Rögtön azzal kezdem, hogy eloszlatom a képzavart, amit a címmel generáltam. MOONCITY névvel hozott létre élményközpontot Budaörsön a Porsche Hungaria. Az egykori Agip-székház helyén immár elektromos autók és töltési megoldások tesztközpontja található.
Nézzétek el nekem, nem teljesen tértem még magamhoz a névválasztás magyarázata után. A Moon márkanév ugyanis onnan jön a Volkswagen-csoportnak, hogy a Ferdinand Porsche által megalkotott Lohner-Porsche pont ugyanúgy kerékagymotoros jármű volt, mint az első holdjáró. Hagyok időt… Remélem, mindenki nyelt egy nagyot, és túlvagyunk ezen.
Ez a picit szögletes történet ugyanis semmit nem von le az ötlet nagyságából. Az elektromosautó-tesztközpont ugyanis valódi hiánypótló a magyar piacon. Persze csak úgy, hogy a Volkswagen-csoport minden márkája magáénak mondhat jó pár elektromos járművet. Ezeket együtt viszont nagyon kevés helyen tudja kipróbálni a nagyközönség. Még a központi telephelyként funkcionáló Porsche Pest sem tudja lefedni a konszern minden márkájának minden típusát. Ráadásul ott sokat is kell gyalogolni egyik szalonból a másikba.

A MOONCITY megnyitása után viszont létezik már olyan pont, ahol minden Porsche-csoportos márka minden modellje kipróbálható előzetes regisztráció után. Ráadásul mivel ez nem egy kereskedés, így vásárlási kötelezettség vagy nyomás sincs az érdeklődőkön. Így a döntés előtt állók tét nélkül kipróbálhatják a járműveket, és szabadon tehetik fel kérdéseiket. Ha pedig mégis szeretnének vásárolni, a központ munkatársai összekötik a területileg illetékes kerekedéssel a leendő ügyfelet.
Nagyszerű az ötlet és a kivitelezés is jónak tűnik. A MOONCITY azonban nem csupán ezért hiánypótló. A június 16-i megnyitón azt is megtudhattuk, hogy a MOON márkanév alatt forgalmazott töltőberendezések is kipróbálhatók a telephelyen, ahol a szakértők a töltéssel kapcsolatos kérdésekre is válaszokat adnak. A MOON kínálata nem csak az AC-töltőkre korlátozódik, hiszen a telephely előtt akár működés közben is próbára tehetjük a DC-gyorstöltőket. A MOON tehát nemcsak az otthoni, vagy telephelyi töltési lehetőségeket keresőkre gondolt, hanem a szolgáltatókra, közületekre is.

Aki pedig csak tölteni vagy felfrissülni szeretne megállni, munkaidőben őt is várja az új komplexum, hiszen klimatizált váró, ingyenes wifi és büfé is található az egyébként rendezvényhelyszínként is funkcionáló épületben az M1–M7 bevezető szakasza mellett Budaörsön.
A kishaszonjármű-kínálat egyelőre az ID.Buzz modellben merül ki, azonban a későbbiekben a vállalkozások számára is bővülhet a próbalehetőség. Én egészen biztos vagyok abban, hogy ez is nagyon hasznos lenne, hiszen egy kishaszonjárművet hajtó vállalkozásnak végképp nehéz dolga van, ha tanácsot szeretne kérni az elektromos átállás kusza világában.

Születésnapi bringázás
Idén 130 éves a Škoda márka, amelynek történelme kerékpárok gyártásával indult 1895-ben. A cég nem felejti a múltat, hosszú évek óta támogatja a kerékpársport legmagasabb szintjét, a világ legjelentősebb versenyeit – hazánkban is.

Volkswagen Crafter teszt: Megéri cserélni?
Alaposan megújult a Volkswagen Crafter. Az újdonságok sorában digitális műszeregységet, új fedélzeti információs és szórakoztató rendszert és gazdag biztonsági arzenált is találunk. Mit jelent mindez a mindennapokban, megéri lecserélni?

Volkswagen Transporter T3 és T4 Air Start Unit (ASU): Reptéri széltolók
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy mai főszereplőinktől elállt a lélegzetünk, mégsem szenvedtünk oxigénhiányban. Sőt!

IAA Transportation, 3. rész: Tuningolt kamionok és szépséges veteránok!
Csodás csemegéken csünghetsz! Nyisd tágra mindkét szemed, mert a hannoveri seregszemle legérdekesebb felépítményeit, legszebben kicsinosított vontatóit és legtöbbet látott veteránjait szedtük össze neked.

75 éves a Volkswagen Transporter: Büszkén ragyog az aranyfarkas Wolfsburg címerén!
Kereken 75 éve, hogy kigördült az alsó-szászországi városból az első Volkswagen Transporter. Azóta immár a hetedik generációnál jár a nagynevű név, amely három jól elkülöníthető típuscsaláddá bővült.

IAA Transportation 2024, 1. rész.: Sok kicsi sokra megy
Katasztrófaturisták itt láthatnak finoman fogalmazva is érdekes kezdeményezést Kínából, de legalább ugyanannyi lenyűgözően megdöbbentő újdonságot is ugyanonnan. Világpremierből, izgalmas koncepciókból is jutott az IAA Transportation 2024 kiállításra.