Immár csak Schmitz Cargobull félpótkocsik szerepelnek a Maltacourt Invest Kft. flottájában, ráadásul a hűtősök többsége már az elefántos márka saját hűtőaggregátjával. Ez utóbbiakhoz a cég az EXECUTIVE csomag szolgáltatásait is igénybe veszi.
Hirdetés:

Több mint 12 éve van jelen a magyar piacon a világméretű Maltacourt Global Logistics csoport leányvállalata, a Maltacourt Hungary Kft., amely főként nagy értékű, érzékeny, sürgős, illetve hűtött áruk szállítmányozásával foglalkozik. A Maltacourt Hungary Kft. tavaly a Madarász István által 2005-ben alapított Mili Group cégcsoport megvásárlásával létrehozta a Maltacourt Invest Kft.-t. A gépjárművek üzemeltetője pedig a Maltacourt International Transport Kft., amelynek fő profilja nemzetközi hűtős fuvarozás, jellemzően magyar-benelux és magyar-német viszonylatban. Flottájában nyolc kisebb tehergépkocsi mellett 42 hűtős és öt ponyvás nyerges szerelvény dolgozik, évente átlagosan 120-140 ezer kilométeres futásteljesítménnyel. A hűtős járművek többnyire fagyasztott és friss zöldséget, illetve húst, valamint jégkrémet szállítanak, 19-21 tonna rakománytömeggel.
„Mintegy tíz éve üzemeltetünk Schmitz félpótkocsikat, amelyek megbízhatóan, váratlan meghibásodások nélkül dolgoznak, és kiváló az értéktartásuk. Ezenkívül jó kapcsolatunk alakult ki a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. csapatával, illetve a székesfehérvári központunkhoz közel eső bicskei márkaszervizzel. Ettől a márkától mindent egy helyen megkapunk, beleértve a gyári hátterű finanszírozást is” – kezdte Madarász István, a Maltacourt International Transport Kft. ügyvezető igazgatója.

 -

Kizárólag Schmitz Cargobull félpótkocsikkal dolgozik a Maltacourt Invest Kft.

„A kedvező tapasztalatok hatására a járműcserék során fokozatosan áttértünk a Schmitz Cargobullra, és most már minden félpótkocsinkon elefántos embléma látható. Tavaly próbaképpen beszereztünk öt járművet a Schmitz Cargobull saját hűtőaggregátjával. Ezek is nagyon megbízhatóan működnek, az EXECUTIVE csomaggal együtt pedig teljes körű szolgáltatást nyújtanak. Ennek része a Schmitz Cargobull Telematics telematikai rendszer használata, amely révén az irodából is beállíthatjuk a félpótkocsik rakterének hőmérsékletét, illetve riasztást kapunk, ha megváltozik a hőmérséklet vagy fogytán van a gázolaj. Sőt, a folyamatos adatgyűjtés segítségével a rendszer szükség esetén proaktívan behívja a szervizbe a járművet, így megelőzhetők a váratlan meghibásodások. A csomag a Full Service teljes körű szervizszerződést is magában foglalja a komplett félpótkocsira vonatkozóan, beleértve a sajátmárkás tengelyeket is, így a Schmitz Cargobulltól valóban mindent egy helyen megkapunk, méghozzá tervezhető költségek mellett. Ezért a flottánkban a hűtős félpótkocsik közül 28 már az EXECUTIVE csomag támogatását élvezi, és arra törekszünk, hogy ezt minél előbb a teljes járműparkra kiterjesszük” – mondta elégedetten Madarász István.