Hirdetés:

Egyedi hangokat fejlesztettek a Volvo Trucks mérnökei az elektromos teherautóikhoz, értelemszerűen ennek kapcsán is a biztonság jelentette számukra a fő szempontot. Hallgasd meg, hogyan szólnak!

A gyalogosok és kerékpárosok mellett minden más közelben tartózkodó könnyebben észlelheti így az egyébként közel hangtalanul gördülő járműveket. A legalább 56 decibeles figyelmeztető hangok idén július 1-től kötelezőek az Európai Unióban, ha a jármű 20 kilométer/óránál lassabban halad. Ezt a figyelmeztetést oldja meg kellemesen zavaró hangokkal a svéd gyártó. Az akusztikai mérnökök által kifejlesztett csomagban helyet kapó effektek nem hatolnak át a falakon, így például éjszaka nem zavarják a lakók pihenését. Emellett fontos szempont volt az is, hogy a sofőröket se idegesítsék munkájuk közben, ne tegyék semmissé az elektromos hajtáslánc csendességének előnyeit. Az akusztikus riasztórendszer különböző feladatokhoz igazítja hangzását: másképp szól, ha a teherautó gyorsít vagy lassít, ha csak menetkészen várakozik, és tolatáskor is. A sebességgel együtt pedig a hangerő és a frekvencia is változik.