Skoda 1203: Csehszlovák tévésztár
Kis túlzással a szülőszobától a temetőig kísérte a csehszlovák polgárokat a Škoda 1203, hiszen mentőautó és kegyeleti jármű egyaránt készült belőle. Idén ötvenegyedik életévét tapossa a filmipar korabeli alkotásaiból is kihagyhatatlan kishaszonjármű.
Scania V8-as motorok 50 éve: Egy legenda fél évszázada
Fél évszázada hullt le a lepel az első V8-as motorral szerelt Scania teherautóról, a svéd gyártó ugyanis az 1969-es Frankfurti Autószalonon tartotta az idők során élő legendává vált erőforrás premierjét. Egyedi karaktere egyből az utak királyává tette.
GMC Syclone: Ütőkártya Amerikából
Mindössze egy évig gyártották, mégis sikerült kitűnnie a korszak szürke platósai közül a GMC Syclone haszonjárműnek. Bár utóbbi besorolás több szempontból is megkérdőjelezhető, kevés igavonónak sikerült borsot törnie a kortárs sportautók orra alá.
DAF A1600 Hoefnagels: Maratoni szolgálat
Mi a közös a Mézga család Paulájában és a DAF tehergépkocsikban? Bizonyára a legtöbb DAF is inkább a Hufnágelt választotta volna. Ugyanis a holland Hoefnagels (holland kiejtés szerint: Hufnágelsz) családnál igazán úri dolguk van a teherautóknak.
Mitsubishi L200 (1978–2019): Platós világpolgár
Ismerősen csengenek a Mitsubishi Forte, Strada, Triton vagy akár a Mighty Max, Rodeo, Storm, Magnum és a Strakar fantázianevek? Nem? Akkor elárulom: ezek mind a Mitsubishi L200 típus négy évtizedet és öt kontinenst átölelő elnevezései.
Kamaz történelem: Korszerű szovjet teherhordó
Tudtad, hogy a Kamaz teherautókat valójában ZiL-ként kellene ismernünk, hogy születésénél mit sem sejtve az amerikaiak is bábáskodtak és nem sok híja, hogy harckocsimotor került bele? A Kámai Autógyár kalandos történelmébe nyújtunk betekintést.
Scania teherautók a múltban és a jelenben: V8-as időutazás
Milyen lehet egy időutazás, ami a múltba visz? Négy veterán tehergépkocsi-vezető lehetőséget kapott, hogy kipróbáljon egy rendhagyó időutazást, mégpedig Scania V8-as nyerges vontatók segítségével.
IVECO Daily, 40 éves jubileum: Fáradhatatlan fuvarozó
Négy évtizede tartozik hozzá az utcaképhez, de még inkább vállalkozók, cégek mindennapi életéhez a strapabíró, sokoldalú IVECO Daily, amely, hosszú pályafutása alatt, sok-sok iparági újdonságot hozott be, és számos díjat aratott.
Volvo FH, 25 éves jubileum: Világjáró világjármű
Mára a Globetrotter, azaz világjáró fogalma összeforrt a Volvo FH-val, amely megváltoztatta a fuvarozás világát, sőt, a világ fuvarozását. 25 éves jubileumához érkezett a típus, ezt egy különkiadással ünneplik meg.
DAF veterán tehergépkocsik menetpróbája: Érzékekre ható fejlődés
Igazán különleges élményben részesültünk a DAF Trucks 90 éves fennállásának megünneplésére rendezett nemzetközi sajtóeseményen. A gyártó Eindhovenhez közeli tesztpályáján több veterán DAF tehergépkocsit is kipróbálhattunk.