Hirdetés:

Nem terjednek a helyileg tiszta üzemű haszonjárművek, mert nincs megfelelő infrastruktúra. De azért nincs töltőhálózat, mert nincs elég akkumulátoros jármű, ami eltartsa azt. Ennek feloldására olyan gyors megoldások szolgálhatnak, mint a Tevva.

Nem kizárt, hogy hamarosan a személyautók és a kishaszonjárművek után a nehézkategóriás haszonjárművek belső égésű motorjainak értékesítési határnapját is kitűzi az Európai Unió. Mondjuk, egy 2040-es dátum most még messzinek tűnhet, az nem megoldás, hogy addig csak dízeleket árulunk, majd másnap reggeltől kizárólag helyileg tiszta üzeműeket. Ez egy hosszú felfutás, amelyet komoly termék- és infrastruktúra-fejlesztésnek kell megelőznie. S ezt muszáj már most elkezdeni, különben pillanatokon belül nyakunkon a terminus.

Ehhez kellenek az olyan „gyorsan” piacra tolható termékek, mint a meglévő műszaki alapokat villamosító Tevva. Nem szükséges detektívregények főhősét segítségül hívni, hogy meglássuk, mi lapul a burkolatok mögött. Belül még annyit sem változtattak, mint kívül, a néhány márkajelzésen kívül az Eurocargo műszerfala, kezelőszervei köszönnek vissza. Az viszont dicséretes, hogy kapott egy digitális műszeregységet, ezzel hozták el az aktuális évtizedbe a közepes méretű taljánt. Bevált és elérhető műszaki fundamentumot jelent az IVECO, így érthető, hogy miért erre szavaztak a gyors piacra lépés érdekében. A gyári tesztpilóta elmondása szerint a tervekben szerepel, hogy ne csak a hajtásláncot készítsék, hanem saját alapokat is hozzá.

A London–Hannover túra a hatótáv és a töltési idő ismeretében nem kis mutatvány. Az úton ügyfeleket látogattak meg, akik az energiavételezési lehetőségért cserébe testközelből nézhették meg a kész járműveket. Ám valószínűleg még náluk is nagyobb szemeket meresztettek az alapvetően személyautók töltésére berendezkedett szállodákban, amikor megjelentek a 7,5 tonnás teherautókkal

Napokkal az első „sorozatgyártású” példányok elkészülte után Hannoverbe lábon ment Angliából két tisztán akkumulátoros példány. Mi egy ennél lényegesen rövidebb próbának vethettük alá az egyiket az IAA Transportation szakkiállítás alkalmával. Néma csendben és lendületesen lódul meg, ahogyan azt egy elektromos haszonjárműtől elvárjuk. Egy lassítóáttételen keresztül dolgozik a villanymotor, vagyis fokozatváltások nélkül haladhatunk. A Wabco tárcsafékrendszer vezérlését integrálták a regeneratív fékezéssel. Nincs „retarderkapcsoló”, mi csak nyomjuk a pedált, a szabályzórendszer pedig ügyesen kombinálja a villanymotor generátorüzemét és az üzemi fékeket a megfelelő lassuláshoz.

Az üzemanyagcellásban nemcsak egy puffertárolót alkalmaznak, hanem a tisztán akkumulátorosnál még egy hajszálnyival nagyobb telepet is kapott – így 435 kilométer a kombinált hatótávolsága. Hannoverben amúgy a hatótávnövelős 19 tonna össztömegű változatát is bemutatták

A lítium-vas-foszfát akkumulátorok töltési ideje 22 kilowattos váltakozó áram esetén öt óra 90 százalékig – vagyis ez erősen korlátos napi munkaterületet eredményez. Éppen ezért üzemanyagcellás hatótávnövelőt is kínálnak, ami mindössze kétszáz kilogramm többlettömeget jelent. Ez a változat kilenc kilogramm hidrogént tárol 350 bar nyomáson, a fülke mögött elhelyezett tartályok tíz perc alatt újratölthetők. Ugyanaz a hajtómotor és a hajtóakkumulátor benne, a kis teljesítményű üzemanyagcella folyamatosan ideális üzemállapotban, jó hatásfokkal dolgozik az akkumulátor feltöltésén. A Loop Energy kanadai cég eFlow üzemanyagcellája trapéz alakú bipoláris lemezeket alkalmaz, amelynek formája felgyorsítja a gázok áramlását – vagyis légsűrítőként a hatékonyságot és a teljesítményt is növeli.

Nincs CCS-csatlakozó, vagyis a napközbeni rátöltés itt nem jön szóba – ezért kínálják a hatótávbővítőt

Tisztán akkumulátoros és hatótávnövelős variánst is kínál 7,5 tonnásként, ami még egy szabad prédát jelentő piaci szegmens. A közel három tonnás terhelhetőségű Tevva legnagyobb erénye, hogy pontosan olyan élményt nyújt, mint a piacon már elérhető nagyobb pionírok. Meg nem mondanánk, hogy egy kis startup építette. Ha mindehhez megfelelő ár, megbízhatóság és vevőszolgálati támogatás is járul, akkor egy remek és azonnal elérhető megoldást kínálhat a tyúk és a tojás problémájának enyhítésére.

A Tevva TEV75B főbb műszaki adatai
Hosszúság/szélesség/magasság (mm):8362/2160/2555
Tengelytávolság (mm):4815
Fordulókör sugara (m):15,7
Gumiabroncsok mérete:225/75 R 17,5
Saját tömeg (kg):4548
Megengedett össztömeg (kg):7499
Legnagyobb teljesítmény (kW):192
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm):596
Akkumulátorok kapacitása (kWh):108
Hatótávolság (km):178

Az angol autóipar legendás MIRA tesztpályáján is saját bázist nyitottak, itt végezték a szoftveres és klimatikus tesztelést. Lappföldön, a sarkkörtől 300 kilométerre északra a hidegben didergést is kipróbálták. Dél-Spanyolországban a Sierra Nevada hegyei között pedig a forró éghajlattal és a nagy tengerszint feletti magasságokkal kellett megbirkózni. Összességében félmillió valós tesztkilométert teljesítettek a gyártás kezdete előtt