Sokszínű és gazdag választékkal találkozhattak az autóbuszok iránt érdeklődők is az őszi IAA haszonjármű-kiállításon! Szinte minden márka standján egyöntetűen igazolódott az a trend, hogy egyre inkább az alternatív hajtásmódok kerülnek előtérbe.
Hirdetés:

Cikksorozatunk előző részében az IAA „legkisebbjei” kerültek terítékre, most pedig az autóbuszok iránt érdeklődőknek kedveskedünk.

Hazánkban is egyre többször lehet hallani a kínai BYD buszgyártóról, ugyanis tavaly októberben bejelentették, hogy Komáromban elektromos buszokat gyártó üzemet építenek 6,2 milliárd forintos beruházással. Termékinnovációban pedig nincs hiány a BYD-nél, például az IAA-n bemutatták a világ első teljesen elektromos turistabuszát. Persze nem ezer kilométer hatótávolságú járműre kell gondolni, hanem városnéző kivitelre, ám városi forgalomban így is 140-200 kilométert tehet meg egy feltöltéssel az akár 51 ülőhelyes, 12 méteres modell. Rendeltetésének megfelelően a csomagtere csupán négy köbméteres. A feltöltése 2×40 watt teljesítménnyel három óra. Emellett pedig egy 12 méteres ebus városi busz állt, amelyből már Londonban és az amszterdami Schiphol repülőtéren is méretes flotta üzemel. A kilencvenfős jármű hatótávolsága 260 kilométer az európai szabványos mérési ciklus szerint, feltöltési ideje négy-öt óra, hajtásáról pedig két 90 vagy 150 kilowattos villanymotor gondoskodik. A kínai gyártó egyébként már több mint tízezer példányt épített ebből a típusból, amelyek már 200 millió kilométert futottak, 200 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását megtakarítva. A járművek vasfoszfát technológiájú akkumulátorokat használnak. A kínálatban egyébként 8 és 18 méter közötti buszok szerepelnek, emeletes kivitelben is.

 -

A BYD 12 méteres elektromos városi buszának hatótávolsága 260 kilométer

Habár a GAZ cégcsoport standján csak egyetlen nagy autóbusz állt, a legnagyobb orosz haszonjármű-gyártó palettáján a minibuszokon kívül városi, elővárosi, városközi és turistabuszok is szerepelnek a PAZ, a LIAZ, a KAVZ és a GAZ márkák révén. Így a GAZ részesedése körülbelül nyolcvan százalék a teljes orosz buszpiacon, egyedül Moszkvának több mint ötezer buszt szállított le 2010 óta. A kiállított 9,5 méteres, alacsonypadlós modell 75 férőhelyes, ebből 18 ülőhely. Hajtásáról négyhengeres, 210 lóerős YMZ dízelmotor gondoskodik, amelyhez automatikus sebességváltót társítottak. A nemzetközi ergonómiai szabványoknak megfelelően kialakított utasterű, illetve vezetőállású jármű térdeplő funkciót és mechanikus rámpát is kínál, valamint kamerás megfigyelőrendszerrel és tűzoltórendszerrel is felszerelhető.

 -

A GAZ 9,5 méteres, alacsonypadlós városi busza 75 férőhelyes

Átfogó keresztmetszetet adott kínálatáról a százéves Isuzu főként midibuszokat gyártó török leányvállalata. A 7,5 méteres, alacsonypadlós NovoCiti városi midi akár 21 ülő- és 33 állóhelyet is nyújthat, a hátsó ajtónál pedig rámpa helyezhető el. Hajtásáról Euro 6-os, négyhengeres, 5,2 literes, 190 lóerős Isuzu dízelmotor, illetve hatfokozatú, kézi Isuzu sebességváltó gondoskodik. A gyártó azonban nemcsak midiket készít, hanem 12 méteres városi autóbuszt is. A 22,5 colos abroncsokon gördülő Citiport saját tömege kevesebb mint 11 tonna, utaskapacitása pedig 103 fő is lehet. A hátuljában elhelyezett, Euro 6-os, 6,7 literes, 280 lóerős Cummins dízelmotorjához ZF hatfokozatú, automatikus sebességváltó kapcsolódik. A Visigo pedig a turistabuszok kategóriáját képviseli, a 9,5 méteres modell akár 35+1+1 ülőhelyet is kínálhat, csomagterének térfogata 5,5 köbméter. Az Euro 6-os, 6,7 literes, 248 lóerős Cummins dízelmotorjához ZF hatfokozatú kézi sebességváltó társul.

Az IAA-n állította ki először a nagyközönség előtt az IVECO BUS a vadonatúj Evadys típust, amelyet már részletesen bemutattunk. A Crossway és a Magelys közé pozícionált busz többek között sokoldalúságával és termelékenységével tűnik ki, így gazdaságos mindenesként üzemeltethető. Az Evadys mellett a 2016-os Év Autóbusza díjjal kitüntetett Magelys zászlóshajó állt a standon, méghozzá All Blacks kivitelben. A típushoz immár kerekesszék-emelő is rendelhető. Tovább az IAA-n is megerősítette az olasz gyártó, hogy Németország legnagyobb buszüzemeltetője, a DB Regio Bus ismét az IVECO BUS márkát választotta, így 2018-ra már ezer Crossway szerepel majd a flottájában. Az aláírt megállapodás értelmében évente 150-200 Crossway, illetve Crossway Low Entry modellt szállít majd az IVECO BUS a Deutsche Bahn buszüzemeltető cégének. A német társaság elsősorban a kedvező teljes birtoklási költség és a megbízhatóság miatt tart ki a Crossway mellett, amiben a kipufogógáz-visszavezetés (EGR) nélküli HI-SCR technológiának is nagy szerepe van.

 -

A 2016-os Év Autóbusza díjjal kitüntetett IVECO Magelys All Blacks kivitelben díszelgett a standon

Az ötvenéves fennállását tavaly ünneplő Karsan öt városi busszal képviseltette magát az IAA-n. A figyelem középpontjában a tisztán elektromos hajtású Jest midibusz állt, amelynek 165 kilométeres hatótávja igény esetén egy belső égésű motorral 300 kilométerre is kibővíthető. Az alacsonypadlós járműbe kerekesszékes utasok is beszállhatnak. A Jest típus dízelmotoros változata pedig Euro 6-os kivitelben is bemutatkozott Hannoverben. A 8,2 méter hosszú, alacsonypadlós Atak szintén készül már Euro 6-os motorral, amelyhez kézi, automatizált és automatikus sebességváltó is választható, legnagyobb utaskapacitása 58 fő. A nyolc méter hosszú városközi Star 31 főt, illetve 4,3 köbméternyi poggyászt is szállíthat. A Citymood a kiállított 12 méteres változaton kívül 10,6 és 18 méteres modellként is készül, motorjai az FPT-től érkeznek, így kipufogógáz-visszavezetés (EGR) nélkül teljesítik az Euro 6 normát.

 -

Az MAN a Lion’s City csuklós busz teljesen elektromos hajtású változatának prototípusát is kiállította

Az MAN és a NEOPLAN autóbuszok Hannoverben kiállított újdonságait. A tíz buszt felvonultató standon a tisztán elektromos hajtású MAN Lion’s City csuklós busz állt a figyelem középpontjában, amely egyelőre tanulmányjárműként egy pantográfos gyorstöltőrendszert is bemutatott. Sőt, nemcsak a töltőrendszerek, hanem az energiatároló egységek terén is nagymértékben moduláris a koncepció, így az adott üzemeltetési igényekre optimalizálható. Ezt fejezi ki az MAN-nél az eModularity koncepció. A villanybuszok sorozatgyártása 2019 végétől várható. Az oroszlános gyártó persze már ma is számos hatékony alternatívát kínál, mint például az Európa-szerte igen népszerű Lion’s City CNG, a dízelmotorok pedig hidrogénezett növényi olajjal (HVO) is működtethetők, továbbá a már bizonyított Lion’s City Hybrid is gyarapítja a választékot. A szabadtéri területen egyébként egy Lion’s City Low-Entry CNG, azaz sűrített földgázzal hajtott, alacsonybelépésű modellt és egy 23 méteres pótkocsis buszt is megtekinthettek az érdeklődők. A NEOPLAN oldalán az új Tourliner az IAA-n ünnepelte világpremierjét. Ez az igazi mindenes négyféle hosszúságban készül, az új, 420 lóerős D 2676 LOH dízelmotorral, 12 fokozatú TipMatic automatizált sebességváltóval és a márkánál elérhető összes vezetéstámogató rendszerrel, beleértve a domborzathoz előrelátóan igazodó MAN EfficientCruise hajtásláncvezérlést is. Ahogyan a Tourliner, úgy az MAN Lion’s Coach is rendelhető kerekesszék-emelővel, a NEOPLAN Skyliner emeletes busz pedig kihajtható rámpával. Szintén fontos újdonságként jelent meg az IAA-n a kéttengelyes MAN Lion’s Intercity C, amely 13,25 méter hosszúságával 63 utasülést kínál. Míg a kiállított NEOPLAN Cityliner a különleges egyéni igények kielégítését szolgáló MAN Bus Modification Centre munkáját népszerűsítette, mégpedig színes LED-es belső hangulatvilágítással, ezerwattos hangrendszerrel, konyhával, motorosan felhajtható asztalokkal, üveg panorámatetővel és hátul klubsarokkal. A standra látogatók az új Multi Media Coach Advanced információs és szórakoztató rendszerrel is megismerkedhettek.

 -

A Setra S 418 LE business 14,64 méteres, háromtengelyes, alacsonybelépésű busz akár száz férőhelyet is kínálhat

Ismét bőségesen szolgált újdonságokkal az IAA-n a Daimler Buses két márkája, a Mercedes-Benz és a Setra. A Daimler AG óriási standjának autóbuszos területén a Mercedes-Benz Future Bus városi tanulmánybusz állt a legnagyobb reflektorfényben. Ezt a minden ízében izgalmas és innovatív járművet egy külön cikkünkben részletesen is bemutatjuk. A sorozatgyártású buszokat illetően lényeges előrelépés, hogy alaposan továbbfejlesztették a soros, hathengeres, 10,7 literes OM 470 dízelmotort, amely a Mercedes-Benz és a Setra buszok egyik legelterjedtebb erőforrása, a csuklós Citarótól a turistabuszokig számos modellben szerepel. Többek között megnövelték a befecskendezési nyomást és a sűrítési arányt, valamint áttervezték a befecskendezőket és az égésteret, így átlagosan 2-2,5 százalékkal csökkent a tüzelőanyag-fogyasztása. Sőt, a csúcsváltozat immár 456 lóerő teljesítményt és 2200 newtonméter legnagyobb nyomatékot nyújt. Ezenkívül az OM 936, az OM 470 és az OM 471 motor is üzemeltethető különféle alternatív tüzelőanyagokkal (HVO, BTL, GTL, CTL). A standon nagy érdeklődés övezte az új Mercedes-Benz Citaro NGT modellt is. A Sprinter minibuszok esetében pedig a belépőmotorok teljesítménye 114, illetve 143 lóerőre nőtt, valamint a legnagyobb össztömeg 5,5 tonnára bővült, ami 150 kilogrammal növelte a hasznos terhelhetőséget. A Sprinter City 65 modellben kerekesszékes helyet alakítottak ki, az új retardere pedig 15 százalékkal kisebb tömegű. Míg a padló sínes ülésrögzítő rendszerében kompozit anyagok használatával 35 kilogrammot faragtak le a tömegből. A Mercedes-Benz és Setra távolsági buszok egyik fontos újdonsága a gyári extrafelszerelésként rendelhető Coach MediaRouter, amely nagysebességű internetkapcsolatot biztosít az utasoknak, akik egyébként saját eszközeikkel a busz médiatárjában található tartalmakhoz, például tévésorozatok aktuális epizódjaihoz is hozzáférhetnek. Sőt, az idegenvezető ezen a routeren keresztül megoszthatja az utazás során készült fotókat és videókat az utasokkal, de még számos lehetőség rejlik ebben a technológiában. Továbbá az ülések kárpitanyagai között megjelent a kompozit bőr, amelynek nagy előnye, hogy lélegzik, azaz kevésbé izzasztó, mint a természetes bőr, az ülések pedig állítható magasságú fejtámlával is rendelhetők. Az IAA-n ünnepelte tizedik születésnapját a Tourismo, amelyből több mint kétezer példány talált már gazdára, valamint a kiállítás során adtát át a tízezredik Intouro buszt. A típus némi ráncfelvarrást is kapott, hátul a motortérfedélről eltüntették a bal oldali hűtőrácsot. A Setra TopClass 500 pedig már 1+1-es üléselrendezéssel is rendelhető, ülései befordíthatók, szélesebb kartámaszokat, rakodórekeszeket és italtartókat kínálnak, az ülőhelyekhez pedig asztalkák, csatlakozók és lábtérvilágítás is tartozik. A Setra másik fontos újdonsága az S 418 LE business modell volt a standon. A menetrend szerinti járatokhoz kialakított, 14,64 méteres, háromtengelyes, alacsonybelépésű busz akár száz férőhelyet is nyújthat, amelyből akár 63 ülőhely is lehet.

 -

A Scania Citywide LE alacsonybelépésű, 12 méteres, dízel-elektromos hajtású modellje párhuzamos elvű hibrid hajtáslánccal működik

Habár a Scania standja az új generációs tehergépkocsi-családtól volt hangos az IAA-n, a buszok terén is volt mit megmutatni. Kiállítottak egy Citywide LE alacsonybelépésű, 12 méteres, hibridhajtású buszt, amely utaskapacitásával városi, elővárosi és városközi alkalmazásra is megfelelhet. Párhuzamos elvű hibrid hajtáslánca egy öthengeres, kilencliteres, 320 lóerős dízelmotort és egy 130 kilowattos, 1050 newtonméter nyomatékú villanymotort foglal magában, lítiumionos akkumulátorcsomaggal kiegészítve. Felszereltségében LED-es fényszórók és Scania Járművezető-támogatás (Scania Driver Support) is szerepel. Ezenkívül egy Interlink LD-vel is találkozhattak a látogatók, amely az első gázüzemű, normál padlómagasságú autóbusz. Emellett pedig a magaspadlós, 14 méteres, 57+1 üléses Interlink HD állt, az igen hatékony, 13 literes, 450 lóerős, csak SCR-es dízelmotorral és a domborzathoz a GPS-adatok alapján előrelátóan igazodó Scania Active Prediction hajtásláncvezérléssel.

 -

A Solaris Urbino 12 CNG hátuljában 320 lóerős, Euro 6-os, sűrített földgázzal üzemelő Cummins erőforrás dolgozik

Két világpremiert is tartott a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Solaris az IAA-n, ugyanis itt mutatkozott be először az új Urbino 12 Hybrid és az új Urbino 12 CNG modell. Ráadásul a 2015-ös kortrijki Busworld kiállításon debütált új Urbino 12 electric itt nyerte el a 2017-es Év Autóbusza díjat. Az Urbino 12 Hybrid soros elvű hibridhajtással működik, azaz a 4,5 literes, 210 lóerős, Euro 6-os Cummins dízelmotorja csak egy generátort hajt. Az ezzel előállított elektromos energiát a 11,6 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomag tárolja, innen táplálkoznak a kerekeket hajtó villanymotorok. Maga a rendszer egyébként az amerikai BAE Systems terméke. A tesztek szerint a hibrid Urbino 12 akár húsz százalékos tüzelőanyag-megtakarítást is elérhet hagyományos hajtású társaihoz képest, ugyanannyi ülőhely mellett. Az Urbino 12 CNG hátuljában pedig 320 lóerős, Euro 6-os, sűrített földgázzal üzemelő Cummins erőforrás dolgozik, amelyhez Voith Diwa6 automatikus sebességváltó kapcsolódik. A legfőbb újdonság az előző generációhoz képest, hogy az öt kompozit gázpalack nem keresztben, hanem hosszában helyezkedik el a tetőn, tömegük pedig akár nyolcvan kilogrammal is kisebb lehet az eddiginél. A modell 1260, 1575 és 1875 literes palackkapacitással is rendelhető. A kiállított buszba 33 ülés került, ugyanis a töltőszelepet a gázolajbetöltő nyílás helyére szerelték be, így nem befolyásolja az üléselrendezést. A tisztán elektromos hajtású Urbino 12 electric hat darab, egyenként negyven kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomagot kapott, ebből négy a jármű hátuljába, kettő pedig a tetőre az első tengely vonala fölé került. A pantográf áramszedőknek köszönhetően 450 kilowatt töltőteljesítménnyel gyorsan feltölthetők az akkuk az útvonal során, persze a hagyományos töltőcsatlakozó is rendelkezésre áll. A jármű hajtásáról egyenként 125 kilowatt teljesítményű kerékagymotorok gondoskodnak, ami hely- és tömegtakarékos megoldás.

Két buszt állított ki a cseh SOR az IAA-n. Az alacsonybelépésű felépítését formatervezésével is látványosan hangsúlyozó CN 12,5 modell elsősorban elővárosi és rövidebb városközi alkalmazásra készült. A 12,3 méter hosszú kivitelben akár nyolcvan fő is utazhat, közülük akár 45-en ülve. Hajtásáról 6,7 literes, Euro 6-os, 285 lóerős FPT dízelmotor és ZF hatfokozatú, kézi sebességváltó gondoskodik. Jóval izgalmasabb azonban az NB 12 Electric modell, ugyanis ennek korszerű formavilágú, alacsonypadlós, 12 méteres karosszériája tisztán elektromos hajtást rejt. A 35+1 ülőhelyes járművet 160 kilowatt legnagyobb teljesítményű villanymotor mozgatja, tetején pedig 225 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomag helyezkedik el.

 -

A háromtengelyes Van Hool EX 16H háromtengelyes, 13,4 méter hosszú és legfeljebb 59 1 1 üléses lehet

A Van Hool habár az IAA-n nem állította ki, de információs anyagaiban bemutatta új, üzemanyagcellás buszcsaládját, igaz ebben csak általános méretadatokat közöl, magáról a hajtásláncról semmit. Egyelőre 12 méteres, kéttengelyes, illetve 13 méteres, háromtengelyes szóló és 18 méteres csuklós szerepel a kínálatban. Négy sorozatgyártású, dízelüzemű távolsági buszt azonban elvittek Hannoverbe. A menetrend szerinti járatokra, illetve rövidebb különjárati feladatokra szánt EX 15H 12,5 méter hosszú, 3,8 méter magas és akár 55+1+1 ülőhelyet is kínálhat, hátuljában Euro 6-os, 394 lóerős DAF MX-11 motor, illetve Mercedes-Benz GO 210-6 hatfokozatú, automatizált sebességváltó dolgozik. Nagytestvére, az EX 16H már háromtengelyes, 13,4 méter hosszú és legfeljebb 59+1+1 üléses, hajtáslánca pedig annyiban különbözik, hogy 436 lóerős a motorja. A turistabuszok kategóriáját képviselő TDX 20 Altano különlegessége, hogy hosszú első túlnyúlása révén kétszárnyú ajtót építenek előre, az utastérnek ez a része pedig alacsonypadlós, így kerekesszékesek is beszállhatnak csupán egy mechanikus rámpa segítségével. A 13,6 méter hosszú buszba egyébként 63+3+2+1 ülés fér, csomagtere pedig akár 16,2 köbméteres is lehet. Hajtásáról a 13 literes DAF MX-13 motor 460 vagy 510 lóerős motorja gondoskodhat, Mercedes-Benz GO 230-6 hatfokozatú, automatizált sebességváltóval társítva. A TDX 27 Astromega pedig a márka zászlóshajója. A háromtengelyes, 14,1 méteres emeletes buszban 63+26+1+1 ülés is elhelyezhető, csomagtere 7,2 köbméteres, hajtáslánca pedig megegyezik az Altanóéval.

 -

A VDL Citea új változatai a 9,9 méteres Citea LLE-99, a 10,7 méteres Citea LLE-107 és a 12,7 méteres Citea LLE-127

Három modell is premiert tartott az évről évre számottevően nagyobb árbevételt elérő VDL Bus & Coach standján. Az IAA-n mutatkozott be a Mercedes-Benz Sprinteren alapuló VDL MidBasic Electric tisztán elektromos hajtású minibusz, amelynek hajtásláncát az osztrák Kreisel céggel együttműködve fejlesztette ki a holland gyártó. A választható villanymotorok teljesítménye 120-150 kilowatt, a töltést pedig 22 kilowattos beépített töltő, illetve Európában a személyautók körében szabványos Combo 2 típusú csatlakozó segíti, így adott esetben az üzemeltetőnek nem kell saját töltőbe beruháznia. A 8+1 ülőhelyes jármű hatótávolsága az akkumulátorcsomagtól függően 200-300 kilométer. Ezenkívül a VDL Citea modellválasztéka három új hosszváltozattal bővült, mégpedig a 9,9 méteres Citea LLE-99, a 10,7 méteres Citea LLE-107 és a 12,7 méteres Citea LLE-127 jelűvel. Persze ezeknek is éppúgy fontos versenyelőnye a kis saját tömeg, mint a többi Citeának. Ez a gazdaságosabb üzemeltetés mellett nagyobb utaskapacitást is eredményez, például a 9,9 méteres modell 78 férőhelyes. Sőt, ez a kompakt jármű a rövidebb tengelytáv és hátsó túlnyúlás révén szűk utcákban is könnyen manőverezhető. Továbbá a gyártó a Citea LLE összes változatához bevezette a stop-start rendszert, amely 4-8 százalékkal csökkenti az átlagfogyasztást. A Futura típus kínálata szintén új méretváltozattal bővült. A 10,6 méter hosszú Futura FHD2-106 elsősorban a VIP-szegmens számára készült, azaz olyan kisebb csoportoknak, akik luxuskörülmények között szeretnének utazni. Éppen ezért 2+1-es üléselrendezés, illetve szembe fordított ülésezés is kérhető, a legnagyobb kapacitás egyébként 43+1+1 fő. A csomagtér pedig 7,0 köbméteres. A Futura-család újdonságai még az áttervezett belsőterű, 150 literes tartállyal ellátott WC, a teljes mértékben LED-es külső világítás, az éberségfigyelő, a 230 voltos, illetve USB-csatlakozók, a Wi-Fi modul, valamint a három köbméteres síboksz.

 -

A Volvo 7900 Hybrid akár 39 százalékkal kevesebb tüzelőanyagot fogyaszt, mint egy hagyományos dízelüzemű busz

A Volvo Buses standján is az alternatív hajtási módok álltak a középpontban, így a gyártó városi buszai hibrid, elektromos hibrid és tisztán elektromos változatban is felsorakoztak az IAA-n. A 2010 óta gyártott 7900 Hybrid kis összlökettérfogatú dízelmotorjával és elektromos motorjával tisztán elektromos üzemmódban indul el a megállókból és akár 39 százalékkal kevesebb tüzelőanyagot fogyaszt, mint egy hagyományos dízelüzemű busz. Akár 102 főt is szállíthat. Ennek csuklós változata 2013 óta szerepel a kínálatban, akár harminc százalékos tüzelőanyag-megtakarítást és 154 férőhelyet biztosít. Az egy évvel később bemutatott 7900 Electric Hybrid akár hét kilométert is megtehet egy feltöltéssel, és a végállomásokon elhelyezett töltőoszlopoknál néhány perc alatt feltölthető. Akár 60 százalékkal is kisebb lehet az energiafogyasztása, mint egy dízelnek, legnagyobb utaskapacitása 95 fő. A 2015 óta elérhető 7900 Electric pedig tíz kilométert mehet egy feltöltéssel, a dízelekhez képest 80 százalékkal kisebb energiafelhasználással és 105 fő utaskapacitással. Az üzemeltetők dolgának megkönnyítésére a Volvo Buses teljes körű megoldásokat kínál, amelyek a járműveket, a szolgáltatásokat és a töltőinfrastruktúrát is magukban foglalják, az ügyfelek pedig a buszokat és az akkumulátorokat is lízingelhetik. A gyártó persze a távolsági buszok hatékonyságának fokozására is nagy hangsúlyt fektet. Ennek egyik példája az új Dynamic Chassis Lowering rendszer, amely nyolcvan kilométer/óra sebesség felett automatikusan húsz milliméterrel lesüllyeszti a karosszériát, fél százalékkal csökkentve a légellenállást. Továbbá mérsékelték az I-Shift sebességváltó belső veszteségeit. Az új olaj-előmelegítő biztosítja, hogy a váltóolaj hideg időben is megfelelő hőmérsékletű legyen, csökkentve a súrlódási veszteségeket. Ezenkívül a Volvo buszokban is megjelent az I-See, azaz a GPS-adatok alapján a domborzathoz előrelátóan igazodó hajtásláncvezérlés, amely akár 2,5 százalékkal is csökkentheti a tüzelőanyag-fogyasztást. Természetesen a biztonsági fejlesztések terén sem hagyott alább a Volvo Buses aktivitása. Idéntől kerül be a városi buszokba az új gyalogos- és kerékpáros-érzékelő rendszer (Pedestrian and Cyclist Detection System), amely kamerákkal folyamatosan figyeli a jármű környezetét, és ha védtelen közlekedőt érzékel, hangjelzéssel figyelmezteti őt a busz közeledésére. Ezzel együtt a gépkocsivezető is hang-, illetve fényjelzéssel kap figyelmeztetést a védtelen közlekedőről. Közvetlen ütközésveszély esetén megszólal a jármű kürtje. Ennek a rendszernek különösen akkor nagy a jelentősége, amikor az autóbusz tisztán elektromos üzemmódban, azaz szokatlanul csendesen közlekedik. A stand látogatói ezenkívül egy szimulátor segítségével a Volvo Dinamikus Kormányzást is kipróbálhatták, amely átlagosan húsz-harminc, egyes manővereknél hetven százalékkal csökkenti a kormányzás erőszükségletét.

Sorozatunk következő részében a pótkocsik, illetve felépítmények újdonságait mutatjuk be.