Hirdetés:

Bourg-en-Bresse városában már egymillió Renault Trucks teherautót gyártottak le az elmúlt hat évtized alatt. Remek apropó ez, hogy rövid főhajtással emlékezzünk meg a márka történelmének több fontos típusáról.

Paul Berliet 1964-ben avatta fel a francia gyártó Bourg-en-Bresse városában található üzemét. Tavaly ünnepelték a gyár hatvanadik születésnapját, idén pedig újabb jeles alkalom jött el. Kigördült a gyártósorról az egymilliomodik itt elkészült jármű is! A jubileumi darab egy Renault Trucks T modell. Ebből a típusból is már sokat gyártottak a nyugat-európai francia városkában, hiszen egyben ez a 126 600. példánya a Renault Trucks T típusnak, amelyet helyi alkalmazottak hoztak életre. Fontos pont tehát a gyártó életében Bourg-en-Bresse.



Jelenleg a Renault Trucks C, K, valamint T típusai épülnek itt. Korábban olyan érdekes járművekkel foglalkoztak a városban, mint a katonai Berliet GBC és GBU. Ám gondolhatunk a Renault Trucks régi zászlóshajójára, a Magnumra is. 1990 és 2013 között 130 ezer ilyen ikonikus darab hagyta el a több mint 40 ezer lakossal rendelkező település gyárának kapuját.



Újabban pedig, 2023 óta a Renault Trucks az E-Tech T és E-Tech C elektromos haszongépjárműveket is ugyanezen üzemében készíti a francia gyártó.

Használt Renault Trucks haszongépjárművek: Egy kamion két élete
Háttér

Használt Renault Trucks haszongépjárművek: Egy kamion két élete

Tudtátok, hogy a Renault Trucks használtgépjármű-értékesítési elvei példaértékűek? A felelős nyersanyag-gazdálkodás jegyében mindent megtesznek, hogy teherautóik minél tovább használatban maradjanak – most pedig egy akcióval is támogatják ezt!

Intelligens delfin
Hírek

Intelligens delfin

Innovációban szokás szerint nincs hiány a Renault Trucks háza táján. Úszkálnak az ötletekben, mint delfin a vízben.

Egységben az erő!
Hírek

Egységben az erő!

Bármerre tekintünk, együttműködéseket látunk! Nincs miért csodálkozni, hiszen felgyorsult világunkban az egyre növekvő elvárásoknak és szigorodó előírásoknak egyre inkább csak úgy tudnak megfelelni a gyártók, ha összefognak és egyesítik erejüket, valamit szellemi tőkéjüket.

Renault Trucks D típusfrissítés: Felfrissülnek
Zöld jövő

Renault Trucks D típusfrissítés: Felfrissülnek

Megújult formákkal és új biztonsági funkciókkal frissítette fel főként terítőfuvarozásra készült, D-sorozatát a Renault Trucks. A járművei élettartamának meghosszabbítására irányuló sokrétű törekvései között megjelent az utólagos villamosítás is.

Itt elmondhatod a véleményedet!