Kezdjük egy találós kérdéssel a cikket: mi az, ami elég erős ahhoz, hogy keményen dolgozzunk vele, ugyanakkor sok tekintetben egy prémiumjármű benyomását és érzetét kelti? Igen-igen, ez bizony az Amarok, a Volkswagen már-már luxusruhába bújtatott munkaeszköze, amely olyan ínyencségeket kínál többek között, mint a V6-os motorok. Korábban már megírtuk, milyen ráncfelvarráson esett át a jármű és részletesen beszámoltunk a műszaki háttérről is egy menetpróba során szerzett tapasztalatainkra alapozva, ezért most csak a szeptemberben bemutatkozott újdonságokra koncentrálunk.
Koncepcióautóként mutatkozott be az Amarok Aventura Exclusive modell kurkumasárga fényezésű verziója
A két újdonság közül az Amarok Aventura Exclusive egyelőre koncepcióautó formájában álldogált a csarnokban. A Volkswagen szerint ez az autó mutatja meg leginkább a német gyártóóriás elképzeléseit a jövő pickupjairól. A nyolcfokozatú automatikus váltó és az állandó összkerékhajtás mellett 258 lóerő dolgozik, amely biztosítja a gyorsuláshoz és a vontatáshoz bőven elegendő teljesítményt. A koncepció látványos külsőt kapott, elegendő a színét a nevében hordozó, kurkumasárga, azaz „Turmeric Yellow Metall” fényezésére, a 19 colos keréktárcsákra, a plató felett elhelyezkedő, funkció nélküli díszrúdra és a számtalan krómozott kiegészítőre tekinteni. Nem maradhattak ki olyan műszakilag fontos dolgok sem az autóból, mint a parkolást segítő ParkPilot rendszer és a hátsó kamera. Nem a dolgos hétköznapokra, valamint a terepes munkavégzésre való a sárga díszítőelemeket tartalmazó fekete bőrbelső sem.
A másik új modell, az Amarok Dark Label az Amarok Comfortline felszereltségre épülő, jövő tavasztól kapható, limitált darabszámban elérhető változat. A mattfekete külsőt sötét kiegészítők teszik teljessé, a 18 colos keréktárcsa is a jármű színével harmonizál. A Volkswagen szerint ez a jármű azok számára ideális, akik nyitottak a divatos újdonságokra, ugyanakkor nem akarják feláldozni a terepjáró gépkocsik által biztosított előnyöket. A pickup két V6-os motorral rendelhető. A kisebbik verzió 163 lóerős TDI motorjához egy hatfokozatú manuális sebességváltó társul. A jármű hátsókerék-hajtású lehet, illetve rendlehető összkerékhajtással is. A nagyobb, 204 lóerős TDI erőforrás is hatfokozatú kézi váltót kapott, amelyhez kérhető 4MOTION összkerékhajtás, illetve elérhető nyolcfokozatú automatikus váltóval és állandó összkerékhajtással is. És mindezért mennyit kell fizetni? A németországi árak 33 714 eurótól, azaz nagyjából 10,1 millió forinttól indulnak. Természetesen mindegyik változat teljesíti az Euro 6 norma előírásait.
A német gyártó közleménye szerint az 5,25 méter hosszú és 2,23 méter széles jármű mindenben megfelel egy pickuppal szemben támasztott elvárásnak, a platón például kényelmesen elfér egy szabványos Euro-raklap, míg hasznos teherbírása egy tonna feletti, bizonyos modellek vontatási kapacitása eléri a 3,5 tonnát.
Most láthatta először a közönség a fekete tetőburkolatot, amelynek színe összhangban áll a belsőtér színvilágával