Ritkán adódik ilyen kis piacon ilyen jelentős esemény! Hazánk nemhogy felkerült a Renault Trucks elektromobilitási térképére, egyből a francia gyártó egyik villamosítási úttörőjévé léptünk elő.
Európában a jellemzően elosztófuvarozásra alkalmazott közép- és nehézkategóriás, 4×2 és 6×2 hajtásképletű fülke-alvázakból évente 65-70 ezret értékesítenek. E nagyságrend ismeretében már nem olyan meglepő, hogy miért a hazai piacon kicsit mostoha sorsú középkategóriában kezdte meg a nagyobb haszonjárművek villamosítását sok gyártó, például a Renault Trucks is. Míg nálunk leginkább csak kommunális vagy levélszállító tenderek kapcsán találkozhatunk ezekkel a járművekkel, addig Nyugat-Európában az elosztófuvarozásban alapvető szerepet játszanak. Éppen ezért a Renault Trucks széles palettával, a legtöbb népszerű alkalmazásra kínál elektromos járművet – már ma. Első fecskeként a 3,1 vagy 3,5 tonna össztömegű Renault Master Z.E. nyitotta meg a sort évekkel ezelőtt. A kishaszonjármű furgon, fülke-alváz vagy fülke-padlóváz kivitelben elérhető, három hosszúságban és két magasságban. A 16 tonna megengedett össztömegű, kéttengelyes Renault D Z.E. mellett a Renault D Wide Z.E elérhető 19 tonnás kéttengelyesként és 26 tonnás háromtengelyes kivitelben is. Ez a két nagyobb típus összesen tucatnál is több tengelytávolságban rendelhető, sőt a háromtengelyes akár alacsonybelépésű fülkével is választható.
A fejlett országokban sokfelé már bevezetett kis károsanyag-kibocsátású zónákra, behajtási tilalmakra és közlekedésterhelési díjakra remek megoldást jelentenek ezek a villanyteherautók. Például a svájci Feldschlösschen sörfőzde folyékony kenyerét 20 darab háromtengelyes D Wide Z.E. teríti az alpesi országban. Barcelona, Firenze, Lyon és Párizs utcáin a hulladékgyűjtést már elektromos Renault Trucks haszonjárművek is végzik. Hazánkkal együtt hét európai ország tartozik a márka kiemelt villamosítási élharcosai közé. Ezek a korai felhasználók kéthetente közvetlenül a franciaországi fejlesztőkkel egyeztetnek a termékek folyamatos továbbfejlesztéséről. Így például az idei év elejétől a WSZL-nél szolgáló Renault D Z.E használata során nyert tapasztalatokat is belevették a járműhöz kidolgozott következő szoftverfrissítésbe.
Már az első jármű megérkezése előtt, tavaly novemberben a Renault Trucks Magyarország vevőszolgálati munkatársai átadták az elektromos haszonjárműveikkel kapcsolatos biztonsági ismereteiket a Katasztrófavédelem oktatóinak – a teherautós cégek közül elsőként! Tőlük a többi tűzoltó is megtanulhatja majd, hogyan azonosítsák be az akkumulátoros járművet, és mit kell tenniük a különböző mentési feladatok során. A márka saját belső előírásai az ilyen járművek kezelése, szerelése kapcsán szigorúbbak a legtöbb ország nemzeti előírásainál. Minden szervizműveletet pontosan szabályoznak annak „komolysága” szerint. Több különböző felelősségi szint kapcsolódik a nagyfeszültségű rendszerhez, mindenki csak a jogosultságának megfelelő eljárásokat végezheti el.
A biztonságot a gyártó nemcsak a járművet használókra, mentőkre vagy szerelőkre terjeszti ki. Az üzemeltetőknek a különböző finanszírozási megoldások és a teljes körű karbantartási szerződések mellett az akkumulátor teljesítményére, kapacitására is garanciát kínálnak. Ezek alapján nem csoda, hogy a kereslet a várakozások szerint csak nőni fog. Nemrég fel is vettek 100 újabb munkatársat a termékek gyártósoraira, az üzem évi néhány ezer villany-teherautó gyártására készül. A Renault Truks központi értékesítési célja az, hogy Europában 2025-re az eladások tíz százalékát már a konnektorról tankolósok tegyék ki. Addigra pedig már az üzemanyagcellás testvéreik is megérkeznek, amely a hosszabb távú feladatokat is kiszolgálják majd. Vagyis tényleg csak az üzemeltetőkön múlik, hogy csatlakoznak-e a fenntarthatóbb fuvarozás világába. A kínálati oldal a Renault Trucks márkánál már felkészült erre!