Ikonikus helyszín adott otthont a Kamion Európa-bajnokság július első hétvégéjén megrendezett futamainak, ugyanis a versenyzők és gépeik ezúttal a németországi Nürburgringen csaptak össze.
Hirdetés:

Mindig nagy várakozás előzi meg a Kamion Európa-bajnokság nürburgringi futamát. Nem volt ez máshogy idén sem. A számos kísérőprogram és betétrendezvény mellett az eső tette izgalmassá a hétvégi versenyt, ahol a helyiek sokat vártak a címvédő német Jochen Hahntól, a nürburgringi pályát azonban a végig kitartó esős időben a cseh Adam Lacko uralta.
Már a szombati első futam is rendhagyó módon indult a hétvégén, hiszen a sok egyéb program miatt pénteken megtartották a rendezők az időmérőt, majd az eső miatt a rajt után a mezőny egy ideig a Mercedes-Benz Pace Truck biztonsági autó mögött haladt. Ezen a futamon a tankpool24 csapat színeiben versenyző Kiss Norbi a második helyről indulhatott, a német sztárpilóta, Jochen Hahn mellől. A szombati első futamot végül Adam Lacko nyerte, a magyar versenyző a második helyen fejezte be azt. Hasonlóképpen alakult a szombati második futam is mind időjárás, mind eredmények tekintetében: a cseh pilótát hatalmas időfölénnyel intette le a kockás zászló. Ebben a futamban Kiss Norbi nem volt annyira szerencsés, egy párharc során a pályát határoló biztonsági falnak ütközött. A kamiont ért kisebb sérülések ellenére is sikerült pontszerző helyen befejeznie a futamot. 

 -

Az eső sem állíthatta meg az IVECO versenygépeket: a szombati első futamon Jochen Hahn a harmadik helyen végzett, míg ugyanezen a napon a második futamon Gerd Körber a dobogó második fokára állhatott fel.

Az izgalmak vasárnap is folytatódtak. A magyar versenyző ugyan az első helyről indulhatott az első futamon, ám Adam Lacko hamarosan átvette a vezetést és a szombati eredményeit megismételve győzelmet aratott. Kiss Norbert ismét a második helyen zárta a futamot.
A vasárnapi második futamot törölniük kellett a szervezőknek, mert a pályára került nagy kiterjedésű olajfolt eltávolítását nem tudták időben megoldani. Így a német versenyhétvége rendhagyó módon három futamból állt, amelyek mindegyikét a cseh Adam Lacko nyerte meg Freightliner versenygépével. Kiss Norbert két ezüstkupával térhetett haza. Az összesítésben jelentős előnnyel a cseh versenyző áll az élen, őt követi Stefi Holm és MAN kamionja, míg a címvédő, a német Jochen Hahn és IVECO versenykamionja a dobogó alsó fokán áll. 

 -

A szombati első futam eredményhirdetése: a dobogó legfelső fokán Adam Lacko áll, az ezüstkupát Kiss Norbi kapta, míg a bronz nyertese Jochen Hahn

A versenyeken kívül is számos program várta a Nürburgringre látogatókat. Most először települt ki versenyre a cseh SCS Software cég, a rendkívül népszerű Euro Truck Simulator 2 program fejlesztője, így az érdeklődők kipróbálhatták a szimulátorukat. A nagy sikerű megjelenés után a cég azt tervezi, hogy az idény további eseményein is részt vesznek majd.
A Kamion Európa-bajnokság pilótái és a csapatok nyáron sem pihennek, a következő megmérettetésre július 15–16-án Szlovákiában kerül sor. 

Ranglista a harmadik versenyhétvége után, 2017
PozícióNévKamionNemzetiségPontszám
1Adam LackoFreightlinercseh142
2Stephanie HalmMANnémet96
3Jochen HahnIVECOnémet95
4Kiss NorbertMercedes-Benzmagyar88
5Antonio AlbaceteMANspanyol72
6Gerd KörberIVECOnémet61
7Sascha LenzMANnémet59
8José RodriguesMANportugál37
9André KursimMercedes-Benznémet29
10Anthony JaniecMANfrancia27