Gazdaságosan üzemeltethető, valamint sokoldalúan konfigurálható és bevethető – az új MAN Lion’s Coach típussal kifejezetten a távolsági vonaljáratok üzemeltetőit célozza az MAN.
Hirdetés:

Döbbenetes robbanást élt meg a távolsági autóbuszok piaca Németországban az elmúlt években, ugyanis a szövetségi köztársaság 2013 elején liberalizálta a távolsági autóbuszok piacát. A rendkívül drága infrastruktúrájú kötöttpályás járműveket védő korábbi szabályozás enyhítése óta immár könnyen és gyorsan indíthatnak új buszjáratokat távolsági viszonylatokon – 50 kilométert vagy egy órát meghaladó utazások esetén. Nagyon jól mutatja, hogy szükséges lépést jelentett ez, hiszen mára összesen majdnem 300 különböző járatot kínálnak a szolgáltatók! Míg 2012-ben hárommillióan utaztak távolsági autóbusszal, addig tavaly már 24 millióan vettek igénybe autóbuszt. Míg a liberalizáció előtt mindössze 2,2 százalékon állt a távolsági autóbuszok aránya a vasúttal szemben, addig tavalyra ez közel 15 százalékra nőtt. E járatokon gazdaságosan üzemeltethető és lehetőleg nagy befogadóképességű járműveket szükségesek.

 -

Az új munkahely nagyobb befogadóképességű és jobban kihasználható tárolókat kínál

Ezért az új MAN Lion’s Coach 20 százalékkal kedvezőbb légellenállási együtthatóval büszkélkedhet, ami segít csökkenteni a tüzelőanyag-fogyasztást. A karosszéria másik jelentős fejlesztése, hogy több részre tagolták, így kis sérülések esetén könnyebb és olcsóbb az egyes elemek cseréje. Természetesen a generációváltás apropóját itt is az ENSZ-EGB 66.02. sz. rendelet ősszel életbe lépő borulásvédelmi szabványai adták, ennek megfelelően az új formaterv mögött nagy szilárdságú acélokból álló szerkezet lapul, amelynek bukókereteit szabadalmaztatott cső a csőben építésmóddal készítették.

A típus 12,1, 13,36 és 13,9 méter hosszú két- és háromtengelyesként debütál. Nem véletlen, hogy az előzetesben háromtengelyes, liftes kivitelt mutattak meg a nagyközönségnek, ez is megerősíteni látszik a fenti elméletet. Ahogyan az is, hogy év végén érkezik a 13,09 méteres kéttengelyes. Ez a rövidebb testvérénél hat ülőhellyel többet és akár 19,5 tonna megengedett össztömeget kínál. A kifejezetten gazdaságos kivitel esetében az opcionális kerekesszéklift az első tengely fölé kerül, ezzel tehermentesíti a hátsó tengelyt és nem csökkenti a csomagteret.

 -

Változattól függően 53–63 fő utazhat a háromcsillagos kivitelekkel. A csomagtér befogadóképessége a különböző variánsok esetében 11,7–14,3 köbméter

Az utastérben többek között világosabb színek és új szervizpanelek várják az utasokat, és a modern idők elvárásainak megfelelően kívánságra minden ülőhelyhez kiépíthető USB-csatlakozó. Szintén a kor trendjéhez igazodik, hogy opcionálisak a teljes egészében LED-technikájú fényszórók, amelyek a halogénizzóknál körülbelül 50 százalékkal nagyobb fényerőt produkálnak, valamint szélesebb és hosszabb fénykévét biztosítanak. A hátsó lámpatestekben már a szériafelszereltség esetén is hatékony LED-technikájú fényforrások dolgoznak. Az új D26 motor minden változata a korábbinál 20 lóerővel erősebb, és 200 newtonméterrel nagyobb forgatónyomatékot nyújt. Hosszú hídáttétel szolgálja a gazdaságosságot, a biztonságos lassulásért pedig nagyobb teljesítményű szekunder retardert és elektronikus vezérlésű motorféket építenek be. Az új MAN TipMatic automatizált váltó 460 lóerőtől fölfelé széria, ez új elindulási és fokozatváltási stratégiát vonultat fel. A SmartShifting vezérlés az aktuális körülményeknek megfelelően egyensúlyozza az egyes váltásokat a gazdaságosság és a kényelem néha egymásnak ellent mondó szempontjai között. Másik új képessége az Idle Speed Driving, amely egy araszoló funkció: segítségével a gázpedál működtetése nélkül alapjárati fordulaton zárt tengelykapcsolóval egyenletes sebességgel haladhat a jármű lépésben haladó forgalom esetén. Természetesen nem hiányoznak a márka ismert gazdaságossági és biztonsági rendszerei sem a kelléktárból: az a széria- és opcionális felszerelések listáján megtaláljuk az MAN EfficientCruise domborzatkövető sebességszabályozót, az EfficientRoll vitorlázó funkciót, az MAN Attention Guard éberségfigyelőt és a sávtartót is.

 -

A csomagterek és a motortér esetében kisebb tömegű fedelek növelik a kezelési komfortot, hátul például 15 kilogramm a megtakarítás

Az új MAN Lion’s Coach valójában csak ősszel mutatkozik majd be a Busworld Kortrijk kiállításon, így továbbra is szűkös a rendelkezésre álló információmennyiség. Aki szeretne jobb képet kapni az újdonságról, az olvassa el előző előzetesünket a típusról. Esetleg mélyedjen el a NEOPLAN Tourliner kapcsán felmutatott irodalomban, ugyanis a két típus igen közeli rokona egymásnak. Ne is lepődjünk meg ezek után, hogy az újdonságok és jellemzők felsorolása is sok hasonlóságot vonultat fel.