Ősszel indul a plug-in hibrid Ford Transit Custom modellek tesztelése Londonban. A fuvarozás számos területéről több cég is részt vesz az összesen húsz Ford Transit Custom PHEV járműből álló flotta 12 hónapos tesztelésében.
Hirdetés:

Világszerte alapvető központi törekvés a levegőminőség javítása, ami elsősorban a nagy kiterjedésű, zsúfolt városokban, és azoknak is elsősorban a belvárosaiban jelent komoly kihívást. Ebben az egész társadalmat érintő kérdésben természetesen kiemelkedő szerep jut a járműgyártóknak, különösen a haszonjárműveket is forgalmazó vállalatoknak. Hiszen az utakon hiába fut kevesebb haszonjármű, mint személyautó, ettől még a környezetre gyakorolt hatásuk nem elhanyagolható. Ennek tudatában törekszik a Ford is arra, hogy a személyautók mellett haszonjárművei is minél tisztább üzemelésűek legyenek.

 -

A londoni rendőrség is részt vesz a hibrid Transit Custom tesztelésében

A Ford már tavaly bejelentette tekintélyes terveit személyautó-kínálata „megtisztítására”, elsősorban egy teljesen új, tisztán elektromos hajtású típuscsalád piacra dobásával. A szándék komolyságát mutatja, hogy az évente nem kevesebb mint 50 ezer példányban készülő, legalább 300 kilométer hatótávolságú új Model E sorozatgyártása a Ford 1,6 milliárd dollárért épülő új üzemében indul, Mexikóban. Még távolabb tekintve, az elkövetkező öt évben összesen 13 új villanymotoros modellt ígér a márka, amely vezető pozícióra törekszik az elektromos autók piacán. Összesen 4,5 milliárd dollárt költ a Ford 2020-ig a villanymotoros modellek fejlesztésére. E törekvés következő lépcsőjeként természetesen a haszonjárművek kínálatában is szükséges a „tisztítókúra”, és az ilyen modellek fejlesztésében, tesztelésében a brit főváros kiváló partnernek bizonyult a Ford számára.

 -

A Ford Transit Custom PHEV várhatóan 2019-től vásárolható meg

Érthető a londoniak tiszta levegő iránti vágya, hiszen csupán egy átlagos hétköznap összesen 13 millió kilométert tesznek meg a haszonjárművek Londonban, 280 ezer fuvar teljesítésével. Ennek háromnegyedét furgonokkal végzik, amelyekből csúcsidőben több mint hétezer szeli át London belvárosát, óránként. Az ősszel forgalomba álló húsz hibridhajtású Transit Custom modellel egy éven át éppen azt vizsgálják majd a szakemberek, hogy milyen eredményre vezetne, ha legalább a furgonok nem szennyeznék a város levegőjét. A Ford Transit Custom PHEV tesztpéldányai ugyanis hatótávnövelő hibridrendszert kapnak, azaz tisztán, kizárólag villanymotorral hajtva is tudnak közlekedni a belvárosi szakaszokon. A belső égésű motor egyrészt az akkumulátorok töltésére szolgál, és jóvoltából a városból kiérve is használható hatótávolsággal rendelkezik a hibrid Transit Custom.

 -

Egyszerű a Transit Custom PHEV üzemeltetési sémája: éjjel töltődik, városban elektromos hajtással üzemel, lakott területen kívül pedig a belső égésű motor segítségével

A Ford Transit Custom PHEV tesztpéldányaiból egyaránt jut a rendőrséghez, csomag- és személyszállító vállalkozáshoz, valamint gázszolgáltatóhoz és fuvarozóvállalathoz. Ezek a hibridhajtású tesztjárművek mindenhol ugyanúgy aktívan részt vesznek a cégek és a rendőrség mindennapi munkájában, életében, mint hagyományos társaik. Valamennyi járművet ellátnak a Ford telematikai rendszerével, hogy adatokat gyűjtsenek az üzemeltetési, gazdaságossági felmérésekhez. Valamint természetesen vizsgálják a járművek környezetre gyakorolt hatását is, az elektromos hajtásból adódó előnyök maximalizálása érdekében. Az Európa kedvenc haszonjárműveit gyártó Ford a Nagy-Britanniában fél évszázada piacvezető Ford Transit hibridhajtású Custom PHEV, azaz külső hálózatról is tölthető modellje sorozatgyártású változatát 2019-ben tervezi piacra dobni.