Valóságos postásforradalmat eredményezett a francia posta drasztikus lépése, amikor gépjárművekkel látta el a hőségben-hóban napi harminc kilométert caplató munkatársait.
Hazánk is az egyik alapítótagja az 1874-ben megszületett Egyetemes Postaegyesületnek, ám most nem a címzés fontosságáról ejtünk szót, hanem a portálunkon sokkal többször emlegetett emberi tényezőről. Például ma ki az, aki nemtetszését fejezné ki, ha egy céges autót tolnának alá? Ám mégis ezt az érzést váltotta ki a francia postások egy részében, amikor az állam Citroën 2CV Fourgonnette járműveket utalt ki nekik. Ez újabb remek példa arra, hogy a „gépesítés”, az ismert munka megváltozása minden korban kihívást jelentett, alkalmazkodást követelt. Az önvezető járművek egyre közeledő koráig még a fuvarozásban is hatalmas az igény a járművezetők iránt. Ezért is érdekes történelmi anekdotamorzsa a fenti film, főleg a ma a világ minden részét sújtó sofőrhiány ismeretében.
Azért is nehezen érthető az ellenállás, mert a Citroën 2CV, avagy mifelénk ismertebb nevén: Kacsa, igazi legenda. Csak a Fourgonnette kiviteleiből több mint 1,2 millió példány készült, vagyis még a francia gazdaság egyik újraépítőjeként kikiáltott Type H típust is többszörösen lepipálta. A személyszállító Kacsákból pedig ennél is háromszor többet gyártottak. Persze a típust ismerők nyilván tudják, hogy alapvetően a személyautó is haszonjárműnek készült. Ülései könnyen kiszerelhetők, hogy raktérré alakuljon a belseje. Sőt, az egyik fejlesztési követelményt az jelentette, hogy a frissen szántott földön is úgy haladjon, hogy a kosárnyi tojás ne törjön össze.
Citroën Type H: A malacorrú
A típust kizárólag kéthengeres boxermotorral építették, a kis léghűtéses benzinmotoroktól hajmeresztő teljesítményt várni nyilván botorság. Az első években elérhető 375 köbcentiméteres egységet 9, azaz kilenc lóerő jellemezte, míg az 1963-tól kínált 602 köbcentis erőgép is csupán 29 lóerőt tudott kipréselni magából.
Ám a kacsafurgon legfontosabb előnyeit még nem is említettük: Tehermentesítette a használója lábait a napi több tíz kilométer gyaloglástól. Megkímélte vállait a nehéz postástáska cipelésétől. Megvédte frizuráját és/vagy kobakját a tavaszi esőtől, a tűző nyári naptól, az orkánerejű őszi széltől és a téli fagytól is. Ezért talán még vezetni is érdemes megtanulni…
