Német alapokon magyar felépítmény. Jól hangzik, ugye? Elkészült az első busz az ország harmadik legnagyobb területű településén.
Hirdetés:

Cívisvárosunk is feliratkozott a nemzetközi buszgyártás térképére. December 14-én bemutatták az ITK Holding Zrt. és leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. új buszának első példányát. A vállalat a Mercedes-Benztől vásárolja a teljes gépészettel ellátott OC 500 LE alvázat, amelyre a 12 méter hosszú, háromajtós és alacsonybelépésű, REFORM 500 LE névre keresztelt városi buszok épülnek. A járművekben Euro VI-os besorolású, 299 lóerő maximális teljesítményű dízelmotorok dolgoznak.

 -

A REFORM egy mozaikszó. A Revolution, Evolution, Force/Faith, Optimum/Oppurtunity, Reaction és Motion/Mobility szavak kezdőbetűiből alakították ki

Az első futómű merevtengelyes, két-két légrugóval és 7100 kilogramm legnagyobb terhelhetőséggel. Hátul szintén merev hídtest található négy-négy légrugóval. A térdeplés mértéke a jobb oldal felé hetven milliméter. Az automatikus visszaemelés pedig az utolsó ajtózárással aktiválódik. A kerekekre 275/70 R 22,5 méretű Continental abroncsokat szereltek.

 -

Blokkolásgátlóval és elektronikus menetstabilizálóval is felszerelik az új buszokat. A sebességváltó ZF EcoLife AP 6 R típusú, beépített retarderrel, azaz intarderrel

A felépítmény burkolata kompozit és alumínium elemekből áll. Az ajtók elektromos működtetésűek, rácsukásgátlással is felvértezve. Baj esetén viszont az ajtók mechanikusan nyithatók kívülről és belülről egyaránt. A városi busz ajtóképlete 2-2-1, az elővárosi modellé 1-2-0, míg a helyközi változaté 1-1-0. A városi modellen összesen 91 fő utazhat, ebből 35 az ülő- és 56 az állóhely. Az utastér korszerűségére sem nem lehet panasz. Az utasok tájékoztatásáról a 29 col képátlójú kombinált fedélzeti képernyő gondoskodik, a megállóhelyek valós idejű kijelzésével, ráadásul az üzemeltetők részéről örömteli, hogy ez egyben digitális reklámfelületként is működhet. Ám a komfortot és a biztonságot szolgáló berendezések sora még nem ér itt véget. Kettős vezérelhetőségű kihangosítórendszer és holttérmentes biztonsági fedélzeti kamerarendszer is helyet kapott a buszon, ahogy a fedélzeti USB-töltőkről sem feledkeztek meg a tervezők. Megoldották az internetelérést wifivel, sőt, elektronikus jegyrendszerrel kompatibilis kivitelben is megrendelhető a REFORM 500 LE. Talán mondanunk sem kell, hogy az utastér légkondicionált, és a mozgásukban korlátozott utasok feljutását rámpa segíti.

 -

A kerekesszékes helyet menetiránynak háttal, oldaltámasszal, kétpontos biztonsági övvel alakították ki. A leszállásjelző nyomógomb visszajelzi, ha aktiválták, ami nagy segítség zsúfolt busz esetén

Persze az üzemeltetőkre és a járművezetőkre is kellőképpen gondoltak a tervezés során, ezért helyet kapott egy távoli fedélzeti diagnosztikai és járműellenőrző rendszer, amely rengeteg funkcióval segít a mindennapi közlekedés során. A gépkocsivezető légrugós, kifordítható és szellőztethető vezetőülésben foglalhat helyet, kényelmét pedig az utastértől független légkondicionálás is fokozza.

 -

A csillagos márkával kötött megállapodás alapján a buszokon ott díszeleghet a Mercedes-Benz emblémája, hiszen a magyar fél mindenben megfelelt a Daimler előírásainak

A jármű bemutatója mellett felavatták a gyárat is, amely hivatalosan oktatási-fejlesztési központként és kísérleti üzemként is működik, ahol a szakemberek képzése is folyik. A gyártás tavasszal indul, a fejlesztések első fázisa 250–300 új munkahelyet teremt. Később egy újabb fejlesztési és beruházási fázissal már 800 új munkahely jön létre, 150 ezer négyzetméteren.

 -

Vajon melyik városokban jelenik majd meg elsők között a forgalomban ez a busz?

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy terveik szerint három műszakban évi 300 busz készülhet az első fázisban, később pedig évente ezer busz gyártása a céljuk. A közel 22 milliárd forintos beruházás pedig tartalmazza a járműfejlesztés költségeit is. Továbbá elárulta, hogy a Mercedes-Benz REFORM 500 LE egy tizenkét típusból álló termékcsalád első példánya. A közeljövőben tehát további változatok gyártását szeretnék elkezdeni Hajdú-Bihar megye székhelyén, köztük nagy hangsúlyt fektetnek majd az elektromos hajtású gépjárművek fejlesztésére is. A már bemutatott városi mellett elővárosi és helyközi modell, közepes padlómagasságú, két-, illetve háromtengelyes városközi típus, háromtengelyes turistabusz, és 8–12 méteres elektromos városi autóbusz várható. Emellett 9–21 személyes, Sprinteren alapuló – dízel- és villanymotorral egyaránt elérhető – minibusz, kilencszemélyes, a Viano típusra épülő mikrobusz szintén dízel- és villanymotorral, illetve iskolabusz, valamint egyéb elektromos járművek szerepelnek még a gyártó hosszabb távú tervei között.

 -

A 2016-os statisztikák alapján 18 482 autóbusz fut a magyar utakon. 2015-ben csupán 1623 közúti autóbuszt helyeztek forgalomba. Ahhoz, hogy az átlagosan 14,11 éves buszállomány átlagéletkora fiatalodjon, jelentős megújulás szükséges

A Mercedes-Benz REFORM 500 LE fontosabb műszaki adatai
ModellVárosi/elővárosiHelyközi
Legnagyobb teljesítmény (kW (LE)):220 (299)260 (354)
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm):12001400
Hosszúság/szélesség/magasság (mm):11 990/2250/307012 490/2250/3070
Tengelytáv (mm):60306530
Nyomtáv elöl (mm):2103
Nyomtáv hátul (mm):1802
Belépőmagasság (mm):340380
Közlekedőfolyosó minimális szélessége (mm):510
Belmagasság a közlekedőfolyosón (mm):2618–2037
Saját tömeg (kg):11 30011 650
Legnagyobb megengedett össztömeg (kg):17 80018 600
Ülőhelyek száma (fő):35/3745
Állóhelyek száma (fő):56/5425
Szállítható személyek száma (fő):91/9170