Bemutatkozott Észak-Amerika legújabb sztárja, a Western Star 57X. Ezzel egy távolsági fuvarozásra szánt nyerges vontató csatlakozik a 47X és 49X modellekhez, így teljessé teszi a szívósságra, termelékenységre és hatékonyságra tervezett sorozatot.
Év végére várjuk az elektromos eCascadia első példányainak kiszállítását, de a Daimler Truck nem sok időt hagy az ámulatra, hiszen 2023 év elején elkezdik gyártani a WesternStar 57X nyerges vontatót. Míg a korábbi 47X és 49X járműveket építőipari, kommunális erdészeti és bányaipari fuvarozásra tervezték, addig az újdonsággal kifejezetten a tulajdonos-üzemeltetőket és a kis flottákat célozták meg. Biztonságot, hatékonyságot, tartósságot és presztízst ígérnek, és ezzel egyértelműen a Cascadia fölé, a prémiumszegmensbe pozicionálják.
A gyártó szerint 5,8 százalékkal takarékosabb, mint elődje, az 5700XE. Az 57X a Freightliner vontatókkal ellentétben kizárólag a „sajátmárkás” Detroit Diesel motorokkal elérhető, ezekből viszont választhat a vevő, hogy 13, 15 vagy 16 literes verzióban kéri. A váltók és tengelyek esetében is ugyanez a helyzet, csak a cégcsoport saját gyártmányai kerülhetnek a Western Star lemezei alá. Az előrelátó hajtásláncvezérlés jól ismeri a terepviszonyokat és az aktuális körülményekhez is képes igazodni. A teljesen új fülke és alváz légellenállási jellemzői alaposan lekörözik a kifutó terméket. A figyelmesek kiszúrhatják, hogy az újdonság megjelenése nagyon is emlékeztet a Cascadia vonalaira. Talán nem árulunk el nagy titkot, de közös műszaki alapokra épülnek, még az alvázuk is ugyanaz.
Ám gazdag felszereltsége és igényes megoldásai a népszerű típus fölé emelik. A külső világítás teljes egészében LED-technikájú. Ráadásul a márka a diódák energiatakarékosságának „problémáját” is megoldotta: fűthetőek a fényszórók búrái, így gyorsan leolvasztják a jeget vagy megtisztítják a páralecsapódástól. A belső LED-világítás jobb teljesítményt és hosszú élettartamot biztosít.

Elég sok biztonsági rendszerrel ellátták, ugyanis az alapfelszereltséghez tartozik a Detroit Assurance 5.0 csomag. Ebbe beletartozik az Active Brake Assist 5 automatikus vészfékrendszer, amely kamera- és radartechnikát ötvözve észleli a teherautó előtti mozgó vagy álló akadályokat. Mindegy, hogy járművet vagy gyalogost észlel, szükség esetén akár teljes vészfékezéssel igyekszik elkerülni a balesetet. Nem hiányzik az adaptív sebességszabályozó sem, amely biztonságos távolságot tart az elöl haladótól. Opcionálisan kérhető aktív sávtartó, a vezető cselekvésképtelensége esetén a szerelvényt biztonságosan megállító funkció és a kormányzást segítő asszisztens. Ezenkívül az 57X vontatóban az úttörő Active Side Guard Assist aktív oldalsó holttérfigyelő is megtalálható, amely jobbra kanyarodás közben figyeli a holttereket és védi az ott közlekedőket.
A Western Star teherautók eleganciáját jelzi a digitális műszerfal is, amely konfigurálható műszercsoportot kínál. A hatalmas képernyőkön természetesen az Apple CarPlay és az Android Auto képernyőtükrözés is elérhető, valamint a Detroit Assurance járműinformációi. Alapáron steppelt bőrkárpitozás jár, vastag és hatékony hő- és hangszigetelés zárja ki a külvilág kellemetlenségeit. A hatalmas hálófülkébe akár kétszemélyes étkező is rendelhető. Ezek a gépek már régen többek szimpla munkaeszköznél!