Megkönnyíti a járművezetők munkáját, fokozza a közlekedés- és árubiztonságot, csökkenti a károsanyag-kibocsátást és a zajterhelést, valamint mérsékli az üzemelési költségeket. Dióhéjban ezt tudja a geofencing, magyarul virtuális földrajzi kerítés.
Viszonylag új technikának számít az eredetileg a nyomkövető rendszerek világából származó virtuális földrajzi kerítés. Csupán néhány évvel ezelőtt kezdték nagyobb arányban alkalmazni a közlekedésben is, ám rohamosan bővül a felhasználási köre és még számos izgalmas lehetőséget tartogat. Érdemes tehát alaposabban megismerkedni ezzel az ügyes megoldással.
A virtuális földrajzi kerítés a digitalizáción (ettől virtuális) és a GPS-es helymeghatározáson (ettől földrajzi) alapul. Lényege, hogy amint a hálózatba kapcsolt jármű átlépi egy előre beprogramozott földrajzi terület határát, akkor automatikusan az előre meghatározott feltételek szerint kezd üzemelni. Ráadásul ez időbeli korlátozásokkal is kiegészíthető, adott napszakokhoz vagy napokhoz kötötten. Ilyen feltétel lehet például a sebességkorlátozás iskolák, kórházak vagy áruházak környékén. Mivel a gépkocsi mindig magától átáll a megadott sebességértékre, erre a vezetőnek nem kell külön odafigyelni, illetve elkerülhetők a gyorshajtás miatti súlyos bírságok és balesetek. Továbbá beállítható, hogy a hibrid hajtású gépjármű az adott földrajzi határon belül automatikusan váltson át tisztán elektromos üzemmódra, csökkentve ezzel a védett zónák környezeti és zajterhelését. Itt szintén azon van a hangsúly, hogy ez minden esetben magától és rögtön teljesül, nem pedig a sofőr odafigyelésén múlik. Sőt, akár az is meghatározható, hogy melyik járművek hajthassanak be az adott zónába. Tehergépkocsik esetében pedig beprogramozható, hogy a raktérajtókat csak a rakodási pontok szűken kijelölt környezetében lehessen kinyitni – ellenkező esetben azonnal megy a riasztás a diszpécsernek. Ezzel elkerülhető, hogy út közben „leessenek” áruk a teherautóról. Hűtős járműveknél akár az is megszabható, hogy az adott zónába belépve a hűtőaggregát álljon neki a szükséges hőmérséklet beállításának, így a felrakóra érve hamarabb megkezdhető a rakodás. Ezeket a zónákat maguk a járművezetők, az üzemeltetők, a közlekedési hatóságok vagy akár az önkormányzatok is kijelölhetik, majd a felhőn keresztül megoszthatják az érintett járművekkel.
A Volvo Buses a geofencing egyik úttörőjeként már gazdag tapasztalatokkal rendelkezik ezen a területen. Svájcban, Sierre városában a Volvo 7900 hibrid autóbuszok üzembe állítása után néhány évvel bevezették a svéd márka virtuális földrajzi kerítésen alapuló vezérlőrendszerét. A járatok alapos felmérése után kijelölték azokat a belvárosi zónákat, ahol a buszoknak tisztán elektromos hajtással kell közlekedniük. Ennek eredményeként tíz százalékkal csökkent az autóbuszok tüzelőanyag-fogyasztása és szén-dioxid-kibocsátása, valamint már az üzemidejük felében áll a dízelmotorjuk.
A Ford is lelkesen foglalkozik a geofencing lehetőségeivel úgy a személyautói, mint a kishaszonjárművei számára. Egyre több városban vezetnek be harminc kilométer/óra sebességkorlátozású zónákat a gyalogosok, illetve kerékpárosok védelmében vagy a zajcsökkentés érdekében. A márka intelligens sebességszabályzója, a Ford Intelligent Speed Assist alkalmazkodik ehhez, ám a virtuális földrajzi kerítésen alapuló Ford Geofencing Speed Limit Control sokkal rugalmasabb és hatékonyabb megoldás. Működésének lényege, hogy a jármű a kijelölt zónába érve automatikusan a megadott értékre csökkenti a sebességét, ám meghagyták a lehetőséget, hogy a vezető ezt bármikor felülbírálhassa. A vezetők pedig maguknak is beállíthatnak saját virtuális kerítéseket, és a sebességkorlátozást is rugalmasan társíthatják ezekhez például időszakos útépítések vagy adott napszakok alapján.
Mindez persze csak néhány példa a geofencing alkalmazási területeire, ám ennyiből is jól látszik, hogy jelentősen hozzájárulhat a fenntartható közlekedési ökoszisztéma megteremtéséhez.
