Hirdetés:

Immár 57 éve piacvezetők a ködös Albionban a Ford kishaszonjárművei. Legutóbb mégis egy jelentős próbatételt jelentettek be.

Három esztendőn keresztül tesztelik majd a Brit-szigeteken az üzemanyagcellás technikát egy kisebb, nyolc járműből álló E-Transit flottával. Elsősorban arra kíváncsiak, hogy a legkeményebben használt Ford Transit kishaszonjárművek hogyan teljesítenek majd a hétköznapokban. Azt tesztelik majd, hogy milyen előnyöket nyújt ez a hajtás a teljes terheléssel, nagy távolságokat megtéve, az energiatartalékokat hűtőaggregátokkal szipolyozva és korlátozott töltési lehetőségek mellett használt tisztán elektromos járművekhez képest.

Mindeközben a Ford Transit és E-Transit kishaszonjárművek új digitális Ford Pro szolgáltatásokkal gazdagodva és a korábbiaknál hatékonyabban várják 2024 nyarát. Az 5G kommunikációs technológia és a 12 col képátlójú érintőképernyő ugyanúgy utat talál magának a Transit fedélzetére, mint az elsőkerék-meghajtású modellek esetén egy új nyolcfokozatú automatikus sebességváltó. Igény esetén 1850 kilogrammról két tonnára növelt terhelhetőségű első tengely is elérhető. Ebből az újdonságból többek között a lószállító, lakóautó és mélyágyas felépítményekkel felvértezett Transit kishaszonjárművek profitálhatnak majd.

AMTS 2026. beszámoló, 2. rész: Ez most Porsche… vagy egy furgon?
Pihenőidő

AMTS 2026. beszámoló, 2. rész: Ez most Porsche… vagy egy furgon?

Az AMTS különlegességeinek sora nem ért véget első videónkkal: a második részbe még váratlanabb csemegéket tartogatunk a Hungexpón talált haszongépjárművekből. Egy Porsche-orral épített furgon, egy gyári Mustang pickup és egy klasszikus amerikai Peterbilt is előkerült a mustra alatt.

AMTS 2026. beszámoló, 1. rész: Ezek a legmenőbb járgányok!
Pihenőidő

AMTS 2026. beszámoló, 1. rész: Ezek a legmenőbb járgányok!

Amerikai mentő, rengeteg tuningolt pickup és egy brutális Kodiak is feltűnt a Hungexpón. Megnéztük, mit keresnek ezek a gépek az AMTS közepén. Immár a 20. alkalommal rendezték meg az Autó, Motor és Tuning Show-t, ami az évek alatt egyre nagyobb és sokszínűbb eseménnyé nőtte ki magát.

60 éves a Ford Transit: A furgon, amire a világ támaszkodik
Történelem

60 éves a Ford Transit: A furgon, amire a világ támaszkodik

Zöldséges bolttól az állatkertig, a brit királyi családtól a bűnügyi kalandok színhelyéig – a Ford Transitot szinte mindenhol láthattuk már. Hatvan év alatt számtalan vállalkozásnak és felhasználónak vált szorgos segítőtársává a típus.