Egészen pontosan Robby Gordon, az egykori IndyCar-, NASCAR- és Baja-versenyző fejéből pattant ki az az igazán őrült ötlet, hogy a terepralira szánt gépekkel az aszfaltos pályákon versenyezzenek. Az első ötletmorzsa felbukkanását tettek követték, és hét nappal később máris elkészült az első prototípus. Szóval nemcsak az ötlet bizonyult őrültnek, hanem a tempó is, amellyel életet leheltek a Stadium SUPER Trucks sorozatba.
Az IndyCar és az ausztrál Supercars legnépszerűbb helyszínein rendezik betétfutamként a SUPER Trucks versenyeket
Gordon kalandos NASCAR-pályafutása során saját csapatot is alapított, ám az végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 2012-es szezon végén eladta hát az alakulatot, ami azért sajnálatos, mert így eltűnt a Cup szériából az utolsó olyan csapat, ahol a tulajdonos egyben versenyző is. Viszont öröm az ürömben, hogy ebből kifolyólag megszülethetett a Stadium SUPER Trucks, amelyhez Gordon 21 versenyautót épített. Külön érdekesség, hogy mindegyiknek ő a tulajdonosa és egyik sem eladó. Versenyenként 25 ezer dollárért bérelhető tőle, vagy az egész szezonra 225 ezer dollárért. Ez egyébként aprópénznek számít a motorsportban, ugyanis ha megnézünk egy IndyCar-csapatot, akkor ott egy autó éves költsége minimum hatmillió dollár, ám a legnagyobb csapatok 10 és 20 millió dollár között költenek.
Némelyik helyszínen a ralikrossz futamokhoz hasonlóan, vegyes burkolatú a pálya
Nézzük mit kap ennyi pénzért, aki leteszi Gordon elé az összeget! A versenyautó maga igazából egy acél csőváz, amelybe a Chevrolet 600 lóerős, V8-as motorját építik és mindezt a pickupokra emlékeztető könnyű karosszéria takarja. Az autó össztömege 1315 kilogramm, a tömegközéppontja pedig szokatlanul magasan található, a rugóútjai pedig elképesztően nagyok. Különleges látvány, ahogy a Toyo terepjárásra fejlesztett gumiabroncsain félelmetesen billegve száguldanak a többnyire ideiglenesen kialakított utcai pályák aszfaltján. A fentebb említett pénzösszegben egyébként az autón kívül benne foglaltatik a szállítás a versenyhétvégékre, a tüzelőanyag, a gumiabroncsok és az esetleges javítási költségek, ha valaki összetöri.
Ausztrália és az USA mellett idén már Kína is szerepel a versenynaptárban
Igen ám, de a show nem csak abból áll, hogy simán körözgetnek a monstrumokkal. A pályákra kihelyeznek ugratókat is! A három méter széles, kicsit több mint öt méter hosszú, illetve kis híján egy méter magas építményeken 130 kilométer/óra sebességgel hajtanak át a versenypickupok, ami látványos ugratásokat eredményez. Nem ritka, hogy a levegőben látható az előzés! A széria néhány év alatt óriási népszerűségre tett szert, hiszen pontosan azt nyújtja, amire felgyorsult világunkban az átlagnézők vágynak. Pörgős, látványos, rövid, ám annál eszementebb versenyek, bonyolult szabályok nélkül. A futamokat negyed óra alatt teljesítik, lélegzetelállító látványt nyújtva. Gondosan ügyelnek rá, hogy ne szakadjon nagyon szét a mezőny, ha kell, teljes körös sárga zászlóval összerántják őket, hogy elölről kezdődjön az adok-kapok. A széria hivatalos YouTube-csatornáján szerencsére megnézhető az összes verseny. Minket beszippantott, mindenkinek ajánljuk, hogy nézze meg az alábbi videót, amelyben az idei szezonnyitó első futama látható a floridai St. Petersburg utcáin!
