Mit tud egy bő húszmillió forintos Ford pickup? Doug DeMuro igyekszik választ adni erre a kérdésre, a maga sajátos stílusában.
Hirdetés:

Doug DeMuro kipróbált már néhány több tízmillió forintos járművet, mégis elsősorban a Ford F-250 Platinum pickup ára ragadta meg figyelmét az alábbi videóban. (Pedig akad már drágább is, a nemrég bemutatott Limited „személyében”.) A nettó bő húszmillió forintba kerülő tesztautó másik érdekessége a mérete. Európában szinte ismeretlenek a tengerentúlon teljes méretű platós kishaszonjárművek (full size truck) kategóriájába sorolt pickupok, amilyen a Ford F-250. A méretre utaló elnevezés jogosságát mutatja, hogy a felénk kapható „nagy” pickupok bő öt méter hosszúak, míg az alábbi teszt főszereplője közel hétméteres. Duplafülkés kialakítása a külső mérethez illő tágas utasteret és luxusautós kényelmet kínál. Masszíroznak az ülések, motorosan mozgatható a fülke hátsó kis ablaka éppúgy, mint a külső tükrök pozíciója – arra az esetre, ha még e jókora pickupnál is szélesebb vontatmányt akasztanak a vonóhorogra. Szintén praktikus extra a kapaszkodóval kiegészített fellépő a platóhoz, és megannyi egyéb apróság. Megéri tehát az árát a bő húszmillió forintos pickup? Kiderül az alábbi videóból.