Hirdetés:

Tavaly megjelent a Ford F-150 Lightning, a kékoválosok a meglévő sikerterméküket bővítették az elektromos motor lehetőségével. Ezzel szemben a Chevrolet egy teljesen új pickupot alkotott, ami megjelenésében is jelentősen különbözik elődjeitől.

Észak-Amerikában töretlen népszerűségnek örvendenek a pickupok, de haladni kell a korral és nyilván a versenytársakkal is. A Chevrolet ezért bejelentette a teljesen elektromos Silverado EV megjelenését. A Nagy Víz túloldalán minden hatalmas, nagyok a távolságok, óriásiak az autók. Ez némiképp ellentmond a környezettudatosság azon elvének, miszerint a kevesebb néha több. Mindenesetre a 2024-es modellévre datált Silverado EV teljesítménye figyelemre méltó: Egy feltöltéssel 640 kilométer hatótávot ígér az összkerékhajtású pickup. Csúcsteljesítménye 488 kilowatt és csupán 4,5 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/óra sebességre. A villanyos Chevy pickup egyenáramú gyorstöltésre akár 350 kilowattal is képes, így a gyártó becslései alapján 10 perc alatt hozzávetőleg 160 kilométeres hatótáv érhető el. Akár 4536 kilogramm tömegű utánfutót elhúz és 590 kilogramm terhet cipelhet. Természetesen rendelkezik külön vontatási üzemmóddal, integrált pótkocsifék-vezérléssel és összeakasztási támogatással is.

Csúcsmodell és munkaeszköz

A bevezetéskor két modell, a fenti látványos adatokat produkáló, fényűző RST First Edition és a flottaorientált WT szerepel majd a kínálatban. A jól felszerelt változat fix üvegteteje nagyobb fejteret és jobb kilátást, valamint élményt kínál az első és a hátsó utasok számára. Nemhogy kulcs nélküli ajtónyitást kínál, akár okostelefonunkat érzékelve is oldja a zárak reteszelését. Három kijelző is helyet kap benne: az információs és szórakoztató rendszer nagy, 17 hüvelykes képátlójú fekvő képernyője, a 11 hüvelykes digitális műszeregység és egy 14 hüvelyknél is nagyobb képet a szélvédőre vetítő kijelző. Nem hiányzik majd a felszereltségéből a Super Cruise 5, az iparág első, a kormánykerékre tett kéz nélkül is működő önvezető rendszere.

A csúcsváltozatban hatalmas képernyőket kapunk, ám már a „fapados” is két méretes digitális kijelzővel érkezik majd

Az RST First Edition négykerék-kormányzással érkezik majd, ami kis sebességnél csökkenti a fordulási sugarat a jobb manőverezhetőségért. Nagyobb sebességnél javítja a kezelhetőséget és a stabilitást, különösen vontatáskor. Az adaptív légrugózással a jármű 50 milliméterrel megemelhető vagy lesüllyeszthető. A 40:60 arányban ledönthető hátsó ülések és az ugyanígy osztott átrakónyílás jóvoltából sok különféle méretű és alakú tárgy szállítható. Kívánságra a variálható Multi-Flex platóajtóval is rendelhető, így az alaphelyzetben 1,8 méteres plató előre és hátrafelé is megtoldva akár 3,3 méteresre nyújtható. A jármű elejében felszabadult teret az eTrunk zárható, időjárásálló tárolóval használták ki. Ez elegendő helyet biztosít egy nagy méretű bőröndnek vagy az értékes szerszámoknak.

Míg a csúcsmodell százezer dollárt is meghaladó árcímkével érkezik a jövő év őszén, addig a kínálat másik végét jelentő WT már negyvenezer alatt munkába állítható 2023 tavaszától. A munkaeszköznek szánt WT kiviteleket elsőként a flottaügyfelek rendelhetik majd. A 380 kilowatt teljesítményű és 833 newtonméter nyomatékú variánssal 3632 kilogramm vontatható és 544 kiló terhet szállíthat. A szerényebb felszereltségű haszonjárműhöz később kínálnak majd egy megnövelt vontatási képességeket biztosító csomagot, amivel akár kilenc tonnát is mögé akaszthatunk.

Osztottan dönthető a hátsó ülés és mögötte átrakónyílás lapul. Sőt, akár a fülke egész hátfalát megnyithatjuk a rakomány előtt

Hatékony

A Silverado EV a becslések szerint az egyik legkisebb légellenállási együtthatóval rendelkezik a teljes méretű pickupok között, ami sokat segít a meggyőző hatótávolság elérésében. Az új karosszériaszerkezet integrált része a 24 modulos Ultium akkumulátorcsomag, ami sok felesleges kilótól szabadítja meg az architektúrát. Ez a sok takarékoskodás bőkezűvé teszi. A Silverado EV opcionális PowerBase energiaellátó rendszere akár 10 aljzatot kínál, így összesen akár 10,2 kilowatt elektromos energiát biztosíthat például kéziszerszámok működtetésére. Sőt, akár egy másik elektromos jármű töltésére is képes a kiegészítő töltőkábellel, megosztva ezzel az energiát szükség esetén. A Silverado EV technológiáinak egyik fő eszköze lesz a márka első Ultifi alkalmazása, egy új Linux-alapú szoftverplatform. A General Motors házon belül kifejlesztett megoldása elválasztja a jármű szoftverét a hardvertől, hogy lehetővé tegye a gyors és gyakori szoftverfrissítéseket. Így továbbfejleszthetők, kibővíthetők a járművek képességei. Ez egy remek lehetőség és jó irány! Remélhetőleg a gyártó komolyan is veszi majd, és valóban hosszú távon támogatja a járművei szoftverét. Másik nagy kérdés, hogy vajon önálló modellként él majd a villanymotoros vagy átülnek-e erre a platformra Amerika második legnépszerűbb pickupjának benzinmotoros kivitelei is. Nos, ezekre a kérdésekre tényleg csak az idő ad majd választ.

Csak duplafülkés modellek szerepelnek majd a Silverado EV kínálatában