Az ábécé második felének kiállítói is hoztak különlegességeket a hetedik zsámbéki BUSEXPO kiállításra – láthattunk új távolsági autóbuszokat, villanybuszt és több magyar felépítményű járművet is.
Hirdetés:

Május 8-án már hetedik alkalommal sereglett össze a magyar autóbuszos szakma, elsősorban gyártók, importőrök, beszállítók, szolgáltatók és üzemeltetők, a zsámbéki drivingcamp Hungary vezetéstechnikai központ területén. Új és visszatérő kiállítókkal, valamint számos autóbusz-újdonsággal is találkoztunk a rendezvényen, köztük négy teljesen elektromos hajtású busszal is.

 

Beszámolónk első része itt olvasható.

 

Mercedes-Benz

 -

Mercedes-Benz Sprinter 519 CDI Tourist

Tavaly nem sok babér termett a Mercedes-Benz autóbuszoknak a magyar piacon, két Tourismo talált gazdára, azonban az EvoBus Hungária Kft. idén az Inter Traction Electrics Kft.-vel közösen már átadott ötven Conecto szóló és öt Conecto csuklós autóbuszt. Ezenkívül az ITE rendelt harminc alvázat, amelyek leszállítását már megkezdték. Továbbá már forgalomba helyeztek kilenc Mercedes-Benz Tourismo távolsági buszt. Két különböző felszereltségű és kivitelő, a márka előző generációs Sprinter kishaszonjárművére épülő buszváltozatot is megtekinthettek a látogatók a kiállításon. 

 -

Mercedes-Benz Sprinter 519 CDI Business

A drivingcamp Hungary pályáján pedig egész nap rótta a köröket a Berlinből érkezett eCitaro, amelynek bevezetése a magyar piacra az idei év feladata. A 12,14 méter hosszú, 3,4 méter magas, 5,9 méter tengelytávolságú, 19,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű, kétajtós, 30 ülő- és 53 álló-, valamint egy kerekesszékes helyet kínáló buszba tíz, összesen 243 kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátor került, így a hatótávolsága SORT2-teszt alapján 150 kilométer. A 13,44 tonna saját tömegű jármű hajtásáról ZF AVE 130 kerékagymotoros portáltengely gondoskodik 125+125 kilowatt teljesítménnyel, illetve 485+485 newtonméter legnagyobb nyomatékkal. Szintén a ZF terméke a 8,0 tonna teherbírású első tengely és az elektromos rásegítésű kormánymű. Jövő évtől már pantográf-áramszedő is rendelhető az igen egyedi formavilágú, elektromos hajtású eCitaro városi buszokhoz.

 -

Mercedes-Benz eCitaro

Mindkét eddig elkészült prototípusát elhozta a BUSEXPO kiállításra az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft., vagyis a Mercedes-Benz REFORM 500 LE és 501 LE típust, amelyeket korábban már részletesen bemutattunk. Az 500 LE tavaly év végén forgalomba állt Debrecenben, és azóta igen pozitív tapasztalatokkal szolgál úgy a gépkocsivezetők, mint az utasok részéről. A beszállás kicsit lassabb az alacsonybelépésű felépítés miatt, mint az alacsonypadlós modellek esetében, de a jármű a kiváló menetdinamikájával behozza ezt az időt. Mint megtudtuk, a gyártó több hazai, illetve nemzetközi tenderen is indulhat, így az idén meghatározó lépéseket tehet a készre szerelés és a gyártás terén egyaránt.

 -

Mercedes-Benz REFORM 500 LE

Az ITE Kft. idén tavasszal szállított le a Volán Buszpark Kft.-nek határidő előtt ötven Mercedes-Benz Conecto alacsonypadlós szóló autóbuszt, valamint Mercedes-Benz Conecto csuklós buszokat Debrecen városának, amelyeknek a készre szerelését végezte. Idén újabb prototípusok bemutatása is várható például a Sprinter kategóriájában. Ezenkívül a gyártó a közeljövőben az elektromos hajtású járművekre is összpontosít majd. A Mercedes-Benz REFORM 500 LE városi/elővárosi alacsonybelépésű modell 11,99 méter hosszú, 3,28 méter magas és 6,03 méter tengelytávolságú, 35 ülő-, illetve 56 állóhelyet kínál, hajtásláncát pedig Mercedes-Benz OM 936 típusú, 220 kilowattos, azaz 299 lóerős dízelmotor és ZF EcoLife hatfokozatú automatikus sebességváltó alkotja. Az 501 LE elővárosi/helyközi alacsonybelépésű modell hossza 12,49 méter, magassága 3,32 méter, tengelytávolsága 6,53 méter, így 45 ülő- és 40 állóhelyet biztosít, Mercedes-Benz OM 936 típusú dízelmotorja pedig 260 kilowatt, vagyis 354 lóerő teljesítményű, amelyhez ZF EcoLife hatfokozatú automatikus váltó társul.

 -

Mercedes-Benz REFORM 501 LE

Scania

Átlagosan zárta a tavalyi évet a Scania Hungária Kft. autóbuszos üzletága, ugyanis kilenc turistabuszt adott át, főként Scania Irizar i6 modelleket, valamint az ország első Scania Irizar i8-asát. Az idei évre is hasonlók a cég tervei, valamint szeretne a közszolgáltatók tenderein is sikereket elérni. Eddig három Scania Irizar i6-ost állított forgalomba az importőr, és néhány további járműre is kapott már megrendelést. A kiállításra azonban egy Scania Interlink távolsági buszt hozott el a cég. Ez a típus szinte minden feladatra megfelelően specifikálható, hiszen LD, MD és HD magasságban készül. A HD akár nemzetközi különjárati alkalmazásra is ideális, gazdagon felszerelhető, valamint 11 és 15 méter között negyven centiméterenként megválasztható a hosszúsága. Egyébként 13,5 méter hosszig kéttengelyes is lehet, annyira könnyű a felépítménye.

 -

Scania Interlink

A BUSEXPO-n bemutatott Interlink HD modell 14,19 méter hosszú, WC-vel és sofőrhálófülkével is 11,3 köbméteres a csomagtere, utastere pedig 59+1+1 üléssel felszerelt. Amennyiben a hátsó ajtót a hátsó tengelyek mögött és a WC-t a sarokban helyezik el, akkor a csomagtér akár 12 köbméteres is lehet. A kiállított busz 13 literes, 331 kilowattos, azaz 450 lóerős, „csak SCR-es” dízelmotorjához 12 fokozatú, overdrive-os Opticruise automatizált váltó tartozik.

 

Setra

Tavaly év közepén igen jelentős megkeresést kapott az EvoBus Hungária Kft., ugyanis a Volánbusz Zrt. egyik alvállalkozója a King Long buszok lecserélésére száz új Setra S 415 LE Business alacsonybelépésű elővárosi buszt rendelt meg. A járműveket év végéig leszállították, ám idén helyezték forgalomba. Ezenkívül az évente szokásos 8-12 ComfortClass átadása idén is teljesülni látszik, eddig már hat 12, illetve 13 méteres ComfortClass és két TopClass S 531 DT emeletes busz talált gazdára.

 -

Setra ComfortClass S 515 HD

A BUSEXPO-n egy ComfortClass S 515 HD turistabuszt tekinthettek meg a látogatók, részben bőrkárpitozású Voyage Plus ülésekkel, 230 voltos csatlakozókkal, WC-vel, sofőrhálófülkével, már az új légkondicionáló-vezérlőpanellel, Coach Multimedia System szórakoztatórendszerrel, ABA 4 aktív vészfékrendszerrel és Side Guard Assist radaros oldalsó holttérfigyelővel. A 12,3 méter hosszú, 49+1+1 üléses járműbe az OM 470 dízelmotor 315 kilowattos, azaz 428 lóerős változata és PowerShift nyolcfokozatú automatizált váltó került.

 

VDL Bus & Coach

Kelet-közép-európai roadshow-jának egyik állomásaként jelent meg a VDL Bus & Coach egy 12,9 méteres, kéttengelyes, 55+1+1 üléses, már új generációs, 330 kilowattos, azaz 450 lóerős MX-11 motorral, ZF TraXon automatizált váltóval és az eddigieknél hosszabb hídáttétellel ellátott Futura FHD2 bemutatóbusszal.

 -

VDL Futura FHD2

Az új hajtásláncnak köszönhetően átlagosan hat százalékkal csökkent a típus tüzelőanyag-fogyasztása, és ebben a GPS-adatok alapján a domborzathoz előrelátón igazodó hajtásláncvezérlés, a Predictive Powertrain Control (PPC) is szerepet játszik. A roadshow célja jobban megismertetni nemcsak a megújult Futurát, hanem magát a VDL Bus & Coach márkát is az ügyfelekkel. A holland gyártó mostanában elsősorban az elektromos városi buszaival szerepel stabilan a piacon, ám a Futura megújulása is nagyobb érdeklődést generál.

 

Volvo

Komplett autóbuszból csak néhány 9700-ast értékesített tavaly hazánkban a Volvo Buses, azonban a HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt.-nek két év alatt 120 buszalvázat szállított. A honvédségen kívül a rendőrség és a büntetésvégrehajtás is beszerzett Currus Aries buszokat.

 -

Currus Aries

A BUSEXPO-n kiállított példány is a rendőrséghez került. Ez egy Volvo B8R alvázra épített, 235 kilowattos, azaz 320 lóerős D8K motorral hajtott, 40+1 üléses, USB-töltőkkel és egyedi légbefúvókkal is felszerelt távolsági busz, amely erősített vázszerkezetével katonai igénybevételnek is megfelel. Emellett pedig egy új generációs Volvo 9700-as állt, amelyet az importőr most vezet be a magyar piacra. Az Ausztriából érkezett Volvo 9700 Superior bemutatóbusz 13,9 méter hosszú, 3,65 méter magas, háromtengelyes, 57+1+1 üléses. A 338 kilowattos, azaz 460 lóerős, D11-es motorral és Volvo I-Shift automatizált sebességváltóval hajtott távolsági buszt többek között Volvo Dinamikus Kormányzással, dinamikus szintszabályzással, bi-xenonfényszóróval, 37 kilowattos légkondicionálóval, Bosch Professional audio/videorendszerrel, mélynyomóval, tolatássegítő kamerával, a második ajtónál fellépőt figyelő kamerával, navigációs rendszerrel, WC-vel, széffel, hűtőrekesszel, minikonyhával, rejtett LED-es belső világítással és síboxrögzítő szemekkel is felszerelték.

 -

Volvo 9700 Superior

Mivel a Volvo már évek óta nem gyárt csupán dízelmotorral vagy gázmotorral hajtott városi buszokat, hanem csak hibrid, hálózatról tölthető hibrid és tisztán elektromos hajtású modelleket, ezekkel egyelőre nem tud részt venni a legtöbb magyarországi tenderen.

 

ZF

Minden téren fejlődésről számolt be a ZF márka hazai képviseletét ellátó Protruck Kft. A nagytarcsai cég enyhén növekedő árbevétellel zárta a 2018-as évet, ami főként a szervizelési üzletág növekedésének eredménye. Különösen a komplett járművek fogadása iránt növekszenek a piaci igények, ezért a közeli hónapokban kibővítik még két állással a műhelyt.

 -

ZF TraXon

A Protruck Kft. emellett készül az új kihívásokra, amelyet az elektromos hajtás iránti egyre nagyobb elvárások támasztanak. A ZF már régi buszok átalakításához is kínál megoldást, Németországban már működik ez a koncepció. Ennek során 10-15 éves buszokban építenek a dízelüzemű hajtáslánc helyére tisztán elektromos hajtásrendszert, ami lényegesen olcsóbb, mint új elektromos autóbuszokat beszerezni. A Protruck szeretné ezt hazánkban is bevezetni.

 -

ZF EcoLife

A ZF emellett folyamatosan fejleszti a kerékagymotoros és a központi motoros elektromos hajtásláncokat. A CeTrax 300 kilowattos központi villanymotor az EcoLife váltó kihajtásával 29 tonna össztömegig, normál áttételű hátsó tengellyel is alkalmazható. A közepes kivitel a CeTrax mid, míg a kicsi a CeTrax lite. A ZF ezenkívül vezérlést és invertert is kínál a villanymotorokhoz, sőt, ügyféligény esetén akkumulátort is.

 -

Ikarus 180