Új gumiabronccsal jelentkezett a Bridgestone. A hosszú távú fuvarfeladatokhoz fejlesztett Ecopia Enliten termékcsalád A osztályú gördülési ellenállást biztosít.
A mérnökök ígérete szerint futásteljesítmény terén akár 40 százalékkal túlteljesíti elődjét kormányzott pozícióban, és hattal a hajtott tengelyre szerelt kivitelében. A minden évszakban használható gumiabroncs a Bridgestone szerint választ jelent a folyamatosan növekedő költségekre. Az Enliten fantázianév mögött az új mintázat, az optimalizált anyaghasználat és felépítés rejlik. Ezek együttesének köszönhető, hogy a hajtott tengelyeken 12, a kormányzott tengelyen 8 százalékkal csökkent a gördülési ellenállás. Nedves tapadás terén B osztályzatot ért el az új termékcsalád, amelynek első két tagja januártól már elérhető a forgalmazóknál. A pótkocsikra szánt Ecopia Trailer az év végén érkezik meg a kereskedőkhöz. Az új generáció fontos ismérve az is, hogy már az elektromos tehergépjárművekhez is ideális választás lehet. A Bridgestone mérnökei szerint egy átlagos, 200 járműből álló flotta esetében – amelynek járművei évi 120 000 kilométert futnak – akár évi 192 tonna szén-dioxid-kibocsátása is megspórolható az új generációval.
![Téli tűzkő](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/07/firestone_010.jpg)
Téli tűzkő
Egész évben optimális tapadást biztosítanak az enyhe téli időjárásra optimalizált Firestone Roadhawk Winter Steer kormányzott, valamint hajtott tengelyekre szánt Roadhawk Winter Drive gumiabroncsok.
![Új Continental takarékos abroncsok: Nem felületes újdonságok](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/05/contiecogen5_010.jpg)
Új Continental takarékos abroncsok: Nem felületes újdonságok
Egyszerre igyekszik megfelelni a jó tapadás és a kis gördülési ellenállás szemben álló szempontjainak a Continental „ötödik” generációs takarékos abroncsa. Érdemes a regionális és távolsági fuvarozásra egyaránt ajánlott újdonság ígéreteinek mélyére ásni.
![Citroën Traction Avant 11 Commerciale: Előre fogott lovak](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/04/traction_avant_010_print-768x432.jpg)
Citroën Traction Avant 11 Commerciale: Előre fogott lovak
Kilencven esztendővel ezelőtt, 1934-ben prezentálta Traction Avant modelljét a Citroën. Az előremutató önhordó szerkezetű, elsőkerék-hajtású konstrukció mai napig meghatározza a korszerű személyautókat, valamint kishaszonjárműveket.
![ContiLifeCycle újrafutózási program: Kifizetődő fenntarthatóság](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/02/010-768x555.jpg)
ContiLifeCycle újrafutózási program: Kifizetődő fenntarthatóság
Szerencsés egybeesés, amikor a környezetvédelmi és a gazdaságossági előnyök kéz a kézben járnak. Pontosan ezt nyújtja a Continental gyári technológiával végzett újrafutózási programja, a ContiLifeCycle.
![Goodyear újdonságok: Ideális egyensúlyban](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2024/01/goodyear_010-768x432.jpg)
Goodyear újdonságok: Ideális egyensúlyban
Nem könnyű egymásnak szögesen ellentmondó üzemelési körülményeknek egyaránt jól megfelelő gumiabroncsot kifejleszteni. A Goodyear újdonságai azonban éppen ilyenek. Az egyik terepes járművek, a másik furgonok üzemeltetőinek szól.
![Amerikai tűzkőből japán szikra!](https://rollingtons.hu/wp-content/uploads/2023/12/firestone_010-768x432.jpg)
Amerikai tűzkőből japán szikra!
Immár 124 esztendős múltra tekinthet vissza a Firestone. A Bridgestone égisze alá tartozó, amerikai gumiabroncsgyártó a közelmúltban mutatta be legújabb termékeit.