Hirdetés:

Közös érdekünk, hogy mindig mindenki biztonságosan hazaérjen, mégis rengetegszer nem ez vezérli a járművezetőket a közutakon. Tegyünk aktívan az utak békéjéért!

Mesterséges szóösszetétel a címben szereplő kifejezés, az angol traffic (forgalom) és latin pax (béke) elemekből állt össze. Eredetileg egy német cég sebességellenőrzésére kifejlesztett mérőeszköze kapta ezt a nevet, mára pedig fogalommá vált. Megtestesít egy tényezőt, amely gyakorlatilag minden esetben szerepet kap a közúti konfliktusokban. Sokak szerint egyszerű pénzbevételi forrás az államnak, ám valójában ez nem így van! Mert egyrészt a közlekedés résztvevőit csak a büntetés, a szankciók tántoríthatják el a szabályok (adott esetben durva) áthágásától, illetve sajnos sokszor még az sem. Másrészt a nemesebb cél biztosan mindenkinek elfogadható, ez pedig nem más, mint a „békés forgalom” feltételeinek a megteremtése.

Szinte mindenkit érint a téma. A szerencsésebbeket csak úgy, hogy látják, olvassák a szenzációhajhász híradásokat, de mint ahogy az adatokból is látható lesz, a személyes érintettség sokkal nagyobb mint gondolnánk. S az általános helyzet sem valami fényes, ha körbenézünk régiónkban, inkább a sereghajtók vagyunk mutatóinkkal. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy szigorúan szakmai alapon, a balesetek fizikai hátterének megismertetésével dolgozunk majd fel konkrét eseteket, képekkel, ábrákkal, adott esetben animációkkal is értékelve azokat. Abban bízunk, hogy egy általunk ismertetett forgalmi szituáció bemutatása után talán éppen a mi hatásunkra, legalább megfontolja a vezető az éppen aktuális kockázatos lépést.

Látványosan szemlélteti ez az eset, hogy miért született az autóbuszok borulásvédelmi szabványa

A statisztika

Magyarország útjain 2019-ben 16 627 személyi sérüléssel járó baleset történt, alig egy százalékkal kevesebb mint 2018-ban (16 757). A megsérült emberek száma is minimálisan, 21 999-ről 21 596-ra csökkent. Az 530 halálos kimenetelű balesetben 602-en vesztették életüket. A KSH adatai alapján az is jól látszik, hogy nagyobb távlatban visszatekintve 2000-ben még 1200-an, 2010-ben már „csak” 740-en haltak meg. Ha ezeket összehasonlítjuk a legfrissebb adatokkal, az akár bizakodásra is adhatna okot. A 2010-es adat a bázisév, amelyhez kapcsolódva az Európai Unió tagállamai irányelvet fogalmaztak meg: drasztikusan csökkenteni kell a közutakon életüket vesztők számát. Ennek a számnak 2020-ra 50 százalékkal kell(ene) csökkennie, és 2050-ben a nullához kell majd közelítenie. Már csak pár hét van hátra 2020-ból, de a kívánt eredménytől messze vagyunk – még úgy is, hogy ezt torzítják a pandémiás helyzet miatti forgalomcsökkenés hatásai. Jól indultunk, mert 2010ről 2011-re éppen volt egy drasztikus statisztikai javulás. Aztán az elmúlt 8 évben szinte egy tapodtat sem mozdultunk előre. Sőt, a 2011-es 638-as áldozatszámhoz képest voltak még nagyobb számok is! Így a 2010-es 740-es adat fele, a 370 áldozatszám elérése szinte esélytelen. Van egy mérőszám, amivel az országok összehasonlíthatók. Az EUROSTAT által megadott mérőszámok az adott évben a 100 ezer lakosra jutó közlekedési balesetből eredő halálesetek számát mutatják. Adataink 2011 és 2015 viszonyában vannak. Az Uniós átlag 2011-ben 6,86 volt, a 2015-ben regisztrált 5,77-es adat határozott fejlődést mutat, de igen eltérő mértékben az országonkénti megoszlásban. Mi egyértelműen rontottuk a statisztikát a magunk 8,88-as és 8,58-as mutatóinkkal. A hazai számok alakulását látva ma sincs ez másként. Nem vigasztaló, hogy nálunk rosszabbul teljesített Románia, Lettország és Litvánia, ahol 10 fölöttiek az értékek. Példát inkább Svédországról, Írországról, Máltáról kellene vennünk ahol alig három ez a statisztikai adat.

Szakértői szemmel

Boncsér Sándor vagyok, több mint 30 éve igazságügyi műszaki szakértő dolgozom, s nagyon sok súlyos baleset esetében már a baleset helyszínenén megkezdtem a munkát. Több ezer szakvélemény van mögöttem. Az élet úgy hozta, hogy már a szakértői lét előtt az egykori Hungarocamionnál, mint közlekedésbiztonsági szakértő dolgoztam, így haszongépjárművek területén különösen sok tapasztalatot gyűjtöttem. A Rolling Tons tematikája miatt törekszem is majd ezen járműkategóriák felől megközelíteni a kérdést. Ráadásul gyakorló sofőr is vagyok, nemzetközi újságírószervezetek magyar tagjaként gyakran ülök buszok, teherautók, kishaszonjárművek kormánya mögé. Sok furcsasággal és sok még többnagyon is megelőzhető esettel találkoztam. Ezek egy részének bemutatásával, remélhetőleg sok másikat tudunk majd megelőzni, ez ugyanis mindannyiunk közös érdeke!

Előző cikkSportos munkaeszköz
Következő cikkKeleti nyitás
Már az óvodában is törött kisautó lehetett volna a jelem. De oda nem jártam, viszont apám ZISZ teherautójában gyakran imitáltam a vezetést. Közlekedésmérnökként érkeztem a szakmába, a Hungarocamionhoz. Az itt megismert balesetelemzés mitikus világa elcsábított, szakmérnöki diplomával 30 éve igazságügyi műszaki szakértő vagyok. Az utóbbi két évtizedben európai zsűrik tagjaként részt vehetek az év autóbusza, teherautója és kishaszonjárműve kiválasztásában.