Hirdetés:

Húsz évvel ezelőtt vezette be a Volvo Trucks az I-Shift automatizált sebességváltót, amely gyökeres változást hozott a teherautó-iparba. Eleinte sokan idegenkedve fogadták, ma viszont már magától értetődő berendezés. Ráadásul szüntelenül fejlődik.

Már az 1980-as években megszületett az igény olyan automatikus kapcsolású sebességváltók iránt, amelyek a hidrodinamikus, bolygóműves automatikus váltókkal ellentétben nem növelik a tüzelőanyag-fogyasztást, illetve nem okoznak teljesítményveszteséget. Aztán a ’90-es években megjelentek itt-ott különféle félig automatizált, illetve a fokozatváltást segítő megoldások, de az igazi áttörést a manuális sebességváltón alapuló, teljes mértékben robotizált Volvo I-Shift hozta meg 2001-ben. Ennél már a járművezetőnek nem kellett tengelykapcsoló-pedállal vagy előválasztással bajlódnia. Egyszerűen csak D-be húzta az ülés jobb oldalához erősített kis joystick-kart, gázt adott és onnantól az intelligens vezérlőelektronika mindent elvégzett helyette, ami a fokozatváltást illeti. Szorosan összedolgozott az elektronikus motorvezérlő egységgel a mindenféle körülmények között optimális működés érdekében, valamint pneumatikus berendezésekkel működtette a tengelykapcsolót és váltotta a fokozatokat. Ugyanakkor a járművezető a joystick-kar gombjaival bármikor átvehette az irányítást, azaz beavatkozhatott manuálisan az I-Shift munkájába.

Sokáig csak a vezetőülés jobb oldalára szerelt joystick-karral lehetett kezelni az I-Shift váltót, de jó pár éve rendelhető a középkonzolról gombokkal vezérelhető kivitel is

Előnyei vitathatatlanok voltak, hiszen számottevő terhet levett a gépjárművezetők válláról, kényelmesebbé és biztonságosabbá tette a vezetést, az ideális váltásokkal csökkentette a tüzelőanyag-fogyasztást, kímélte a tengelykapcsolót, valamint nem növelte érdemlegesen a jármű tömegét. Sőt, még csak megbízhatatlannak sem lehetett mondani, nem okozott különösebben műszaki problémákat vagy jelentős szervizköltségeket. Mégis hosszú évekbe telt, mire sikerült általánosan elfogadtatnia magát a piacon. Sok sofőr idegenkedett attól, hogy egy számítógép uralja a fokozatváltás feladatát helyette. Míg számos üzemeltető csak potenciális hibaforrást látott ebben a váltóban, amelyhez villáskulcs helyett diagnosztikai műszerrel kell nyúlni.

Az I-Shift a manuális sebességváltók automatizált változata, amelynél pneumatikus szerkezetek működtetik a tengelykapcsolót és kapcsolják a fokozatokat, mindezt pedig egy elektronikus vezérlőegység irányítja

Ám az I-Shift idővel minden téren bizonyított, és szépen lassan kiszorította a manuális sebességváltókat. Méghozzá hardverének és szoftverének folyamatos fejlesztései révén az olyan speciális alkalmazásokban is, mint például a nehézvontatók vagy az építőipari járművek. Így ma már az I-Shift szériafelszerelés az FH, az FH16, az FM és az FMX típusban is. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tavaly év végére világszerte már több mint egymillió Volvo teherautót értékesítettek ezzel a váltóval. De ne feledkezzünk meg a Volvo távolsági autóbuszairól sem, amelyek hajtásláncában hosszú évek óta szintén uralkodó szerepet tölt be ez a berendezés!

Az FH típus Euro 3-as, egyszerűen csak állólámpásként emlegetett generációjával mutatkozott be az I-Shift váltó 2001-ben

Mindemellett az I-Shift az egyedülálló innovációival a mai napig meghatározó a piacon. Több mint tíz évvel ezelőtt az elsők között kapott olyan terepezős menetprogramot, amellyel nehéz építő-, illetve bányaipari körülmények között is kiválóan helyt állt. Kettős tengelykapcsolós változata, az I-Shift Dual Clutch úttörőként mutatkozott be a kategóriájában 2014-ben, és azóta sem akadt követője. Két évvel később megjelent az alapváltó kúszófokozatokkal kiegészített modellje, amely akár 325 tonna szerelvényössztömeg esetén is bevethető. További különlegessége, hogy mindössze akár 0,5 kilométer/óra sebességű haladást is lehetővé tesz a tengelykapcsoló csúsztatása nélkül. Míg legutóbb tavaly gyors irányváltó funkcióval látták el, amelynek lényege, hogy a járművezető a fékpedálra lépés nélkül válthat menetirányt. Ez különösen hasznos például építőipari, erdészeti vagy bányaipari felhasználások esetében a jármű kihintáztatásához vagy különösen szűk helyen manőverezéskor. Az I-Shift folyamatos fejlesztése pedig nem áll meg, így a jövőben is fontos szerepet játszik majd a Volvo tehergépkocsikban és autóbuszokban. Ráadásul nemcsak különféle alternatív tüzelőanyagokat használó belső égésű motorokhoz társítva, hanem elektromos hajtásláncok szerves részeként is.