterek álma lehetne a Mercedes-Benz gigantikus porszívója.

Ford SuperVan 4.2: Gyorshegymászó
Motorsport

Ford SuperVan 4.2: Gyorshegymászó

Ahogy a krétás mancsú kétlábúaknak, úgy a négykerekűek számára is tartanak hegymászó versenyt. A Ford tavaly egy SuperVan 4.2 hiperfurgonnal állt rajthoz a legendás Pikes Peak felfutón, az ideire pedig egy szintén elektromos pickuppal készülnek.